Talán a jó borovicska is megtette volna, hisz’ a remek szlovák borókapárlat legalább olyan szintű nedű, mint a holland eredetű angolszász ital.

De ha gin, hát gin, mellőzzük az ízlésbíróságot.

Így vagy úgy, a szesz politikai jelentősége azonban vitathatatlan. Nehéz szakma a hatalom, komolyabb művelése közben olykor békákat is muszáj lenyeldesniük szegény politikusoknak. Szesszel azért csak könnyebb ez, agyára eresztett Unicummal, van, aki még roppantul utált partnerét is képes a keblére ölelni. Sőt akad politikus, akinek jószerivel ma már a whisky a legfontosabb (netán az egyetlen) üzemanyaga, nem is kell hozzá neki béka se. Korántsem a néhai Mr. Churchillre gondolok, nála egy „kissé” azért alacsonyabb kategóriájú, eleven politikusra, Britanniától dél-keletebbre, arra, akit errefelé Unicummal szokás ölelgetni. 

Josep Borrell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

A CEU-, MTA- és SzFE-ügyek előtt úgy gondolhattuk, hogy az „örökös aláírók” jelensége afféle komédia-hungarikum, a fanyar magyar humor megnyilvánulása. Azóta megtanultuk, hogy az Örökös Aláírók Klubjának van nemzetközi ernyőszervezete, melyben időnként valaha komoly teljesítménnyel bíró emberek, Nobel-díjjal jutalmazott tudósok is felbukkannak. Tanulságos megfigyelni, hogy mi történik, ha egykor komoly tényezők ma komolytalan kezdeményezésekhez adják a nevüket: az ügyet emelik vagy a korábbi teljesítményüket devalválják? A híresemberek aláírása növelheti a médiafigyelmet, segíthet a 15 perc hírnév kicsikarásában, esetleg kinyithatja egy holland, belga vagy luxemburgi EU-bürokrata ajtaját – hogy aztán tompa puffanással haljon el az ügy. Egyszer meg lehet csinálni arcvesztés nélkül. Másodszor: már mindenkinek terhes. Harmadszor: elkönyvelik a holdkóros, túlmozgásos, tikkelő, levelekkel bombázó, lerázandó értelmiségiek sorába.

Az Örökös Aláírók magyar tagozatát legalább tíz éve nem fenyegeti az a veszély, hogy komoly helyeken komolyan vennék őket. De mi teszi őket közöny, sőt, nevetség tárgyává?

Budapesten járt az új lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki – akinek az első hivatalos külföldi útja vezetett Magyarországra – illetve az ír miniszterelnök, Leo Varadkar is. Mindezek után Orbán Viktor miniszterelnök Bajorországba utazott a CSU meghívására, a minap pedig Berlinben tartott előadást a Die Welt és az Axel Springer gazdasági fórumán. A látogatások valójában csak a tavalyi évben beinduló trendet folytatják.

Az utóbbi hónapok diplomáciai sürgés-forgása szokatlannak tűnhet (a budapesti autósok talán kicsit erősebb szóval is illetnék a jelenséget), pedig valójában ez „az új normális”. Százhetven év után ugyanis ismét van önálló magyar külpolitika, ami nem egy külső erőközponthoz igazodik – Brüsszelhez, Moszkvához, Berlinhez, vagy éppen Washingtonhoz – hanem a nemzeti érdeket követi.

(Kép forrása: Orbán Viktor / Facebook)