Nemrég egy volt magyar uniós biztos, Navracsics Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honlapján összefoglalta, hogy miben különbözik az Európai Unió a Szovjetuniótól. Nos, tény, hogy vannak különbségek, és persze a legfontosabb, hogy nincsenek kivégzések politikai okokból. Igaz, ma bőven elég ellehetetleníteni, marginalizálni a kellemetlenkedőket - minek is végeznék ki? A legfontosabb különbség ezen kívül egyelőre a jólét, és a fogyasztáson alapuló közmegegyezés. Az is a biztos, hogy az Európai Unió egyelőre még nem „állam” – egyszerre több és kevesebb annál. És hogy önkéntes lett volna a belépés? Más választása a magyar politikának nem volt. Ráadásul az akkori – 2004-es – uniós projekt még nem ugyanaz volt, mint a mai. Szó sem volt például „adósságunióról”. Mégis, legalább egy népszavazás volt a tárgyban. Akik ma a polgári-nemzeti kormány felhatalmazását kritizálják azon az alapon, hogy hány választó akaratát képviseli, vajon az uniós népszavazás 38 százaléknyi igenjére mit mondanának?

Demokrácia monitorozás, jogállamiság. Ezek nem George Orwell híres regényének fordulatai, hanem a brüsszeli bürokraták agyszüleményei. Egész Európa a “jogállamiságról” beszél, holott a szó, ami jobban leírja a helyzetet, az adósságunió. Pontosabban az Európai Egyesült Adósállamok Felbonthatatlan Uniója.

Miről is van szó? Miről terelik el a figyelmet? Elsőként nézzük az idősíkot: az EU és az eurózóna egyben tartásához szükség van Francia- és Olaszországra, ahol 2022 tavaszán, illetve legkésőbb 2023-ban lesznek választások. Marine Le Pen és Matteo Salvini egyaránt elszánt arra, hogy országaikat kivezessék az adósságot és kereskedelmi mérleghiányt okozó eurózónából. Ezt kell a német házi exportpiacnak számító EU egyben maradásában érdekelt Berlinnek és az uniót adminisztráló brüsszeli elitnek mindenáron megakadályozni. Kerül, amibe kerül.

Határ a csillagos ég.

Follow the money! — az oknyomozók régi szabálya a brüsszeli Bábelben is segít eligazodni. Aki unja a sorosozást, gondolkodjon el azon, hogy vajon miért pont erre a milliárdosra figyelnek Brüsszelben, terítenek ki előtte vörös szőnyeget és mosolyognak mellette döntéshozók fényképeken.

Soros György csak egy a sok pénzügyi befektető spekuláns közül, ám ő abban különbözik a többitől, hogy néha kiáll a nyilvánosság elé és nyíltan lobbizik céljai mellett, amelyeket aztán “szövetségesei” segítségével akar elérni. A humanitárius mázzal leöntött célok mögött azonban egy valami konstans: mindegyiken ezer milliárd eurós árcédula van.

Az újkori népvándorlás eddigi csúcspontján, 2015-ben Soros azt javasolta, hogy az EU fogadjon be évi egymillió migránst, akiknek az “integrálására” két évre tizenötezer eurót kéne költeni, ami évi 7,5 milliárd euró. Ezen túl a szír menekültek helyi ellátására évi 20 milliárdot javasolt, míg a többi migrációs “frontline” ország támogatására évi tízmilliárdot kéne költeni. A terv — szerencsénkre — a visegrádi országok ellenállásán elbukott.

Soros következő nagy ötletével 2018 elején állt elő és egy Új Marshall-tervet javasolt Afrikának. Az évi harminc milliárd eurós számlát megint csak az AAA adósbesorolású EU-nak kellett volna állnia

Az idén 90 éves Soros az áprilisi uniós csúcs előtt örökjáradék-kötvények (perpetual bonds) kibocsátását javasolta Brüsszelnek, pont ezermilliárd euró értékben, amelyek után ő 0,5% kamatot, azaz évi ötmilliárd euró törlesztést javasolt. Ezzel felkarolta Guy Verhofstadt “véletlenül” pont öt nappal korábban megjelent javaslatát, igaz ő évi 2,5% kamatot javasolt, ami már évi 25 milliárd euró lenne.

A Soros György által kitűzött célok megvalósításán aztán brüsszeli “szövetségesei” dolgoznak. Az előző ciklusban 226 ilyen EP-képviselő volt, érdeklődéssel várjuk az új listát. Most Vera Jourová cseh uniós biztos az, akinek Neelie Kroes, Rui Tavares, Judith Sargentini és mások nyomdokába lépve le kéne e tervek fő kerékkötőinek számító visegrádi országok ellenállását törni. Elődeinek ez nem sikerült, most rajta a sor.

Most ő a soros. 

A “jogállamiságnak” csúfolt politikai zsarolás “egészen véletlenül” összeköti Soros két kedvenc témáját: Az uniós források felhasználását és a nyílt társadalom mainstream neoliberális társadalmi modell érvényesülését. Biztosra akarnak menni, ezért a “jogállamiság” mérését a Soros és mások által támogatott “NGO-k”-ra bízták. Nagy küzdelem előtt állunk, de nem reménytelen helyzetben. A szabadságszerető európaiak fő fegyvere a nyilvánosság, például a fennkölt célok mögül kikandikáló, ezer milliárd eurós árcédula bemutatása.

(Kép forrása: itt.)

A Társadalomkutatási Intézetnek helyt adó ház, a frankfurti zsidó közösség adományaiból épült és alapítványi tulajdonban volt. A nemzetiszocialista hatalomátvétel után az intézet munkatársai menekülni voltak kénytelenek és az építmény az SS tulajdonába került, ahol is valami oktatóközpontot működtettek. A tulajdonos alapítvány aztán – német bíróság előtt – beperelte az SS-t kártérítésért. A bíróság, annak rendje-módja szerint meg is ítélte ezt a kárpótlást és kötelezte az SS-t, hogy évenkénti részletekben fizessen az alapítványnak, melynek tagjai akkor már nem Németországban éltek. Az SS pedig fizetett, mint a katonatiszt, gondosan és időben átutalva az összeget az alapítvány külföldi számlájára. Az alapítvány képviselői aztán jól össze is vesztek ezen és egymást vádolták a pénz eltüntetésével. De ez most mellékes.

A lényeg: ez esetben a nemzetiszocialista Németország a jog uralmának hibátlan példája volt. Egyébként nem csak ebben az esetben, de elmondhatjuk, hogy otthon, német precizitással mindig betartották a törvényeket. Márpedig – tanítják nekünk a libsizmus prófétái – a jog uralma nagyszerű dolog, ahol pedig megvalósul, az egy jó ország, ahol nem, az meg értelemszerűen nem.