Máthé Áron
Máthé Áron történész

A totalitás formái

Francois Furet, híres francia történész egy fontos kifejezést hagyott ránk, amely a huszadik század legnagyobb hatású politikai mozgalmait írta le: „a totalitárius ikrek”.

A totalitárius ikrek természetesen a náci és a kommunista eszmeiségre vonatkoztak, egyértelmű utalással: a két eszme, illetve a két rezsim egy tőről született, és felépítésében is hasonlatos volt. Furet tudta, hogy mit beszélt, hiszen 1956-ban hagyta ott a Francia Kommunista Pártot, majd megírta a kommunizmust leleplező hatalmas esszéjét. Jó barátságot ápolt a nemrég elhunyt Ernst Nolte német történésszel, aki a másik oldalról közelítve, „A fasizmus korszaka” című könyvében bizonyította be a fasizmus különböző arcainak rokonságát a marxista alapú totális mozgalmakéval.

(Kép forrása: itt.) 


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Poznan 1956 – avagy lehet-e nemzetiszínű gatyamadzag a kommunistákon?

Még a második világháború idején történt, hogy a magyar illegális kommunista mozgalom tagjai egyik konspirált találkozójukon azzal vádolták Ságvári Endrét, hogy „felkötötte a nemzetiszínű gatyamadzagot”. Ezzel a megváltozott taktikára utaltak, amely szerint a helyi, nemzeti sajátosságokat is fel kell használni a kommunisták vezette népfront kiépítésekor. Ságvári persze sietett megnyugtatni elvtársait: erről szó sincs, nincs rajta ilyesfajta ruházati alkatrész.

(Kép forrása: itt.) 


Máthé Áron
Máthé Áron történész

A hatodik koporsó

1957 januárjától kezdve Magyarország a reménytelenség országává vált. A sortüzek ugyan abbamaradtak, és a hónap végére elült az emigrációs hullám, de a kivégzések megkezdődtek.

Futószalagon küldték börtönbe a forradalmárokat, és zárták internálótáborba a gyanús, megbízhatatlannak minősített, nemzeti-demokratikus gondolatokkal feltűnően megfertőzött embereket. A megtorlás még évekig folytatódott, egyik csúcspontja Nagy Imre és társai kivégzése volt. Mellettük pedig ott álltak – hevertek – az agyonvert, agyonlőtt, vagy felakasztott forradalmárok százai. A nemzet megértette: a nagyhatalmi elrendezésen egyelőre nincs ereje változtatni. 33 évvel később fordult a kocka.

(Orbán Viktor Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén.) 

Amilyen reménytelennek tűntek ezek a hónapok, olyan reményteli volt a „csodák éve” 1989-ben. A katarzist kétségtelenül az elhazudott, meghamisított múlt újra-felbukkanása volt. Június 16-án újratemették Nagy Imrét és társait. Legkevesebb negyedmillió ember rótta le kegyeletét a Hősök terén felállított ravatal előtt. Ekkor hangzott el az a beszéd is, ami nem egyszerűen egy politikusi karrier első nagy állomása volt, hanem egy évtizedekre ható politikai program minden eleme is benne volt. Igen, a volt kommunista vezetők tülekedtek, hogy „szerencsehozó talizmánként” megérintsék azokat a koporsókat, de bizony ott volt az a kijózanító mondat is, hogy „a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.”. 20 évnek kellett eltelnie, hogy Magyarország nekikezdhessen a poszt-kommunizmus állapotából való kikecmergésnek. Csakhogy negyedszázaddal a beszéd után néhány ismét fel kell idéznünk néhány mondatot Orbán Viktor akkori beszédéből: „Ha hiszünk a magunk erejében”, „Ha elég eltökéltek vagyunk”, „Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit”, „Ha van bennünk elég mersz, hogy mindezt akarjuk”. Miről van szó?