Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Pórázon a Jobbik?

„Légy részese a győzelemnek!” – hirdették a Jobbik kampányplakátjai. Az országgyűlési választáson Vona Gáborék győzelemre, de legalábbis jelentős növekedésre számítottak – voltak olyanok is, akik 25 százalékra jósolták a Jobbik szavazatarányát. A Jobbik magasra tette a lécet, és ennek megfelelően rendkívül intenzív kampányt folytatott.

Azonban az április 8-i forgatókönyv végül nem a tervek szerint alakult, a választási kudarc pedig tovább súlyosbította a pártban lappangó problémákat. A Jobbik identitásválsága persze nem most kezdődött, a „néppártosodás” programja – ami a gyakorlatban a párt balratolódását, a liberális térfélre pozícionálását jelentette – már évek óta tépázza a párt arculatát. A cukisodás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a párt az április választáson a szavazatok kisebb arányát szerezte meg, mint 2014-ben. Az irányváltással Vona Gáboréknak csak annyit sikerült elérniük, hogy tönkretették a Jobbik hitelességét.

 

A mesterterv tehát elbukott, és a problémák nem szűntek meg egy csapásra attól, hogy Vona Gábor lemondott a pártelnöki tisztségről. A belső viszályok nem hogy csitulnának, még erősödtek az elmúlt hetekben, a Jobbikot ma már a kettészakadás veszélye fenyegeti. A május 12-i tisztújításon a Vonához hű Sneider-Gyöngyösi elnök-alelnök páros fog megküzdeni a radikálisabb irányvonalat képviselő Toroczkai Lászlóval (akit a legfrissebb hírek szerint Dúró Dóra egészítene ki a párt alelnökeként). Bárki is győzzön, a Jobbik belháborúi valójában csak most kezdődnek.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Ellenzéki flúgos futam

A nép döntött, a Fidesz/KDNP pártszövetség ismét egyértelmű felhatalmazást kapott. A kampányhajrára egyesült ellenzék a gyászmunkát végzi, és az még egyáltalán nem világos, hogy miként rendezi sorait. Annyi azonban már látható, hogy egyszerre több verseny zajlik.

A fő verseny most szombatonként az utca és a parlament között zajlik. A visszalépésekkel érzékenyített ellenzéki szavazói tömböt karizmatikus vezető és politikai struktúra nélkül próbálják meg együtt tartani, mielőtt május elején elkezdődik a parlament, és az ellenzéki tömeg ismét pártatomjaira nem hullik.

A jó ötletekből soha ki nem fogyó fővárosi liberális értelmiség most éppen arra buzdítja a parlamentbe jutott ellenzékieket, hogy bojkottálják a parlament munkáját, amivel a fő versenyt az utca javára billentenék. Az ellenzéki pártok persze érzik, hogy a Kossuth téri dzsemborikon alóluk akarják kiénekelni a szavazókat, ezért lelkesedésük várhatóan csökkenni fog.

Összenőnek?


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Jobbik: a hasznos hülyék

A bolsevikokat onnan lehet megismerni, hogy emberek helyett eszméket védelmeznek. Nevezzék magukat bárhogy – liberálisnak, szocialistának, világpolgárnak, vagy progresszívnak – az éppen aktuális irányvonalat vakon követik, mindegy, mibe kerül.

Az eszme védelme nemesebb az emberekénél. Ha emberi életeken kell átgázolni, megteszik.

A bolsevikok másik tulajdonsága, hogy mindig hazudnak. Már a nevük is hazugság, hiszen az sosem a többséget, hanem csak egy szűk elitcsapatot fémjelez, amely kíméletlenül érvényesíteni akarja hatalmát a nép felett.

Korunk bolsevikjai ma épp olyan szenvtelenül buzdítanak a Jobbik melletti szavazásra, mint amilyen elszántsággal bizonygatták a legutóbbi időkig, hogy a Jobbikra szavazni bűn. Akik tegnap még az antiszemitizmussal riogattak, azok most a civilekre vadászó zsidó háttérhatalomról írnak. Őket egyáltalán nem érdekli a választók akarata és retrográdnak bélyegeznek mindenkit, aki nem szavaz a tegnap még nácinak nevezett pártra.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Egy kis matek

A magas részvételi arány, mondják a hozzáértők, a lehető legkedvezőbb esély a kormányváltásra. Magasnak a 70 százalék körüli (lehetőleg fölötti) részvétel minősül, ilyenre a hét eddigi alkalom közül egyszer, 2002-ben volt példa, az akkor még kétfordulós választáson.

A magas részvételi arány, mondják a hozzáértők, a lehető legkedvezőbb esély a kormányváltásra. Magasnak a 70 százalék körüli (lehetőleg fölötti) részvétel minősül, ilyenre a hét eddigi alkalom közül egyszer, 2002-ben volt példa, az akkor még kétfordulós választáson. Az első fordulóban a jogosultaknak akkor 70,53, a másodikban 73,51 százaléka szavazott. Érdekes volt ez abból a szempontból is, hogy a második fordulóban általában (egy kivétellel) mindig kisebbnek bizonyult a szavazói hajlandóság.

2014-ben az első egyfordulós választási szisztémában 61, 24 százalék ment el voksolni, ez volt a második legalacsonyabb részvételi arány a rendszerváltozás után. Ennél is kevesebbet 1998-ban regisztrálhattak, pontosan 56,26 százalékot. (Megjegyzendő, hogy a továbbiakban az egyfordulós rendszert a kétfordulós szisztéma első – általában magasabb – részvételi adataival érdemes összehasonlítani.)