Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Mit akar Soros Brüsszelben?

Pénzt. Mennyi pénzt? Sokat! Pontosabban ezer milliárd eurót. Az élete alkonyához érő oligarcha “élete üzletét” kötné meg a brüsszeli Bizottsággal és hagyná örökségül, ami minden spekuláns álma. Már a Fuggerek és Rothschildok is azért szerettek az állammal üzletelni, mivel az sosem megy csődbe. Soros György a pénzen túl még politikai álmának, a nyílt társadalomnak a megvalósulását is sínre szeretné tenni.

Follow the money! — az oknyomozók régi szabálya a brüsszeli Bábelben is segít eligazodni. Aki unja a sorosozást, gondolkodjon el azon, hogy vajon miért pont erre a milliárdosra figyelnek Brüsszelben, terítenek ki előtte vörös szőnyeget és mosolyognak mellette döntéshozók fényképeken.

Soros György csak egy a sok pénzügyi befektető spekuláns közül, ám ő abban különbözik a többitől, hogy néha kiáll a nyilvánosság elé és nyíltan lobbizik céljai mellett, amelyeket aztán “szövetségesei” segítségével akar elérni. A humanitárius mázzal leöntött célok mögött azonban egy valami konstans: mindegyiken ezer milliárd eurós árcédula van.

Az újkori népvándorlás eddigi csúcspontján, 2015-ben Soros azt javasolta, hogy az EU fogadjon be évi egymillió migránst, akiknek az “integrálására” két évre tizenötezer eurót kéne költeni, ami évi 7,5 milliárd euró. Ezen túl a szír menekültek helyi ellátására évi 20 milliárdot javasolt, míg a többi migrációs “frontline” ország támogatására évi tízmilliárdot kéne költeni. A terv — szerencsénkre — a visegrádi országok ellenállásán elbukott.

Soros következő nagy ötletével 2018 elején állt elő és egy Új Marshall-tervet javasolt Afrikának. Az évi harminc milliárd eurós számlát megint csak az AAA adósbesorolású EU-nak kellett volna állnia

Az idén 90 éves Soros az áprilisi uniós csúcs előtt örökjáradék-kötvények (perpetual bonds) kibocsátását javasolta Brüsszelnek, pont ezermilliárd euró értékben, amelyek után ő 0,5% kamatot, azaz évi ötmilliárd euró törlesztést javasolt. Ezzel felkarolta Guy Verhofstadt “véletlenül” pont öt nappal korábban megjelent javaslatát, igaz ő évi 2,5% kamatot javasolt, ami már évi 25 milliárd euró lenne.

A Soros György által kitűzött célok megvalósításán aztán brüsszeli “szövetségesei” dolgoznak. Az előző ciklusban 226 ilyen EP-képviselő volt, érdeklődéssel várjuk az új listát. Most Vera Jourová cseh uniós biztos az, akinek Neelie Kroes, Rui Tavares, Judith Sargentini és mások nyomdokába lépve le kéne e tervek fő kerékkötőinek számító visegrádi országok ellenállását törni. Elődeinek ez nem sikerült, most rajta a sor.

Most ő a soros. 

A “jogállamiságnak” csúfolt politikai zsarolás “egészen véletlenül” összeköti Soros két kedvenc témáját: Az uniós források felhasználását és a nyílt társadalom mainstream neoliberális társadalmi modell érvényesülését. Biztosra akarnak menni, ezért a “jogállamiság” mérését a Soros és mások által támogatott “NGO-k”-ra bízták. Nagy küzdelem előtt állunk, de nem reménytelen helyzetben. A szabadságszerető európaiak fő fegyvere a nyilvánosság, például a fennkölt célok mögül kikandikáló, ezer milliárd eurós árcédula bemutatása.

(Kép forrása: itt.)


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Fogalmaink gyengéd bája – avagy a jog uralma

Úgy esett, hogy a nevezetes frankfurti iskolának helyet adó épület, nem a frankfurti Goethe Egyetem területén és tulajdonában állt.

A Társadalomkutatási Intézetnek helyt adó ház, a frankfurti zsidó közösség adományaiból épült és alapítványi tulajdonban volt. A nemzetiszocialista hatalomátvétel után az intézet munkatársai menekülni voltak kénytelenek és az építmény az SS tulajdonába került, ahol is valami oktatóközpontot működtettek. A tulajdonos alapítvány aztán – német bíróság előtt – beperelte az SS-t kártérítésért. A bíróság, annak rendje-módja szerint meg is ítélte ezt a kárpótlást és kötelezte az SS-t, hogy évenkénti részletekben fizessen az alapítványnak, melynek tagjai akkor már nem Németországban éltek. Az SS pedig fizetett, mint a katonatiszt, gondosan és időben átutalva az összeget az alapítvány külföldi számlájára. Az alapítvány képviselői aztán jól össze is vesztek ezen és egymást vádolták a pénz eltüntetésével. De ez most mellékes.

A lényeg: ez esetben a nemzetiszocialista Németország a jog uralmának hibátlan példája volt. Egyébként nem csak ebben az esetben, de elmondhatjuk, hogy otthon, német precizitással mindig betartották a törvényeket. Márpedig – tanítják nekünk a libsizmus prófétái – a jog uralma nagyszerű dolog, ahol pedig megvalósul, az egy jó ország, ahol nem, az meg értelemszerűen nem.


Alkotmányellenes rendszerbontás?

Jogállamot, de mindenáron. Ha ehhez fel kell számolni a létezőt, akkor úgy, mert „mi” jobban tudjuk. Ha szembe kell menni az „általunk” felszínesen vallott elvekkel, akkor pedig amúgy. Mert a forradalom megkívánja.

Tény, hogy a „demokratikus ellenzék” agóniája immáron kilenc éve tart. 2006 tavasza óta ugyanis 1, azaz egy darab országos választást sem tudtak megnyerni, bármilyen összeállításban próbálkoztak is – viszont elvesztettek zsinórban nyolcat. Tény, hogy ilyenkor mindig a választók hülyék, de legalábbis „a proletariátus még nincs eléggé előkészítve eszméink befogadására!” (ahogy a legenda szerint Kun Béla dühöngött 1919-ben). Az is tény viszont, hogy hiába kapja a „nekünk igazunk van történelmileg” tézise a pofonokat a valóságtól futószalagon, ez az érintetteket nem tántorítja el saját igazságukba vetett hitüktől, attól, hogy egyszer ők hozzák majd el a szent világszabadságot. Ha kell, az embereknek – ha kell, akár az emberek ellenében.