Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

Egyesült és operettállamok: a káosz éve

A káosz egyaránt melegágya a koronavírus pusztításának és a választási csalásnak.

Miközben az egyik Brüsszel és magyarországi szócsővei még mindig a jogállamisági univerzum önkényes tágításával terelnék össze az Európai Egyesült Államokat; a másik Brüsszel éppen összeomlik a rendezetlenség mint államszervezési modell halálos súlya alatt; a másik, az eredeti Egyesült Államok pedig eddig tőle elképzelhetetlen módon az operettállamiság jegyeit mutatja. Szomorú látlelettel fordul a nyugati megacivilizáció a 21. század sorsdöntő évtizedeire.

Az Amerikai Egyesült Államok pár nappal ezelőttig a világ legerősebb, legbefolyásosabb országa és legstabilabb (még ha bevallottan “üzleti”) demokráciája” volt. Sikerének titka az emberi méltóság keresztény értelmezésén alapuló személyes szabadság és boldoguláskeresés, valamint a stabilitást biztosító rendezettség termékeny kombinációja. Az USA most minden jel szerint képtelen volt úgy megszervezni a legfontosabb országos választást, hogy abban ne fordulhassanak elő tömeges, rendszerszintű visszaélési lehetőségek. A választásra jogosult helyi népességet meghaladó számú regisztrált szavazó, kallódó (majd a megfelelő helyen, a megfelelő időben előbukkanó) levélszavazatok, a kampányban és azóta is az esélyegyenlőséget semmibe vevő módon pártos sajtó, nyílt, kommunista stílusú cenzúrát alkalmazó, felelősségre nem vonható közösségi médiamonopólium - a 2020-as amerikai elnökválasztás lesújtó képet fest a nyugati civilizáció elmúlt 150 évének legdinamikusabb szereplőjéről. Az Alkotmányban még az elektori bonyolítással együtt is áttekinthető, gyerekeknek is könnyen elmagyarázható választási rendszer végzetét a rendezettség feladása, a káosz szabadon engedése hozta el: a választást a gyakorlatban lebonyolító tagállamok egyenként változó választási gyakorlatából fakadó káosz 2020-ra túllépett a “kis színes” kategórián, és súlyosan károsíthatja az amerikai demokráciába vetett bizalmat bel- és külföldön egyaránt. Ha (amikor?) Joe Biden nyeri az elnökválasztást, az USA történetében különleges lapokra kerülnek majd a Káosz Nagy Menetelésének hónapjai, melyek 2020 nyarának fosztogató-gyújtogató erőszakhullámától kezdve (mely ellen nem léptek fel kellő eréllyel a hatóságok) a káoszba fordult választásig és minimum az új elnök beiktatásáig tartanak.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Miért is lenne jobb a rosszabb?

Kampányidőszakban kispadon ül a józan paraszti ész, ha ugyan nem az „árulóknak” fenntartott vádlottak padján. ((A jó ízlést pedig nyugodtan tegyük csak dupla zárójelbe.))

Ilyenkor a fanatikus füleké a jelen, nekik pedig csupán olyasmi a zene, amilyet például Lukács György mondott egykor. A maga szubjektív, de amúgy persze a „haladással” nyilván egybecsengő, „objektív” módján azt állította a filozófus, hogy a legrosszabb szocializmus is jobb a legjobb kapitalizmusnál. Például Pol Pot Kambodzsája kívánatosabb, mint Olof Palme Svédországa… Hát, neked legyen mondva, Gyuri bácsi.

Az ellenzék mintha az efféle fanatikus haladó hagyományokat követné, azt sugallván, ennél a kormánynál még a legrosszabb oppozíció is jobb. E tekintetben nincs apelláta, nem számít már semmilyen tárgyilagos mérlegelés. Pirulás nélkül mondják, odáig fajult a helyzet, az a tuti, hogy nincs mese, lett légyen bármi, akkor is a rossz a jobb. Még akkor is az, ha ez a rossz, nem csak amolyan átlagosan, szokásosan rossz, hanem éppen a legrosszabb.

Na, ilyenkor áll fel a józan ész, és vissza se nézve ballag az öltözőbe. Legyint, ez most tényleg nem az ő meccse.     

Merthogy bizonyosan nem ez a kormány a lehetséges kormányok legjobbika. De arról ne nyissunk fölösleges vitát, hogy ez a mai ellenzék bizonyosan az elmúlt évtizedek legrosszabbika.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Nekik Mohács kell

A magyar irodalomtörténet leghazugabb mondata úgy hangzik: „Nekünk Mohács kell.” A köznyelvi fordulattá vált verscím mögött az a téves elképzelés húzódik meg, hogy a dolgok jobbra fordulásához minden le kell rombolnunk, a múltat végképp el kell törölnünk.

Az összeomlás és a káosz azonban, az ígérettel ellentétben, sosem az új és tiszta viszonyok létrejöttét segítette elő, épp ellenkezőleg. Mohács után nem tisztult le a kép, hiszen Magyarország elvesztette szuverenitását, három részre szakadt és másfélszáz évre hadszíntérré vált. A modern korban az első világháborús összeomlást a Tanácsköztársaság rémuralma és Trianon, a második világháborús katasztrófát pedig negyven év szovjet diktatúra követte.