Josep Borrell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

A CEU-, MTA- és SzFE-ügyek előtt úgy gondolhattuk, hogy az „örökös aláírók” jelensége afféle komédia-hungarikum, a fanyar magyar humor megnyilvánulása. Azóta megtanultuk, hogy az Örökös Aláírók Klubjának van nemzetközi ernyőszervezete, melyben időnként valaha komoly teljesítménnyel bíró emberek, Nobel-díjjal jutalmazott tudósok is felbukkannak. Tanulságos megfigyelni, hogy mi történik, ha egykor komoly tényezők ma komolytalan kezdeményezésekhez adják a nevüket: az ügyet emelik vagy a korábbi teljesítményüket devalválják? A híresemberek aláírása növelheti a médiafigyelmet, segíthet a 15 perc hírnév kicsikarásában, esetleg kinyithatja egy holland, belga vagy luxemburgi EU-bürokrata ajtaját – hogy aztán tompa puffanással haljon el az ügy. Egyszer meg lehet csinálni arcvesztés nélkül. Másodszor: már mindenkinek terhes. Harmadszor: elkönyvelik a holdkóros, túlmozgásos, tikkelő, levelekkel bombázó, lerázandó értelmiségiek sorába.

Az Örökös Aláírók magyar tagozatát legalább tíz éve nem fenyegeti az a veszély, hogy komoly helyeken komolyan vennék őket. De mi teszi őket közöny, sőt, nevetség tárgyává?

Miközben gurul a rubel és a jüan, a vezető nyugati politikusok morális prédikációkat tartanak és látszatintézkedéseket hoznak. Az USA is szívesen vásárol orosz olajat, ám Biden elnök “legyilkosozta” orosz kollégáját. Miközben a média beszólása célját találgatja, tavaly az orosz részesedés már 7 százalék volt az amerikai olajbehozatalban, ami várhatóan tovább fog nőni, az uráli olaj ugyanis kiváltja a hasonló tulajdonságokkal rendelkező, embargó alatt álló venezuelait, így az amerikai olajfinomítókat nem kell drágán és időigényesen más fajtákra átállítani.

Sőt, ahogy amerikai cégek akár még gáz- és energiaipari beruházásokat is eszközölnek Oroszországban amit az amerikai szankciótörvények más országoknak tiltanak, úgy a német gazdaság is szívesen üzletel Kínával. Főként a német autóipar vált az európai — és nemsokára az amerikai — klímahisztéria áldozatává, így jól jön, ha immáron tízből négy német autót a kevéssé finnyás Közép Birodalmában adnak el.

1986 áprilisában a hidegháború utolsó szakasza, a szovjetek technológiai-gazdasági térdre kényszerítése még javában tartott. Gorbacsov maga se tudta még, hol van a birodalmi alagút vége, legföljebb remélte, hogy egyáltalán van vége az alagútnak. Reményeit Csernobil erősen megnyirbálta, a ’86-os nukleáris katasztrófa a korabeli világnyilvánosság elé tárta, milyen is a birodalom igazi állapota. A glasznosztyról bebizonyosodott, hogy ha nem is puszta szóvirág, de működtetése továbbra is a „magasabb pártérdekektől” függ. Gorbacsov csak kábé két héttel a robbanás után állt a nyilvánosság elé, mikor Európa (s elvékonyodva bár, de az egész glóbusz) fölött szépen körbejárt már az atomfelhő. Ha más nem, ez félreérthetetlenül jelezte, hogy a birodalom (és általában a birodalmak…) reformja merő illúzió.

Adott volt tehát egy globális fenyegetettség, adott a kétpólusú világhatalmi konstelláció, s a hozzá társuló kölcsönösen fennálló bizalmatlanság. Meg adott volt persze a közös, globális felelőtlenség, azon a hamis alapon, hogy a másik ellen minden „trükk” megengedett.

Mennyivel más ez a mai Covid-helyzet, mint az annak idején elszabaduló atom? 

Angela Merkel német kancellár és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök online kormányközi konzultációt tart Berlinben.

Az ellenzék ismét címet tévesztett, vádjai leginkább az ideológiai káderképző Soros-Egyetemre illenek. Tombol a preventív liberális Cancel Culture.

Budapest egy új nemzetközi egyetemmel gazdagodik. A német nyelvű Andrássy Egyetem és a CEU után a Fudan Egyetem is a magyar fővárost választotta. Ezzel Budapest még jobban integrálódik az európai és nemzetközi felsőoktatás és tudomány vérkeringésébe.