Galló Béla
Galló Béla politológus

Így nem lesz koronájuk

Nem értek egyet azzal, hogy vírusügyben vitt politikájával az ellenzék a szakadékba rohanna. Ugyan. Már régen ott van.

Heuréka! – mondták a tavalyi önkormányzati választások után, íme, itt a tíz éve kimozdíthatatlan Orbánék ellenszere. Csókváltás mindenkivel, még a kimosdatott, demokratikus fazonra fésült szélsőjobbal is (sőt főleg velük) – ez volt az „új” recept. Csak így tovább, egészen a 2022-es parlamenti választásokig!         

Sose tudjuk meg, kitartott-e volna a csókviszony addig, de akár így, akár úgy, az ellenzékben máig nem sejlik föl komoly kormányzati alternatíva, ahhoz túl „színesek”. A káosz viszont nagyon is fölsejlik.     

Aztán a márciusban belobbanó világjárvány merőben új szituációt teremtett. Újat a kormány, és az ellenzék számára is.

Normális közéletben egy ország tényleg áthangolódik ilyenkor, s amint azt európai példák egész sora mutatja, vészhelyzetben az éppen regnáló kormány és az ellenzék között ésszerű politikai összefogás jön létre. Minimum fegyverszünet.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Egységben is gyengék

Végre megvan a koronavírus elleni szer! – kiáltottak fel Brüsszelben, illetve néhány nyugati kormányhivatalban és szerkesztőségben: rúgjunk bele Magyarországba!

Az embereket ugyan ez nem gyógyítja meg, de legalább nem kell beszélni arról a látványos összeomlásról, ami ezekben a hetekben temeti maga alá Nyugat-Európát. Pont jó lesz arra, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy Párizsban nem tudják karanténba parancsolni a migránsokat, hogy az olasz egészségügy összeomlott, vagy hogy a lesajnált és állandóan kioktatott kelet-európai országok vendégmunkásai nélkül leáll a nyugati gazdaság.

Ezt a taktikát nem először vetik be a nyugati döntéshozók és véleményformálók, ráadásul ebben óriási segítségükre van a hazai ellenzék.  Az utóbbi években valóságos ökoszisztémává vált a nyugat-európai elit és a magyar baloldali ellenzék összejátszása. Nézzük meg ezt közelebbről.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A német kommentelők nem féltik a magyar demokráciát

Az Országgyűlés által elfogadott vírustörvény kapcsán a nyugati mainstream média ismét elkezdte félteni a magyar (és lengyel) demokráciát. A Die Welt megszólaltatta Jean Asselbornt, Luxemburg külügyminiszterét, aki szerint “Magyarországot politikai karantén alá kell helyezni”. A német kommentelők többsége azonban más véleményen van.

A német nyelvű mainstream médiában még a járvány hírei uralják a szalagcímeket, az eurozónán belüli transzferuniót megnyitó Corona-kötvények körüli vita a gazdasági lapokban és második nyilvánosságban zajlik. Érthető, ha a “közszolgálati” adók és a mainstream alig foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy az Európai Központi Bank 2012 óta már közel kétezer milliárd euróért vásárolt kötvényeket, amit most egy €750 milliárdos programmal folytat.

Az eurózóna déli országai azonban nem akarnak a görögök sorsára jutni, ezért a jóléti status quo megőrzésére neoliberális megszorítások feltétel nélkül elkölthető pénzt követelnek az eurozóna északi országaitól. Az akár ezer milliárd eurós új kötvénycsomag 27 százalékáért (plusz a fizetésképtelen déliek kieső részéért) a német adófizetők szavatolnak. Berlin szokás szerint a “fukar" osztrákokkal és hollandokkal mondatja ki a nemet, bár mindenki sejti, hogy végül úgyis engedni fognak. Közgazdászok szerint ez olyan, mint a drog: az egyre nagyobb dózisoknak egyre kisebb a hatása.

Ebben a környezetben nyúlnak a “jó tollú és függetlenobjektív” német újságírók a demokráciaféltés témájához, amit hol Lengyel-, hol Magyarország példáján gyakorolnak. Most éppen a Magyarországot mindig szívesen támadó Jean Asselbornt találták meg, aki szerint “Magyarországot politikai karantén alá kell helyezni”. Az európai Zöldek költségvetési szóvivője a hazánknak járó uniós kifizetések felfüggesztését javasolta. Szemle a hozzászólásokból:

Oliver: Végre talált valamit az EU, ahol cselekvőképességet és határozottságot tud felmutatni. Az utóbbi hetekben ugyanis más téma állt a fókuszban. Már el is felejtettem, hogy “Brüsszel” egyáltalán létezik.

A magyar emberek által választott képviselők döntöttek.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A globalizáció kényszerzubbonyában

Soros György nemrég megjelent könyvének eladatlan példányai tornyosulnak egy kihalt fővárosi könyvesbolt polcán. A könyv borítóján az agg milliárdos fotója felett a cím: A nyílt társadalom védelmében.

A könyv nem sokkal azelőtt jelent meg, hogy a nyugati világ államai sorra zárták le határaikat és vezettek be karantént. A nyitottság helyett a nyugat most bezárkózik, fizikailag és szimbolikusan is. Soros szervezetei is elhallgattak, csak álmukban csöngetnek egy kicsit. A mindenható elv a valóság próbáján elbukott.

Sokan temetik ezekben a napokban a globalizmust, a liberalizmust, a szuperkapitalizmust. Fő érvük, hogy a vírussal lebénított világkereskedelem, a gyorsan visszaépülő határok és a visszatérő állami protekcionizmus egy korszak végét jelzik. A tapintható félelem, a valóban rendkívüli intézkedések és a várható mély gazdasági recesszió rémképe első látásra elégségesnek is tűnik ezeknek a kijelentéseknek az alátámasztására. Ráadásul a konzervatívok, szuverenisták, tradicionalisták fő ellenségei (nevezzük őket az egyszerűség kedvéért liberálisnak vagy globalistának) látszólag elbizonytalanodtak a közelmúlt eseményeitől, ami pedig tovább erősíti a jobboldal győzelemérzetét.

Csábító gondolatnak tűnik, hogy a posztkoroniális világ a szuverenisták győzelmét fogja elhozni. De ez nem más, mint az ideológusok hurokcsapdája, azaz a vágy arra, hogy végre nekik is igazuk legyen. A vágyvezérelt, ideologikus elemzések jobban hasonlítanak a vajákosok kuruzslásához, mint egy valódi helyzetfelméréshez.

A vágyvezérelt elemzések persze örülnének a globalizmus megroppanásának, mint ahogyan oly sokan, politikai oldaltól függetlenül. A valóság azonban ennél árnyaltabb. Korántsem biztos, hogy a koronavírus és annak leküzdése elsöpri a globalizmus egyeduralmát.