Trump a birodalmi szerepvállalás nemzeti moderálását ígérte, mondván, a birodalmi kiadások nem mehetnek a társadalom rovására, Bidenék éppen az ellenkezőjét hirdetik. Oké, Amerika az első, vagyis az USA a vezető szuperhatalom - s mindegy, miként biztosítja ezt. Akárhogyan. Bármi áron. 

Visszajött tehát, ami el se ment. A világon (Transzatlantiában főleg) megint Amerika a főnök.

Szerepe érvényesítésében Kína és Oroszország persze „némi” problémát jelent Amerikának. A világpolitika meghatározó ábráját még mindig ez a háromszög jelenti, noha kétségtelenül változtak a csúcsok közti erőviszonyok. A kínaiak, ha gazdasági potenciáljuk mellé katonai erejük is felzárkózik (ne legyen kétségünk, hogy így lesz, némely területen már így is van), tartósan világhatalmi társbérlők lehetnek, míg az oroszok helyzete éppen fordított. Katonai potenciáljuk ugyan a szovjet bukás ellenére mindmáig számottevő, „csupán” a gazdasági erejüket kellene szinkronba hozni evvel. Csakhogy ez jóval nehezebb ügy: a szovjet korszakban ezt jócskán megtapasztalhatták.  

Amire gondolok, az nem más, mint a hír, amely szerint Mark Zuckerberg felajánlotta a Facebook szolgálatait a Biden-adminisztrációnak. A kiszivárgott hangfelvételeken Zuckerberg többek között arról beszél, hogy a bevándorlás és az illegális bevándorlók támogatásában, a klímaügyekben, valamint a faji igazságosság és egyenlőség témájában tudnak majd segíteni Bidenéknek. Az, hogy a Facebook előnyben részesíti a liberális tartalmakat, nem újdonság. Ami miatt igazán félelmetes ez a hangfelvétel, az az, hogy a Facebook vezetősége elismeri: olyan ügyekben van döntéshozatali kompetenciájuk, amelyek a demokratikusan választott testületeket illetnék meg, ezért itt az ideje, hogy hatalmukat megosszák a demokratikus világ vezetőjével, az Egyesült Államok elnökével. 

Az elnökválasztást meghatározó fontos hírek jellemzően csak utólag jelennek meg a médiában és nem a politika rovatban. A Mozgástér blog olvasói hozzászokhattak, hogy itt másoknál korábban és mélyebben ismerhetik meg a folyamatok hátterét. Nézzünk tehát az amerikai elnökválasztás kulisszái mögé!

2024: Four more years!

A 2019-es Európai Parlament-i voksolásokon világossá vált, hogy a „populista” szuverenisták előre törtek ugyan, de az erőviszonyok még mindig a megcsappanó mainstreamnek kedveznek. Utóbbiak hamar fel is fogták, addig kell cselekedniük, ameddig lehet, ki tudja, mit hoz a holnap. Persze, nem esküdtek össze, á, dehogy. Politikailag ennél ők sokkal „korrektebbek”. Csupán minden tagország megfelelő erőivel gondosan egyeztették az érdekeiket, a húrokat összehangolták, amitől aztán annak rendje-módja szerint be is következett a fokozódás.

Elszántságuk Joe Biden győzelmével most új lendületet kapott. Hiába bizonyosodott be (nem először), hogy az amerikai választási rendszer bizony elég pókhálós már (igazából személyi igazolvány se nagyon kell hozzá), az uniós főáram Bident – történt, ami történt – vastapssal ünnepelte. Helyre billenőben a transzatlanti neolib egység: összeforr, ami mindig is összetartozott. Brüsszel óceánon túli társuralkodója, George Soros hipp-hopp, máris megmondta, mi a teendő. Végtére lehet bárki itt az unió soros elnöke, attól még ő a Soros. Most nem spekulált, nem köntörfalazott, kiadta szépen a régi-új napiparancsot: mielőbb el kell bánni a nemzeti szuverenitásukat védő magyar és lengyel kormányokkal.