Királyuk Juan Carlos taktikai húzásait azóta is klasszikus példaként emlegeti a tranzitológiai szakirodalom. Csakúgy, mint a Moncloa-paktumot, amit a lecsengő francóista és a zendülő demokratikus erők az ország békéjének biztosítása végett hosszú távra kötöttek. Mindez olyan példaszerű volt, hogy a nyugati tanácsadók később folyvást ezt a spanyol leckét rótták ki a diktatúrákból kiláboló keleti országokra is, mondván, tessék tüzetesen tanulmányozni a hispán átmenetet, aztán kopírozni.

(Mellesleg: felületes lecke-kirovás volt… Arrafelé az átmenet még csak nem is érintette a tulajdonviszonyokat, errefelé viszont gyökeresen átalakította, egyéb eltérésekről már nem is szólva.)

Ami mostanság történik Spanyolországban, könnyen lehet, hogy megint példa lesz: csak éppen elrettentő példa.

Carles Puigdemont katalán elnök, beszéde után, a barcelonai parlamentben

Hangsúlyozandó, hogy az Európán belüli, függetlenségre törekvő régiók annyira eltérnek egymástól, hogy az általánosítás minden esetben torzító. Másként fogalmazva: Katalónia nem Skócia, Észak-Itália pedig semmilyen értelemben nem hasonlítható Baszkföldhöz. Mivel jelen írás keretei között természetesen nincs lehetőség minden aspektus bemutatására, bármilyen kiemelés szükségszerűen szubjektív.

Katalány – Galló Béla írása.

Azt mondják a katalánokról (a katalán néplélekről), hogy az a szorgalom, gyakorlatiasság, munkaszeretet, figyelmesség – és az óvatosság keveréke.

Nos, ez utóbbit azért cáfolja kissé az ibériai félsziget történelme, amely telis tele van katalán függetlenségi törekvésekkel, olyanokkal is, amelyek bizonyíthatóan nélkülözték ezt a sokak által szeretett, sokak által viszont lenézett erényt. Ibérek, gótok, mórok, frankok keveréke a katalán, neve – régiesen Godolónia – arra utal, hogy ebben a vérkeveredésben egykor meghatározó lehetett a gót vonal. Nem véletlen, hogy a katalánokat sokan a félszigetet németjeinek is nevezik.

És ami manapság történik Katalóniában, szintén nem hasonlít semmiféle óvatosságra.