Az elkötelezettekkel van a legkisebb gond. Ezeket az úgynevezett törzs-szavazókat csupán karban kell tartani, s jókor észlelni, ha velük netán valami baj van, nehogy egyszercsak a bizonytalanok felé kezdjenek szivárogni.

A csalódottak maguk is két részre oszlanak. A fogukat csikorgató, de jobb híján még mindig maradókra, akik a törzs-szavazókból kerülnek ki, valamint olyan elpártolókra, akik szituatíve csalódtak abban a pártban, amelyre ilyen-olyan várakozásból, de nem elkötelezettként voksoltak. A "még maradók" jól időzített s fokozott karbantartást, az "elpártolók" új csábítási technikákat igényelnek. Egyik se könnyű, de kötelező feladat, mert a pártok felől nézve mind a két típusú csalódása veszélyes folyamat.

A veszély az, hogy a fogcsikorgató törzs-szavazók hamar bizonytalanokká válhatnak, a szituatíve csalódottakat pedig egy másik párt csábíthatja el.

A bizonytalanok a fentieken kívül magukban foglalják az új szavazó-generációk ama részét is, amely határozott pártpreferenciák nélkül lép a porondra. A fiatalokért folytatott harc fontos kihívás: ne legyenek inaktívak, ki képes belőlük törzs-szavazókat, de legalábbis szituatív szimpatizánsokat csinálni? Ez még egy olyan elöregedő politikai piacon is jelentős kihívás, mint amilyen a magyar.

A cikk alapját az Ipsos közvélemény-kutató felmérése adta, melyben azt vizsgálták, milyennek gondolják a válaszadók a világ dolgainak alakulását. A cikk ragyogó példája a propaganda működésének, hiszen a válaszolók nyilván nem a „világ” eseményeire reflektáltak – hiszen azokat nem ismerik – hanem a média által a világról közvetített szimulákrumra.

Chesterton írja valahol, hogy az emberek úgy érzik, egyre több a baj a világban, holott ez nem így van, csak a média vált egyre hatékonyabbá. Földrengések, szökőárak, háborúk, éhínségek és más borzasztó dolgok mindig is történtek, csak nem tudtunk róluk. Akkoriban a hírgyártás – mint maga az élet – lassabb, és éppen ezért, talán megfontoltabb volt. Alapvetően más volt a hírfogyasztó közönség összetétele is. Nemzetközi és hazai politikai jellegű híreket egy, a maihoz képest összehasonlíthatatlanul szűkebb, ugyanakkor jóval tájékozottabb közönség olvasta. Valamikor a 20. század közepe után jött csak divatba, hogy olyan embereket is meg akar szólítani a média, akiknek fogalmuk sincs, hogy hol van az adott hely, kik lakják, vagy milyen volt a történelmük. Nekik szinte minden és az ellenkezője is hihető, illetve elhihettető.

Az amerikai Pew kutatóintézet friss felmérése szerint minél fiatalabb a megkérdezett, annál kevésbé gondolja úgy, hogy saját országa a legjobb a világon. Míg a 65 év felettiek körében például csupán 9% gondolkodik így, addig a 18 és 29 év közötti fiatalok 36%-a vallja azt, hogy „más országok jobbak az USA-nál”. Ezek azok a válaszadók, akik még az óvatos hazafiasságot („az USA egyike a legjobb országoknak”) is elutasítják.

A tendencia nem a véletlen műve. Az USA-ban régóta megfigyelhető a liberális túlsúly többek között a médiában és a kultúrában, de az utóbbi években felerősödött a nemzeti jelképek és történelem ellen folytatott hadjárat. Elég, ha eszünkbe jut, miként vált a sportpályákról indulva a nemzeti himnusszal szembeni tiszteletlenség a liberális lázadás divatos formájává. Vagy, hogy lassan alig marad történelmi személyiség, aki a politikai korrektség évszázadokkal később kitalált szűrőjén átjutva továbbra is igényt tarthat az utókor tiszteletére.

Jó hír ez nekünk, elemzőknek, hogy a szakmánk mégis él, sőt a szakma doyenje ismét a fedélzeten van, még ha általában semmiben sem értünk egyet. Így van ez a mostani interjújával is, amelyben több érdekfeszítő megfejtést is olvashatunk az önkormányzati választásokról. Ezekre szeretnék most röviden reagálni, segítve Gábor visszarázódását a szakmába.

A beszélgetés első témája az eltérő közvélemény-kutatási eredmények: míg a Medián szerint mindössze 1, a Nézőpont Intézet szerint 18 százalékpont Tarlós előnye Karácsonyhoz képest. Török szerint „ilyen brutális különbségek nem szoktak lenni a kutatóintézetek számai között”, illetve, „amíg korábban inkább csak az interpretációk különböztek élesen, most már a számok is”.

A helyzet drámaiságát árnyalja, ha visszaemlékezünk a 2018-as országgyűlési választásokat megelőző mérésekre. 2018 márciusában a teljes népesség körében a Medián 29 százalékpontos különbséget mért a két legerősebb versenyző között (Fidesz: 41%, Jobbik: 12%), a Nézőpont is hasonló eredményre jutott, 32 százalékpontos különbséget mérve (Fidesz: 41%, Jobbik: 9%). Ezzel szemben a Publicus mindössze 11 százalékpontos előnyt jósolt a kormánypártoknak (Fidesz: 25%, Jobbik: 14%).  Tehát a felmérések közti eltérés tavaly tavasszal még meg is haladta a mostani különbséget.