Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az ember, aki ott se volt

Kezdjük a szikár tényekkel.

A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működő 8 idősotthonban már több mint 400 gondozott és 60 dolgozó fertőződött meg az új típusú koronavírussal, valamint 68 idős ember meghalt. A fővárosi fenntartású otthonok közül a Pesti úti Idősek Otthona a legsúlyosabban érintett: az intézményben több mint háromszázan megbetegedtek és negyvennégyen elhunytak. Karácsony a botrány kirobbanása óta azt hajtogatja, hogy fenntartóként nem felelős a fertőzésért és a halálesetekért. Ma már nyilvánvaló, hogy a főpolgármester magára hagyta az idősotthon lakóit, nem biztosította a folyamatos orvosi ellátást, ami súlyos tragédiához vezetett.  

És akkor nézzük meg azt is, milyen vállalásokat tett Karácsony az idősek gondozásával és az egészségügyi ellátással kapcsolatban a tavaly őszi főpolgármester-jelölti programjában.

A program „Szociális ügyek” című fejezetében Karácsony leszögezte, hogy az idősek problémáinak megoldása és a róluk való gondoskodás lesz az egyik elsőszámú feladata:


Galló Béla
Galló Béla politológus

A tét

Bár a főhatalmat nem érinti, a vasárnapi választásnak nemcsak a helyhatósági szint a tétje, hanem az európai nagypolitika (is).

Átrendeződés zajlik az unióban, új Európai Bizottság van kialakulóban, s nem tudni még, hogy ez tovább erősíti-e a népvándorláspárti főáramot, avagy éppen ellenkezőleg, az új felállás valamiképp korlátok közé is szoríthatja. Ámbár ne kerteljünk: a korábbi olasz kormányképlet sikeres – bár könnyen meglehet, átmeneti – szétzilálása elég egyértelműen azt bizonyítja, hogy Brüsszel népvándorláspárti politikája egyhamar aligha változik meg. Szívós érdekazonosságok állhatnak fenn a régiek és az újak (az új régiek) között.Brüsszelben ebből a szempontból árgus szemekkel figyelhetik a soron következő lengyel parlamenti választásokat, valamint az október 13-ai magyar voksolást.

Ha Varsóban idén ősszel kormányváltás lenne, az gyengítené a népvándorlásra kritikusan tekintő országok erejét, kiváltképp a V4-ekét.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Fotelpolitika

Roppant érdekes figyelni, miként alakítja át a politizálást és ezzel együtt magát a demokráciát is a tömegmédia, azon belül pedig az ún. közösségi média.

Az elmélkedés apropóját egy hír adja, melyet a Népszava című kiadvány tett közzé „Ennyit a választás ellenőrzéséről: Nem jönnek az EBESZ-megfigyelők, és az ellenzéknek is alig lesznek delegáltjai” címmel. A cikk arról szól, hogy az EBESZ nem küld Magyarországra választási megfigyelőket. Pedig, mint elkeseredetten megjegyzik: „Ujhelyi Istvánnal, a DK-s Niedermüller Péterrel és a Momentumos Cseh Katalinnal” kifejezetten kérték ezt, tekintettel a „választási visszaélésekre”, melyeket szerintük már az ügyészség is elismert. Ugyanebben a cikkben az is szerepel, hogy az ellenzéki pártok a több mint tízezer választókörbe csak 1500 megfigyelőt jelöltek. Szemben a mintegy 180000 jelölhetővel. Pedig – mint maguk állítják – ők legalább a választók felét, ha nem a többségét képviselik.

A cikkből az derül ki, hogy az ellenzéki pártok azt szeretnék, az EBESZ végezze el azt a munkát, amit ők nem tudnak, vagy nem is akarnak. Pedig hát nem az EBESZ akar választásokat nyerni, hanem ők, így tán elvárható lenne, hogy tegyenek is érte valamit. Fura helyzet ez. Kétségtelen, hogy a választókörben üldögélni egész nap egyáltalán nem szórakoztató dolog. Az esetek 99%-ban nem történik semmi, van egy pár részeg, esetleg rosszul lesz valaki – ennyi az összes esemény. Nem is csoda, ha kevesen vállalják, valami olyan személyes elköteleződés kéne hozzá, amivel az ellenzéki szavazók – úgy tűnik – egyre kevésbé rendelkeznek.

Valaha – a Facebook előtti időkben – ha valaki részt kívánt venni a politikai életben, akkor gyűlésekre kellett járnia, esetleg tüntethetett az utcán és nem utolsósorban, beléphetett valamelyik pártba. Ezen lehetőségek mindegyike valamilyen személyes részvételt igényelt. Oda kellett menni, ahol az eseményekre valamilyen hatást akartunk gyakorolni és ez természetesen némi erőfeszítést, mi több, kockáztatást igényelt. Egy utcai tüntetésen ki tudja mi minden történhet. Aki a fotelben üldögélést részesítette előnybe, az bizony kimaradt a közvetlen politikaalakítás lehetőségéből. Mára ez a helyzet megváltozott.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Tévút, de merre

Az új CDU elnök, Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK), „teljes tévútnak „nevezte a jobbközép közeledését a „jobboldali populistákhoz”, példaként a spanyol választások eredményét emlegetve.

Szarva közt a tőgyét, mondanák népiesen erre.

A spanyol példa ugyanis sántít. Már az is fura, hogy a német jobbközép vezető politikusa így örvendezik a PSOE, a spanyol szocialisták győzelmének (s ezzel egyszersmind – logikusan - a spanyol jobbközép vereségének). Pedig az ibériai eredmény meglehetősen speciális. A PP (a Néppárt) jókora vereségéhez jócskán hozzájárult korábbi – nem mindennapi - kormányzati szerencsétlenkedésük, amit aztán később az ellenzékben is folytattak, miközben a kormányra emelt szocialisták intézkedései – jó érzékkel és teljes joggal – enyhítették a bérből és fizetésből élő spanyolok terheit.

A hagyományos baloldal pozíciói Európában jelenleg az Ibériai félszigeten – lásd még: Portugália - a legerősebbek, nem úgy, mint Franciaországban és Olaszországban, ahol a megfelelő balközéppártok szinte romokban hevernek, hogy csupán a mediterrán régiót vegyük szemügyre.