Galló Béla
Galló Béla politológus

Célegyenes

– Hogy rángatnák ezek a kormányt! – mondja a taxisofőr, amikor Zuglóból Budaőrs felé két perc múlva már politizálunk.

A taxisok ismerik a valóságot, innen is, onnan is akadnak kuncsaftjaik, érdemes szondázni őket, s többnyire elég beszédesek, kiváltképpen, ha hosszú a fuvar. Sokkal megbízhatóbbak, mint a közvélemény-kutatások. Beválnának kontroll-csoportnak.

Éppen híreket mondanak, MZP kerül elő, vagy ahogyan ő nevezi, a hódos Márki, aki szerinte kiválóan ért ahhoz, hogy zajt csapjon maga körül.
– Gógyis gyerek az, kérem, nem olyan zokni, mint amilyennek látszik, én mondom magának. Ki van az adva neki, csinálja csak a palávert, hadd legyen benne a tévében, még fizetnie se kell érte. Mindegy mit is mond, az a lényeg, hogy szóljon, mégpedig lehetőleg minél nagyobbat, hadd idézhessék reggeltől estig. Idézik is, de az én időmet csak ne rabolja el, ha meglátom, rögtön le is veszem a hangot, unom. Olyan ő, mint egykor az a Gábor Zsazsa, ugye tudja, ki az?   

– Jó ez neki? – vetem közbe, mire még vehemensebben folytatja.

– Viccel uram? Még, hogy jó-e? Persze, hogy jó! Maga szerint  miért szórakozik velünk, ingyér akar minket megváltani? Mondana maga ingyér olyan hülyeséget, amiket nap, mint a nap a hódos Márki mond? Én biztosan nem, szerintem maga se!


Galló Béla
Galló Béla politológus

Nem finnyásnak való vidék

Némi elégedettséggel hallom, hogy néhány finnyásabb ellenzéki most már sopánkodik Gyurcsány szívósságán, olyanok is, akik pár évvel ezelőtt még legyintettek rá. Gyurcsány? Ugyan. Kész. Nincs több dobása. Nedves puskapor.

Nem értették az okosok, hogy belőle nem lehet politikai hulla, legföljebb tetszhalott. Alkalomadtán párat kortyol a gyógyvizéből, aztán egyszer csak megrázza magát, és felül.

S lám, felült, sőt…

Nota bene, nem a gyógyvize keltette életre, hanem a struktúra. Hiába tapasztották az ellenzéket össze, politikusai változatlanul krónikus tehetséghiányban szenvednek: a királycsinálók nem vághatják sutba a fél tehetségeiket. Ilyenből pedig csak egy van nekik: Gyurcsány. Szükségük van rá, hiszen tucatnyi év alatt sem tűnt fel az a Valaki, aki szekerüket a kátyúból kisegítené. Fekete-Győr? Szél kisasszony? Márki-Zay? Jakab? Netán a szoci X.Y.-ok?

Egyikbe sem lehet beleképzelni, hogy ő volna az a Valaki.

Látva azonban Gyurcsány betonba öntött társadalmi népszerűtlenségét, most mégsem engedhetik ki a frontra, legyen inkább szürke eminenciás, kavarjon  hátulról, ahhoz tényleg ért. Eléje meg - ha már nincs igazi esélyes - olyan figura kell, aki az ő kezére simul. Afféle személy, akit a kocsmákban úgy szoktak dicsérni, hogy jó ember az, nincsen önálló akarata.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Valaki hiányzik

Nem csak az a baj az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekkel, hogy „részérdekeket képviselnek”. Nem is csak az, hogy az „O1G” elszántan ostoba szólamán kívül vajmi kevés a muníciójuk, habár ez mind igaz.

Mégis az a nagyobb baj velük, hogy éppen olyanok, amilyenek.

Harsányságuk korántsem magabiztosság, merő hangerő csupán, s még ezt az egyetlen szólamukat se tudják egyénien cizellálni. Gyűlölni se tudnak igazán színesen. Hajaznak egymásra, noha fenemód különbözni akarnának, de ettől aztán még inkább hasonlítanak.

Egyszóval az a baj, hogy semmilyenek.

Két szóval: nem Valakik.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A káosz technikusa

Elvtelen politikai szövetségnek is lehet összefogás a neve, nem kell ezen annyira szörnyülködni.

Korántsem szokatlan műfaj ez, banális hatalomtechnika inkább, mindig az adott helyzet szüli. Amikor annak idején a jobb sorsra érdemes Spinoza házban a ballib média fölszentelte a „bal” összefogását az antiszemitákkal, tudni lehetett, hogy a kormányzó „fasiszták” (ideértve az „áruló zsidókat” is) olyan erősek, hogy az ellenzékieknek külön-külön esélyük sincs a leváltásukra.  Hol az a béka? – néztek egymásra a nemrég még egymást aprító, érdekelt apróságok a Spinozában. – Ide vele, nosza, nyeljük le mielőbb, de persze kölcsönösen!