Galló Béla
Galló Béla politológus

Mama, Papa, ne szavazz

Nő és férfi között egyebek közt az a különbség, hogy előbbiek nem tudnak állva pisilni - de hamarosan majd másképp lesz. Az is lehet nő, aki nőnek érzi magát, elemi joga lesz ez mindenkinek, nota bene, a férfiaknak is.

Ha például én ósdi természetemnél fogva gyakorlatilag állva pisilek, attól szülni még elvileg jogom van, már ha ragaszkodom hozzá. A többi már az orvostudomány dolga.

S hogy e szabadságvívmányokra mindenki nyitott legyen, páros napokon gyermekünkre adjunk lányka ruhát, a páratlanokon meg fiúsat, hadd dönthesse el a kölyök, melyiket fixálná a kettő közül. Ötvözheti is persze a kettőt, egyszer így, egyszer úgy, elől vőlegény, hátul mennyasszony, ahogyan ezt vidékiesen mondják, szóval ez a harmadik is egy kézenfekvő opció.

Mindez arról jut eszembe, hogy miközben önfeledten tapsolnék a humán lehetőségek eme maholnap kötelező, végtelenül vonzó, új tárházának, jön Kádár Barnabás (Barnabásia?) a Momentumtól,  és megnyirbálná avíttas emberi jogaimat.

Egyelőre még nem jogilag nyirbálná meg, csupáncsak ifjonti észjárásának sárgászöld lendületével arra venne rá, hogy mielőtt még ilyesmire sor kerülne, jobb volna, ha önszántamból immár nem szavaznék többet.