Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

Milyen medve?

Két interjú tanulságai: az emberarcú jobbikos és a szankciós politika amerikai felelőse.

Két, a maga nemében roppant szórakoztató interjúval lettünk gazdagabbak (itt és itt).

Vagy naivitásra, vagy arcpirító cinizmusra tudok csak gondolni magyarázatként. Tertium non datur. Az emberarcú jobbikos azt kéri számon a magyar kormányon, hogy legyen értékelkötelezettebben keleti nyitás-párti, a szankciós politika amerikai felelőse pedig a Közös Értékek 101-et vezeti elő.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Nem lesz cuki

Cukiság és szélsőjobb: a Vona-interjú margójára.

Cáfolta a Magyar Nemzetnek adott kolumnás interjújában Vona Gábor, hogy a Jobbik csupán „cuki” párt lenne. Persze e cáfolattól még nyugodtan lehetne az, politikusok gyakran mondják az igazság ellenkezőjét. – De nem, nem – bizonygatta Vona. Egész másról van szó. Új stratégiáról. Határozott, kemény programról, higgadt, nyugodt hangnemről, mellyel a társadalom legszélesebb rétegeire akarnak hatni, s amely reményei szerint a váltópártiságig repíti őket.


Kormányzati és pártpolitika

A mindenkori kormánypártok gyakran nehéz helyzetben vannak: a pártpolitikai aktualitások nem írhatják felül a kormányzás hosszú távú céljait.

Abban a kérdésben nincs vita – sőt inkább ritkán látott, oldalakon átívelő konszenzus uralkodik –, hogy a Jobbik esetleges megerősödése nem áll összhangban Magyarország érdekeivel. Egy szélsőséges, végletesen (nem csak érdekek, hanem értékek mentén) oroszbarát, ellenőrizhetetlen forrásokból gazdálkodó párt rejt magában kockázatot az ország jövője szempontjából. Nem beszélve Vona Gábor furcsa vonzalmáról az Iszlámhoz, illetve a párt okkult felhangokat hallató vezetőképzőjéről. Mégis a nagybetűvel írt „Baloldali Értelmiség” a szélsőséges párt megerősödését a Fidesz elleni munícióként használja.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A veszprémi időközi választás tanulságai

Sokan sokmindent mondtak az elmúlt napokban a Fidesz vereségével végződő veszprémi időközi választásról. A reakciók érzelmi skálája a primer kárörömtől a lemondó elkeseredésig terjed.

Az érzelmek azonban nem sokat segítenek egy választás eredményeinek, azok jelentőségének megértésében. Van-e egyáltalán jelentősége egy természetszerűen alacsony részvétel keretei között zajló időközi voksolásnak? Vagy éppen ellenkezőleg: mindent eldöntő, sorsfordító helyzetet jelez? Kinek kell tanulnia az eredményekből és mit? Mit jelent mindez 2018 vonatkozásában? Zuhanóban a Fidesz? Feltámadt a baloldal? Vagy éppen ellenkezőleg: az eredmény semmin sem változtat?

Ezekre a kérdésekre csak higgadt elemzői szemszögből érdemes választ adni, ellenkező esetben politikai diskurzusok foglyaként azt látjuk, amit látni akarunk, vagy azt nem vesszük észre, amit nem is akarunk észre venni.