Ellenzéki smúzolás: csak a szavazóikról feledkeztek el

Összefogást, összefogást, összefogást! - újra feltették az ellenzékben a rég lejárt lemezt. Az újdonság az, hogy a Jobbik is közreműködne a produkcióban.

A balliberális ellenzék politikusait, holdudvarát 2014 óta tartja lázban az “Összefogás topic”. Néhány időközi választáson - amikor nem volt nagy tétje az egésznek - mintha működött volna a dolog, és ezekből az esetekből kiindulva arra következtetnek, hogy íme, mégiscsak nekik volt igazuk. 2015-ben Veszprémben és Tapolcán időközi országgyűlési, majd 2018 februárjában a hódmezővásárhelyi, majd ősszel a XV. kerületi polgármester-választáson tudtak győzni.  

Aztán - és közben - a nagy semmi.

Nem is érdekli őket, hogy tavaly áprilisban megtartottak egy országgyűlési választást, amikor a baloldal megint csúnyán leszerepelt, a Fidesz pedig újra kétharmaddal győzött.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Baloldali amnézia

Tegnapelőtt este az ATV negyed órát szentelt Sneider Tamás szerecsenmosdatására. Az Egyenes Beszéd című műsorban annak a Jobbiknak az elnöke, amelynek politikusait 2014-ig be sem engedtek az ATV stúdiójába, most barokkos körmondatokban magyarázkodott és mentegetőzött egy kiszivárgott hangfelvétel miatt.

Az undorát rosszul leplező műsorvezető, Rónai Egon kérdésére válaszolva Sneider leszögezte: „28 éve bármilyen nyilatkozatot tettem, bármilyen politikai tevékenységem volt, én azt mind tudom vállalni, sőt, büszkén tudom vállalni.”

Nézzünk néhány kijelentést Sneider pártelnöktől, amelyek büszkeséggel töltik el:


Baloldali náciátnevelők

A baloldali ellenzék egyik “ideológusa” Róna Péter szerint nyugodtan össze lehet fogni volt akár volt szkinhedekkel, antiszemitákkal is a baloldalnak. Az elmúlt harminc évben ezek szerint csak egy politikai termék volt a náciktól való rettegés.

A baloldalon már nem akadnak fenn a zsidózáson, a cigányozáson, sőt, az ember elképed azon, hogy mindezeket még vállalhatónak is tartják.

“Ezek az emberek, akik ilyen szélsőséges nézeteket vallanak, tényleg komolyan hiszik, hogy nekik ebben igazuk van. A Fidesz egy végtelenül cinikus, opportunista és korrupt párt. Sok mindent lehet és kell mondani, ráolvasni a Jobbikra, de azt nem lehet mondani, hogy cinikusak és korruptak” - adta elő a minap magát az LMP, majd az ellenzéki összefogás egyik  főideológusa, Róna Péter. A Jobbik korábbi antiszemitizmusát és rasszizmusát mindössze “történeti görcsnek” tartja, nincs itt semmi látnivaló.

Ezt is megéltük. A cukisodó szélsőjobboldali párttal tehát már semmi gond nincs, kit érdekel a pártelnökné esküvői karlendítése, a pártelnök fiainak betyárseregbeli alakításai, és bírósági ügye, a pártelnök bomberdzsekis, nemzeti ifjakbeli múltja, egy cigányember megverése miatti felfüggesztett börtönbüntetése.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Nácik voltak, de már elmúlt. Ja, bocs nem.

A baloldal olyan szívesen beszél az írástudók felelősségéről: itt az ideje, hogy gyakorolják is egy picit.

„Leütöttem egy nőt. […] Beszólt, hogy náci bűz van. Én meg leütöttem, hogy büdös zsidó! Pakk! Egy igazi ilyen kampós orrú rohadék volt.”

Ezt idén májusban mondta Szávay István, a Jobbik frakcióvezető-helyettese és az országgyűlés jobbikos jegyzője a párt tisztújító kongresszusán. A nyilvánosságra került hangfelvételen elhangzó mondatokat Szávay elismerte, és lemondott országgyűlési tisztségéről. Bár Szávay valószínűleg hazudott a nő megütéséről, és csak hencegni akart vele, a verbális durvaság és a nyilas keretlegényekre jellemző szóhasználat több, mint megdöbbentő. Az is elgondolkodtató, hogy vajon Szávaynak hány ilyen „elszólása” lehetett még, amiben a Jobbik vezetése úgy tűnik, nem látott semmi kockázatot, máskülönben nem tették volna befutó helyre az országos listájukon, és nem jelölték volna az országgyűlés jegyzőjének.

A Jobbik rögös útja a szalonképességig, majd vissza.