Tán ezért szeretjük a történelmet is századokra tagolni. A naptár a csillagok járása, pontosabba a bolygó csillaga körüli keringésén alapul, tehát valami előre elrendelt kozmikus harmóniát tükröz, azt a harmóniát, melyet évezredekig a társadalom előképének tartottunk. A naptári századok azonban korántsem fedik le a szellemtörténet felosztását.

Szellemtörténeti szempontból a huszadik század a mai napig tart és ez a korszak nem 1900-ban, hanem valamikor az ’50-es években kezdődött és mai formáját ’68-ban nyerte el. Erre a folyamatosan velünk élő huszadik századra világít rá például a „populizmus” körül folyó vita. Mielőtt tovább mennénk tisztázni kell(ene), hogy valójában mi is az a populizmus?

Tipikusan huszadik századi dolog az, hogy egy ilyen gyakran használt fogalom tulajdonképpen tartalom nélküli; számtalan hasonló van. Semmiféle definíciója nincs, ahányan használják annyiféle dolgot gondolnak róla és ezek a dolgok jórészt ellentmondóak. Ahogyan elnézem, alapvetően a demagógiát értik alatta. Csakhogy a közgondolkodásban a demagógia a felelőtlen ígérgetést jelenti, ami egyáltalán nem azonos a populizmussal. (Ennek értelmében az újkor nagy, sikeres demagógjai mind baloldali indíttatásúak voltak. Igen, Hitler és Mussolini is.) A fogalmi bizonytalanságok ellenére egy biztos: a populista elmarasztaló jelző, bármit is jelentsen valójában.

Rudi bácsi saját bevallása szerint 2015-ben sértődött meg a Fideszre. Hogy pontosan miért, azt nem tudjuk, ugyanis nem látunk lényegi különbséget a Fidesz 2015 előtti és azt követő működésében, politikájában. Tőkés Rudolf mindenesetre behisztizett, és ennek apropóján rendkívül tanulságos interjút adott az Indexnek. A szöveget olvasva az volt az érzésünk, hogy egy mellőzött ember lázasan igyekszik megmagyarázni magának, miért is haragszik Orbán Viktorra. Az egész csak azért érdekes, mert vegytisztán mutatja, milyen tévutakra vezet, ha valakit a józan esze helyett a hiúsága irányít.

„Saját elhatározásból, közös megegyezéssel jövök el.” – mondta 2011 szeptemberében. Az év novemberében megerősítette, hogy nem politikai okokból távozott: „Elfáradtam, nem volt kedvem már csinálni, úgy éreztem, hogy amit szeretnék, egyszerűen nem fogom tudni végigvinni ebben a légkörben, ami, még egyszer mondom, nem politikai természetű volt elsősorban: a szervezet bizonyos változásai, néhány ember távozása, ilyenek vezettek a lemondásomhoz.”

Ezt követően hosszú ideig nem szólalt meg a témában, hiszen több hónappal, vagy évekkel később már lecsengettnek tűnt a történet. Uj Péter 2013-ban útnak indította a 444.hu-t, és már senkit sem foglalkoztatott a kérdés, hogy hogyan és miért távozott az index.hu-tól.

Szóval megengedhetetlen, ha egy vendéglátóhelyen a személyzet fizikailag bántalmaz valakit. És mivel mindannyian találkoztunk már a primitív, bunkó kidobókkal, nem kérdés, hogy alapból az áldozattal szimpatizálunk. Utóbbi – érthetően – úgy is állítja be utólag az esetet, mintha csupán jogos sérelmét próbálta volna kulturáltan rendezni (panaszkönyv elkérése, stb.). Hogy vajon tényleg így volt-e? Valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Nem fognak előkerülni az incidenst dokumentáló, eleve hang nélküli felvételek. A KFC-nek sem érdeke a további szarpofozás; korrektül, profin le is zárták az ügyet a maguk részéről, a megfelelő alkalmazottak felfüggesztésével, az 500 ezres jótékonykodással. (Utóbbi egyébként ügyes húzás, s összességében mindkét fél számára nagyszerű image-építő, igazi win-win.) Ha a belső vizsgálat esetleg ki is deríti, pontosan mi történt, az már cégen belül marad, nem fogunk róla a médiában olvasgatni, és addigra már nem is fog senkit érdekelni a történet.