Nem vagyunk annyira gazdagok, hogy ne küzdjünk egy igazságosabb uniós menekültügyi rendszerért

Erkölcsi kötelességünk menedéket biztosítani a humanitárius katasztrófa elől menekülőknek, de senki nem kötelezhet arra bennünket, hogy áldozattá váljunk saját hazánkban egy teljesen más élethelyzetre kifejlesztett uniós szabályozás miatt.

Van itt egy a szó szoros értelmében rettentően egyszerű helyzet. Míg 2012-ben 2.200, 2013-ban 18.900, 2014-ben 42.500, addig 2015 júniusáig több mint 53.000 menedékkérőt regisztráltak a magyar hatóságok. Ha ez így folytatódik, év végére a menedékkérelmet benyújtok száma eléri a 120 ezer főt.

Idén abszolút értelemben hazánkra nehezedik a legnagyobb migrációs nyomás. A hírekben sokat olvashatunk az olasz helyzet tarthatatlanságáról, de valójában mi magyarok még az olaszoknál is nehezebb helyzetben vagyunk. A Frontex, az EU határőrizeti ügynökségének tájékoztatása szerint május végéig Magyarországra 50 ezer menedékkérő érkezett, míg gazdaságilag jóval erősebb és lélekszámát tekintve is nagyobb Olaszországba „csak” 47 ezer fő.


Megyery Gerda
Megyery Gerda politológus

Lezárt határok Európában

Nyugat-Európában is megérkeztek az első kézzelfogható válaszok az egyre erősödő illegális bevándorlás problémájára.

A vártnál hamarabb bekövetkezett, amire a drasztikus mértékű illegális migráció kapcsán számíthattunk: az EU nyugati felén megkezdődtek a visszatoloncolások és újra fegyveresek őrzik az uniós tagállamok lezárt határait.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Kívül tágasabb!

Ha tetszik, ha nem, egy modernkori népvándorlás tanúi vagyunk. Volt ilyen már több is a történelemben. Az egyik elsöpörte a Római Birodalmat. Egy másik lökést adott az USA fejlődésének. Vajon milyen sors vár most Európára, és benne Magyarországra?

Jönnek! Egyes becslések szerint csak Líbiában, és csak az elkövetkező nyári hónapokban félmillió ember vár a “nagy átkelésre”. Életüket kockáztatják, csak hogy álmaik földjére, Európába érkezhessenek. Pedig az “arab tavasz” előtt még “minden rendben” volt, a túlparti diktátorok az EU eurómilliárdjaiért cserében visszatartották a menekülthullámot.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Ki beszél itt a valóságról?

A bevándorlás vitát elnézve az embernek az az érzése, hogy már régen beszéltek el ennyire egymás mellett kormánypártiak és ellenzékiek.

Az kétségtelen, a kormány előreszaladt a bevándorlás-politika értelmezésében. Olyan kérdéseket vetett fel, amelyeket a magyar emberek – szemben a nyugat-európaiakkal – még nem éreznek húsbavágó problémának. A magyar emberek nagy része ugyanis kevés bevándorlót ismer és az is jobbára tevékeny része a magyar társadalomnak: rokonszenves szír orvos, aki a 80-as években ragadt itt, hóbortos brit világfi, aki Közép-Európában keresett kalandot, magyar férfival egybekelő thai masszőrnő, dolgos kínai gyorsétkezde tulajdonos. A bevándorlás árnyoldalai a magyar lakosság számára nem vagy alig jelentkeztek. Többnyire csak a menekülttáborok tőszomszédságában élők tapasztalták, hogy a más kultúrából tömegesen érkezőkkel való együttélés korántsem zökkenőmentes. A szervezett, néhány napos városnéző túrákon szerzett élmények pedig, amelyeken az átlag magyar polgár megfordul, aligha terjedtek ki a marseille-i gettók, vagy Brüsszel arabok lakta negyedeinek feltérképezésére. A Mannaken Pis környékén erőforduló gyros árusok pedig inkább csak egzotikumként hatnak a magyar turistára.