Kereszténység és jogalkotás

Sok szó esik manapság európai identitásról, keresztény gyökerekről, ám ahhoz, hogy mindezek továbbra is önazonosságunk szerves részei lehessenek és társadalmi szinten is kohéziós erőként hathassanak, nem árt, ha újra tanuljuk legfontosabb ünnepeink megélését. Ebben a legújabb kori reformációs folyamatban pedig fontos szerepet vállalhat a felelős törvényhozó is.

Kereszt(y)én hitünk fókuszában az üdvösségünkre küldött Megváltó születése, értünk halt kereszthalála és feltámadása áll. E hármasság adja alapját Isten-képünknek is: vagyunk annyira fontosak a Jóistennek, hogy elküldte hozzánk fiát; aki emberi testben élte végig földi életét, erőt adva és példát mutatva, hogyan tudjuk elviselni a ránk mért szenvedést; feltámadásával pedig abbéli hitünket erősíti, hogy a földi pálya befutása után is van folytatás.

Legfontosabb ünnepeink tehát Krisztus születése, kereszthalála és feltámadása. Hitünk, s vele keresztény kultúránk, gondolkodásunk alapját képezi e hármasság.

Csak két aktualitás e kitüntetett pillanatok kapcsán.

(Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországi Református Egyház zsinatának 1956-os emlékülésén jelentette be Nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását.)


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Multikulti kereszténység?

Az újkori népvándorlás eseménysorozata a felszínre hozott néhány a kor liberális főáramához méltó jelenséget a keresztény egyházak berkeiből.

Az egyik ilyen – talán a legextrémebb példa – az a bizonyos svéd leszbikus püspök asszony volt, aki eltávolította volna a muszlimokat sértő jelképeket – például a kereszteket – a templomokból. Sőt, biztos, ami biztos, még Mekka irányát is kijelölte volna. Az eset, mint a szélsőliberális európai társadalom különösen is abszurd megnyilvánulása vonult be a köztudatba.

(Muszlim bevándorlók imádkoznak a római Colosseumnál.)


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Az előítéletekről

Az előítélet az, ami ellen a felvilágosult világpolgár kivont szablyával vív itt a végeken; amit elfogadhatatlannak tart, amely szerinte megbéklyózza a szabad élet reményét. De hogyan alkalmazza a felvilágosult világpolgár az előítéleteket?

Közhely, hogy előítéletek nélkül – bármennyire ostorozzák is – lehetetlen élni. Az előítélet segít abban, hogy ne próbáljam ki, vajon én vagyok erősebb, vagy a villamos. A felvilágosult világpolgár azonban tagadja, hogy hasznunkra lennének az előítéletek, sőt egyenesen károsnak tartja azokat.


Kovács István
Kovács István stratégiai igazgató, Alapjogokért Központ

Kvóták és hamis papok

Az emberi történelemben a legutóbbi időkig nem volt olyan civilizáció, amely önazonosságát nem az Isten-család-nemzet hármasban határozta volna meg.

Így volt ez Európában is egészen a XX. század második feléig: a zsidó-keresztény vallások, az általuk meghatározott családmodell és a nemzetállamok jelentették az identitást minden európai számára. (Persze a mai értelemben vett nemzetállamok csak a XIX. században jöttek létre, a nemzetségeket előtte felkent uralkodóházak kötötték össze, akik között családi alapon öröklődött a hatalom. Isten-család-nemzet, tehát összefügg egymással).

Nehéz meghatározni a fordulópontot, de az bizonyos, hogy mára a fenti hármasból az első kettő megingott, a harmadikra pedig elementáris veszélyt jelentenek az Európába illegálisan beáramló tömegek. Pedig ha a nemzetállamok is semmivé lesznek, akkor Európa végleg megszűnik európainak lenni. Ezt épeszű ember nem akarhatja, gondolnánk joggal.