Alexis de Tocqueville az amerikai tapasztalati alapján írta le, hogy az egyenlőség körülményei közt még nagyobb a tülekedés, tolakodás, mint a hierarchikus társadalmakban: kié a nagyobb jövedelem és hatalom, ki a szebb és jobb, ki kap több figyelmet és elismerést, kivel mennek el a csinos lányok moziba vagy kinek a viccein nevetnek. Ebben a tülekedésben, írta Tocqueville, az emberek egymás legnagyobb akadályai: azért nem juthatnak előre, mert előttük is állnak vagy a versenyben eléjük kerültek.

Ott ahol sem a vagyoni, sem a műveltségi különbségek nem radikálisan nagyok, ott mindenki törekedhet mindenre, mindenki értékelheti magát mindenkinél nagyobbra, érdemesebbnek gondolhatja magát bárkinél, és, ahogyan Hobbes leírta, mindenki igényelheti a többiek elismerését és hódolatát: ha valamikor, a demokráciában fokozattan jelen van a Kalliklész alakjában leírt extrovertált típus, aki csak akkor tudja, hogy létezik, ha uralhatja a környezetét. A legfőbb emberi jog az lett, hogy mindenki olyan környezetben élhessen, amilyenben szeretne.

A Balkán kapuzárás előtti pánikban él. Látva az észak-afrikai és közel-keleti menekültek áradatát, mindenki sejti, hogy Nyugat-Európa előbb-utóbb bezárja kapuit a tömeges bevándorlás előtt.

Egyesek szerint a gyűlölet és a hatalom álcája a vallás, vagy a vallás maga a gyűlölet és a hatalom (különösen a kereszténység), mások szerint pedig az eredeti üzenet eltorzult. Az eredeti ugyanis a feltétel nélküli szeretet és elfogadás hitvallása volt. De valóban így lenne ez? Aligha lehet ezt pár bekezdésben kifejteni, így ez maximum töredék lesz.  

Szimultán nézem a három tehetségkutatót.

Az egyiken egy vietnámi származású srác énekli a Ha én rózsa volnékot száz százalékos átéléssel, úgy, ahogy még életemben nem hallottam. Majd a zsűrizés után merészen a kamerába néz és azt mondja, hogy azért énekelte el újra, mert valaki a közösségi médiában az üzenőfalára posztolta, hogy ő ezt nem énekelheti, mert nem magyar. Szeretné megmutatni, hogy Ő igenis magyar. Megmutatta.