Vajon az ukrajnai forró háborút egy új Kelet–Nyugat hidegháború követi? Ebben a hidegháborúban már nem biztos, hogy a nyugat nyerne, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy sikerül-e a nemzetközi – és ezen belül az európai-kínai – gazdasági együttműködés jelenlegi szintjét megtartani és az új hidegháborút elkerülni. Magyarország, az EU és Európa érdekét az együttműködés szolgálná, míg az USA ezen ugyanúgy vesztene, mint a kölcsönösen előnyös európai-orosz gazdasági együttműködésen. Nézzük előbb a tágabb kontextust.
A világ nagyobb része nem állt az USA mögé, és nem vezetett be Oroszország ellen szankciókat. A kínai és az orosz elnök idén február 4-én közösen ítélte el a Fehér Ház hidegháborús ideológiára emlékeztető külpolitikáját és a NATO keleti terjeszkedését. A NATO ugyanis nem csak Ukrajna irányába terjeszkedik “tartja nyitva ajtaját”. A madridi NATO-csúcson elfogadták az Új stratégiai koncepciót, amelynek keretében egyes európai NATO tagországok is részt vesznek Kína katonai elrettentésében a dél-kínai tenger térségében.
Miközben tehát Argentína, Egyiptom, Irán, Szaúd-Arábia és Törökország a BRICS-csoport felé gravitál, egyes európai országok eszkalálják viszonyukat Kínával. Itt az a Litvánia jár elől, amely a Kalinyingrádi területre irányuló orosz szállítások korlátozásával nemrég mini-válságot robbantott ki, amit Brüsszel hatalmi szóval tudott csak megállítani.
Ki részesül a gazdasági növekedésből?
Közhely, de igaz, a Biden-kormányzat Donald Trump elnökségének több intézkedését folytatja. Trump, amolyan game changerként, a maga vadnyugati módján berúgta a Világ ajtaját, bekiabálta, hogy America First!, majd új feltételeket támasztott szövetségeseknek és riválisoknak egyaránt. A maga nyughatatlan stílusában és tempójában a neki kiszabott négy évben is komoly változást akart elérni, amit a konfliktusok kihegyezésétől remélt.
Az amerikai Deep State örült egyes döntéseknek, ám a stílus, a tempó és a kiszámíthatatlanság, valamint az a tény, hogy a Deep State egyes részeit is visszanyeste volna, már nem volt ínyükre. Biden megígérte ugyan, hogy az unilaterális fellépéstől visszatér az effektív multilateralizmushoz, ám az afganisztáni kivonulás és az ausztrál tengeralattjáró-üzlet is amerikai magánszámnak számít. Nézzük akkor azokat az intézményeket, amelyek a nyugat szorosabb integrációját szolgálnák.
Erről közölt cikket a minap Spengler, azaz David P. Goldman amerikai közgazdász az Asia Times hasábjain, aminek a magyar nyelvű fordítását szeretném most megosztani olvasóimmal:
Az afganisztáni kudarc átengedi Eurázsiát a Sárkánynak és a Medvének
„Ez nyilvánvalóan nem Saigon.” – mondta Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere a vietnámi kivonulásra utalva, miközben helikopterek vették fel a menekülő amerikaiakat a kabuli nagykövetség tetőjéről. Valóban nem. Ez a helyzet Amerika világban elfoglalt helye szempontjából összehasonlíthatatlanul rosszabb.
A Sam Cooke-dal (What a Wonderful World) strófáihoz hasonlóan Blinken sem tud sokat a történelemről vagy a földrajzról. Ám a dalban szereplő fickóval ellentétben azt sem tudja, hogy egy meg egy az kettő, és ez alatt Oroszországot és Kínát értem.
Richard Nixon amerikai elnök három évvel a dél-vietnámi bukás előtt felvette a diplomáciai kapcsolatot Kínával, ezzel megszerezve Kína hallgatólagos beleegyezését, miszerint a kommunista győzelmet nem használja fel arra, hogy a forradalmat Délkelet-Ázsia többi részére exportálja.
Bármennyire is káros volt Amerika Vietnámban elszenvedett veresége, a régióra nézve korlátozott hatása volt. Az afganisztáni kudarc ezzel szemben Kína és Oroszországa számára vezető szerepet biztosít Közép- és Nyugat-Ázsiában.
Oké. A tálibok üldözöttjei tényleg nem irányított migránsok, nem az üzemszerű embercsempészet " tárgyai", ők pontosan azok, aminek látszanak: politikai menekülők. Kénytelenek az életükért szaladni, mert az USA demokrácia-exportnak becézett birodalmi stratégiája, s minapi hihetetlenül hevenyészett, Joe Biden-es kivonulása Afganisztánból, a rettegett Talibánt hozta vissza a nyakukra.
A birodalmi politika nemzetközi mintázata úgy fest, ha valahol a demokrácia nevében elbaltáznak valamit, annak következményeit a világ " maradéka" állja. S ha valaki szóvá teszi ezt, abból rögtön "lator", fasiszta, de minimum szuverenista reakciós lesz, mint ahogyan ez most is várható. Ellenkezőjére úriember legalábbis nem fogadna.