Korántsem akadémikus a kérdés, hiszen e megbélyegző jelzőt jó páran – itthon és Brüsszelben egyaránt – előszeretettel sütik rá Soros kritikusaira. Nyílt vagy bujtatott antiszemitizmust tulajdonítanak nekik, legyen szó akár a CEU, akár a civil szervezetek támogatásának ügyéről, vagy éppen Sorosnak a nyílt társadalom jegyében kialakított migrációs filozófiájáról.

A cél méltányolható, az eszköz hibás. Nem arról van ugyanis szó, fontos téma-e a holokauszt, hanem arról, hogy annak kötelező oktatása, főként az „antiszemitizmus elleni küzdelem” céljából megfelelő-e. Ha ugyanis e céllal indul, már végeztünk is.

Kezdjük azzal, hogy rosszul veszi ki magát, ha egy másik állam vezetője bábáskodik egy ilyen kurzus indítása felett. Nem azért, mintha ez nem lenne részéről érthető – nagyon is úgy viselkedik, mint egy állam képviselője, ezt éppenséggel irigyelnünk kéne tőle –, hanem azért mert nekünk kéne azt látnunk, kellő bölcsességgel, hogy ez rosszul veszi ki magát. Épp olyan rosszul, mint amikor a republikánus képviselők – és csak ők! – tapsoltak felállva Bibi Netanjahunak.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő biztosan őrizte meg pozícióját s nyerte meg a választásokat országában. A választási folyamatot már többen is kielemezték, a baloldali ellenzék (HaMachane Hacijoni=Cionista Tábor) megpróbálta kihívni a Likudot, főleg a szociális témák tekintetében, ennek következtében nagy és komoly kampány zajlott, a közvélemény-kutatók pedig nagyon félremértek a folyamatokat – a baloldal javára. Ahogyan később Ayala Hasson, a közszolgálati TV egyik vezető kommentátora-műsorvezetője is mondta: „Van egy olyan Izrael, melyről nem volt tudomásunk és nem is mértük.” Business as usal.