(Kép forrása: itt.)

Ezektől mind azt remélték, hogy alapvetően megváltoztatják az embert és az emberi viszonyokat, véget vetnek a viszályoknak, a szegénységnek, és szükségszerűen elhozzák az emberiség várva várt Aranykorát. Erre a digimániára jól felfogott érdekből rásegítettek a nagy internetes vállalkozások is, de a szereplők zöme önként és dalolva lett a Szép Új Mánia híve és terjesztője.

A döntés ellenzői a netsemlegesség elvtelen feladásával, a telco cégek lobbytevékenysége előtti meghajlással, a vélemény- és információszabadság indokolatlan kockáztatásával és az európai innováció és a startupok ellehetetlenítésével vádolják a jogalkotókat. A másik oldal szerint viszont reális kompromisszum született, amely mindössze megnyitotta a lehetőségét annak, hogy az „ésszerű forgalomszabályozás” keretében bizonyos szolgáltatások adatforgalma előnyt élvezzen – akár fontosságuk miatt, akár mert szolgáltatójuk hajlandó ezért fizetni a hálózatok üzemeltetőinek.

Az ilyen, végső soron a jók és rosszak harcára egyszerűsíthető történetekben az olvasók a szegények és elnyomottak oldalán álló pozitív hősöket keresnek, akikkel könnyen azonosulhatnak, hogy gyakran sommás ítéleteik megfogalmazásában ne zavarja őket a mélyebb szakmai, közgazdasági vagy társadalmi összefüggések túlzottan részletes ismerete. A magukat az internetes tartalmak egyenjogúságáért folytatott szabadságharc élharcosaiként láttató szervezetek rendre figyelmen kívül hagynak néhány kritikus tényt, amely árnyalhatná a képet. Ezek közül szeretnék felvillantani néhányat.