A szemünk láttára vajúdja ki a XXI. század azt az új világrendet, amely évtizedekre meghatározza a nagyhatalmak közötti erőteret. A kibontakozó amerikai-kínai valutaháborúról már írtunk, ennek mentén könnyebb a történelmi síita (iráni) - szunnita (szaúdi) közeledést és a Moszkvának nyújtott (egyelőre csak szimbolikus) kínai támogatást megérteni. Nézzük, milyen témákról beszélhetett az amerikai elnök a brüsszeli bizottság vezetőjével.
Ukrajna: A közelgő amerikai elnökválasztás és az amerikai közvéleményben beálló hangulatváltozás miatt Biden nem kockáztatja tovább a biankó csekket Kijevnek, azt pedig pláne el kell kerülnie, hogy amerikai “békefenntartó” csapatok Ukrajnába küldésének akár csak a lehetősége is felvetődjön. Az amerikai politikai és katonai elit sem engedi, hogy minden erőforrás Európába menjen, erre hívta fel a figyelmet Nancy Pelosi tajvani és jereváni útja tavaly.
Washington a jelek szerint megvárja a tavaszi offenzívákat, aminek az esélye a donyecki húsdaráló elhúzódásával mindkét oldalon arányosan csökken. Egy ilymódon beálló patthelyzetben az újraindulását felesége által belebegtető Biden — optimális esetben a júliusi vilniusi NATO-csúcsig, de lehetőleg még az elnökválasztás előtt — ráveheti Zelenszkijt Kijevet egy olyan fegyverszünetre vagy békekötésre, amely a Minszk 1 és 2 megállapodásokhoz képest erősebb nyugati katonai garanciákat ad (maradék) Ukrajnának, leginkább a vele szomszédos Lengyelországban és Romániában állomásoztatott, NATO-tagországok által felajánlott amerikai fegyverekkel felszerelt csapatok által.
Most nem SMS-ben tárgyalt.
E három ok együttesen most jóval masszívabb válságot produkálhat, mint másfél évtizede a kaszinókapitalizmus miatt belobbanó pénzügyi krízis. Abból mellesleg szintén a "kaszinózó" pénzügyi elitek jöttek ki legjobban, persze nem önerőből, hanem állami segédlettel. Gigászi mentőcsomagjukat a regnáló vezető nyugati kormányok a károsultak kontójára kaparták nekik össze: történetesen a demokrata Obama és a harmadik utas szociáldemokrata Schröder, a " baloldal" nagy-nagy dicsőségére.
Egy háború mindig szörnyű, de különösen az, ha jól definiált célok nélkül vívják.
Csak sejteni lehet, milyen külföldi manőverekkel vezették meg a geopolitikai kalandokra persze mindig kész Putyint, hogy februárban támadást indítson. Az orosz titkosszolgálatok vezetésében azóta bekövetkező változások arra utalnak, hogy a vonatkozó orosz intézmények nem álltak hivatásuk magaslatán, s ily módon Putyin eredeti elképzelései a gyors és hatékony "különleges katonai műveletekről" dugába dőltek. Célként mára már az orosz katonai presztízs-veszteség politikai minimalizálása került előtérbe: egyre inkább az a kérdés, vajon mit tart Putyin a fenntartható orosz presztízs biztosítékának.
A cikk kiindulópontja, hogy Joe Biden amerikai elnök – aki Barack Obama elnöksége alatt alelnökként tevékenykedett – több, mint két évtizede nem kedveli Vlagyimir Putyint, és nem bízik benne. Személyes ellenszenvére jellemző, hogy még olyan kijelentést is tett, hogy „az orosz elnöknek nincs lelke”.
Mégis, az elmúlt évben Biden többször is megpróbált észérvekkel hatni az orosz elnökre. Amikor tavaly júniusban Genfben találkoztak, Biden sürgette Putyint, hogy vessen véget az Ukrajna elleni évek óta tartó agressziójának és ne tegye kockára a hitelességét. Még tavaly decemberben is, amikor Putyin katonák tízezreit vonta össze az orosz-ukrán határ mentén, Biden arra kérte az orosz elnököt, hogy térjen vissza a diplomáciához.