Máthé Áron
Máthé Áron történész

Egy ünneplő ország

1956 kapcsán a kádári hazugsággyárnak volt ideje elültetni a tüskéket. Hiszen „meglincseltek” embereket! Voltak bűnözők is a fegyveresek között! Antiszemiták voltak! Vagy: ugyan, hiszen ez is egy szocialista forradalom volt! És a legsunyibb, legsötétebb hazugság: nem értek el semmit.

„Budapest azzal, hogy önmagát fölszabadította, megszabadította Európát a Szovjetuniótól való félelemtől.” (Indro Montanelli)

1956 kapcsán a kádári hazugsággyárnak volt ideje elültetni a tüskéket. Hiszen „meglincseltek” embereket! Voltak bűnözők is a fegyveresek között! Antiszemiták voltak! Vagy: ugyan, hiszen ez is egy szocialista forradalom volt! És a legsunyibb, legsötétebb hazugság: nem értek el semmit.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Örök háború

Közismert, hogy az isteni Michelangelo egész életében igencsak szerette a pénzt és ez már kora ifjúkorában is jellemzővolt rá.

19 évesen faragta az „Alvó Cupido” című szobrát, ám mivel ekkor még teljesen ismeretlen szobrász volt, nem sajátjaként adta el, hanem „antikolta”, sőt egy időre el is ásta, hogy régi római alkotásként több pénzt kapjon érte. Szerencséje volt, mert mikor a csalás kiderült, a vásárló Raffaele Riario bíboros nem haragudott meg rá, sőt, mivel tetszett neki a szobor, meghívta Rómába, elindítva ezzel szédületes művészi karrierjét. 

Régi tapasztalatom, hogy mikor művészek társaságában időzik az ember, nagyjából negyed-, vagy félóra elteltével mindenki kizárólag a pénzről kezd beszélni, legyen ez a pénz a faragni való kő ára, vagy a fellépésenkénti honorárium. Ha valaki a „művészetről” szeretne beszélgetni ne menjen hivatásos művészek közé; arról ott ritkán lesz szó. Persze, tudom én, hogy mindenkinek meg kell élni valahogyan és a pénzt – bár meg lehet vetni – muszáj erre előteremteni. Valakinek tehát fizetnie kell a művészeket. A „művészetfinanszírozás” távolságtartó fogalma a művészek finanszírozását takarja, hiszen, végső soron, ők maguk a művészet.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Polonia expressz

1919 őszén Magyarország rettenetes állapotban volt. A négy év háborúskodás után százezrek maradtak a csatatereken, százezrek nyomorodtak meg örökre és további százezrek még nem térhettek haza a hadifogságból.

A Károlyi-féle ámokfutás, utána a vörös terror, végül pedig a fehér különítmények tevékenysége keserű bosszúvágyat és félelmet hagyott maga után. Az idegen megszállók rémuralma elől már megindult az új, abszurd határokon túlra szakadtak menekült-áradata. Igen, rémuralom volt ez a javából: százezernyi magyar nőt erőszakoltak meg, ezreket sújtottak nyilvános botbüntetéssel, sokakat meggyilkoltak, és a szisztematikus rablás szinte az egész országot kifosztotta. A román megszállók egész gyárakat szállítottak el, hogy azután a leszerelt és elzabrált gépsorok ott rozsdásodjanak szét a Kárpátok déli lejtőin.

Ebben a helyzetben Magyarország, amely átélte azt, hogy mit jelent a kommunizmus tapasztalata, felkelt a földről, hogy segítséget nyújtson a régi barátnak, az életéért küzdő Lengyelországnak. A lengyelek ugyanis hadba szálltak ősi területeikért Szovjet-Oroszországgal – csak éppen elfelejtkeztek arról, hogy az ukrán parasztok többsége inkább húzott az önmagát „népinek” hazudó keleti szláv hatalomhoz, a bolsevik Moszkvához, mint a lengyel „urakhoz”. Már csak azért is, mert előtte Lwów (Lviv / Lemberg / Ilyvó) városáért véres harc folyt lengyelek és ukránok között, amely az előbbiek javára dőlt el. A meghasonlott ukránok egy része úgy látta, hogy mégis jobb a lengyellel tartani, mint a kommunista Oroszországba beolvadni. A zavaros helyzetben a lengyel politikai elit is megosztottá vált, ráadásul az első világháború nagy győztesei, a nyugati hatalmak nem kedvelték az önálló lengyel döntéseket.

"Segítsetek, testvérek!" - Lengyel háborús plakát.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ex-CNN-esek építik a kínai kommunizmust 

A hidegháborúban született vicc szerint jobb egyszer ellátogatni a Szovjetunióba, mielőtt az látogat el hozzád. Az Egyesült Államok valami hasonlót él most át Kínával kapcsolatban. A kínai tőke olyan stratégiai ágazatokban jelenik meg, mint például a média.

A Kínai Kommunista Párt pekingi székhelyű médiakonglomerátuma, a China Global Television Network (CGTN) 2019 óta „regisztrált külföldi ügynökként” működik az Egyesült Államokban. A CGTN angol nyelvű honlapját böngészve az első felületes benyomásunk az, hogy egy nyugati, szabad és független hírportálon járunk, ahol a környezetvédelemtől kezdve az utazási tippeken át a nemzetközi politikai hírekig a legkülönbözőbb témákban fogyaszthatunk tartalmakat. Néhány cikk elolvasása után azonban kirajzolódik az állandó vezérfonal – Hszi Csin-ping jó, a Trump-adminisztráció pedig rossz –, és világossá válik, hogy a kínai kommunista propagandagépezet egyik kifinomult eszközével van dolgunk, ami mindent megtesz annak érdekében, hogy ne annak tűnjön, ami valójában.

A konzervatív The National Pulse munkáját dicséri a felfedezés, hogy a CGTN  számos ex-CNN-es riportert leigazolt az utóbbi időben, akik most ugyanolyan lelkesedéssel szajkózzák a kommunista állam propagandáját, mint ahogy korábban a liberális mantrát vitték. Tegyük hozzá, a kettőt egyre nehezebb egymástól megkülönböztetni. A folytonosságot korábbi munkahelyükkel Donald Trump kérlelhetetlen kritizálása teremti meg, új elemként pedig megjelenik Kína és a Kínai Kommunista Párt iránti látványos elfogultság.