Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Hogyan rombolj le egy államot? Kézikönyv progresszív liberálisoknak

Mi a közös a kommunistákban és ma élő, egyenesági leszármazottaikban, a 21. századi liberálisokban?

A szélsőséges egalitarizmus hirdetése, miközben ők maguk a végletekig elitisták? A vonzódás a múlt eredményeinek radikális felszámolásához? Az organikus közösségek elvakult gyűlölete? Az engesztelhetetlen dogmatizmus? Az emberi természet és általában a valóság tagadása? A megrögzött pogányság? A groteszk képmutatás? Mindez, és a sort még hosszan folytathatnánk, de a legaggasztóbb közös vonás, hogy bármihez érnek, az azonnal salakká változik.

Ahogy a kommunisták képesek pár év leforgása alatt akár egy trópusi országban is éhínséget előidézni, a modern liberálisok a legprosperálóbb vidékekből is olyan katasztrófa sújtotta övezetet hoznak létre, ahonnan előbb-utóbb menekülnek az emberek.

Esettanulmány következik a liberális fellegvárról, Kaliforniáról, amely páratlan adottságainak köszönhetően vált az elmúlt 100 esztendőben az Egyesült Államok és a világ egyik leggyorsabban fejlődő vidékévé, mára pedig a liberális derékhad szívós, kitartó munkájának következtében a hanyatlás biztos jeleit mutatja.

Ne gondoljuk persze, hogy könnyű munka romba dönteni egy olyan erős államot, mint Kalifornia. Ez a hazánknál négy és félszer nagyobb, kivételes adottságokkal rendelkező terület egy évszázada exkluzív hozzáféréssel rendelkezik a csendes-óceáni kereskedelemhez. Itt telepedtek meg a 70-es évektől kezdve a mára a világ legnagyobb profitot termelő IT-cégei, a Szilícium-völgy révén pedig Kalifornia az Egyesült Államok innovációs központjává vált. A harmincas évektől Los Angelesben rendezkedett be a világ legnagyobb filmipari gyártóközpontja, Hollywood, amely vitán felül a legnagyobb hatást gyakorolta a 20. századi nyugati ember lelkére és tudatára. Emellett itt található az Egyesült Államok borászati központja, és a legtöbb nemzeti park, egyszóval természeti gazdagsága is egyedülálló.

Nem csoda, ha Kalifornia Állam lakossága gyorsan nőtt az elmúlt évszázadban. Legalábbis mostanáig.

A liberális mainstream ugyanis elhatározta, hogy megjavítja azt, ami el se romlott, és ha törik, ha szakad, Kaliforniát, ezt a virágzó államot, a saját képükre formálják, vagy, ahogy ők mondják, „jobb hellyé” teszik. Bármi áron. Nos, az „eredmények” nem maradnak el. Lássuk! 


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Egy tüntetés margójára

Izgalmas, hogy a MeToo-jelenség főként a liberális gondolkodás és (rém)álomgyárak központjaiban szokott felbukkanni. Először Hollywood, nálunk meg a pesti „független” színházak.

A MeToo-ügy azonban érzékeny téma, ráadásul kissé ködös, ingoványos talaj. Számomra az évtizedekkel ezelőtti ügyeket afféle botcsinálta népbíróságként kezelő média valahogy nem szimpatikus – más az persze, amikor valakinél folytatólagosan bukkan elő az a kényszer, hogy szexuális erőszakkal tukmálja rá magát szerencsétlen kollégáira. Annyi mindenesetre biztos, hogy az adott ügyet a „függetlenobjektív” oldal sikerrel kezelte: visszájára fordítva a helyzetet, sikerült egy kormányellenes tüntetést összehozniuk a szégyenpad helyett. Erre egyébként az elsietett, majd korrigált politikai intézkedés-tervezet és a fantáziátlanul mozgó jobboldali sajtó is rásegített. Az említett tüntetésen Pintér Béla – amolyan politikai Pandacsöki Boborjánként – olyan kijelentést tett, amitől elalélt a haladó gondolkodók összes fóruma. Ez pedig így hangzott: „A színház alapvetően ellenzéki, kritikus vagy ha nem az, akkor kurva unalmas, hazug.” Nos, erre a választ egy Orbán Viktor nevű dramaturg-rendező lassan már két évtizeddel ezelőtt megadta: „A haza nem lehet ellenzékben”. Mire gondolok? Gyerünk vissza a kályhához.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Mindenki az álszent Richard Gere-en nevet

Csúcsra jár a részvét-ipar. Most éppen az öregecskedő színészeket vetik be, így Richard Gere is megszakította nyaralását egy migránssimogatás erejéig. Bár csak ne tette volna! A “zöld” celebek 800 tonna CO2-lábnyomot produkáló palermói konferenciája utánra időzített érzékenyítés a visszájára sült el. Az internet népe jótanácsokkal látja el Gere-t.

Magasabb fokozatba kapcsoltak a Földközi-tengeren furikázó migránstaxik. A német klérus celebje és “közszolgálati” média propagandistái sztárjai makroadományaikkal jól feltöltötték az NGO-k hadi kasszáját. Szükség is lesz a pénzre, hiszen az olasz parlament által elfogadott új törvény szerint már nem 50 000 hanem egymillió euró büntetést kell az engedély nélkül kikötő, migránsokat szállító NGO-hajóknak fizetniük. Sebaj, majd még több “mikroadományt” gyűjtenek.

A nagy igyekezet oka, hogy Berlin és Brüsszel mindenáron európai szinten akarja tartani a migráció kérdését. Céljuk, hogy a korábbi osztrák vagy bolgár uniós elnökség “önkéntes kvóta” javaslatai, vagy a német-francia “ideiglenes” szétosztási mechanizmus mentén keresztülvigyék a kötelező betelepítési kvótát.

Az egy éve hivatalban lévő olasz kormány elvágta a középső-mediterrán migránsútvonalat, ezért tartják migránshajók össztűz alatt a dél-olasz és máltai kikötőket. Ebben segít nekik a bevándorláspárti mainstream média, amely minden eszközét beveti. Volt itt már a csempészhajó fedélzetéről tudósító Euronews riporternő és élő kapcsolás a fedélzetre. Mindez kevés volt, mert az európaiak többsége immáron elutasítja a más kontinensekről érkező, az embercsempészeknek a biztos átjutásért kétezer eurót fizető migránsok befogadását. Azt mondják, mint Orbán Viktor, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget a nélkülözőkhöz vinni!

Ezért kellett most az öregecskedő szívtiprót reaktiválni. Richard Gere beugró szerepét “egészen véletlenül” operatőrök és fényképészek hada dokumentálta. “Spontán” módon ételt és italt vitt a hajón veszteglő embereknek, ám sokan úgy látják, hogy Afrikában jobb helye lett volna a segélynek. Akkor talán kevesebb embernek kellene a veszélyes útra vállalkoznia.

Képtalálat a következőre: „richard gere migrants”


Galló Béla – Máthé Áron
Galló Béla – Máthé Áron

A Weinstein-jelenség

A Mozgástér blog két szerzője elemzi a Weinstein-jelenséget.

Galló Béla: És Potifárné? Avagy szexista volt-e Rómeó?

Nők között élek, két lányom, két lányunokám van, sőt korszerűtlen fickó lévén, a feleségem is nő. Mr. Harvey Weinsteint, a vérnősző hollywoodi producert aligha hívnám meg családi hajlékomba vacsorára, kifejezetten megnyugtatónak találom, hogy irdatlan távolságok, tengerek, óceánok húzódnak közöttünk. 

Csakhogy elzárkózhatunk-e magától a jelenségtől, vagy ami még fontosabb: értjük-e a szex-botrányok mögötti lényeget a maga teljes – meglehetősen kellemetlen – valójában?

A szexualitás minőségéhez, mint húshoz a só, a kölcsönösség is hozzátartozik. Nincs jó szex, ha csak az egyik fél akarja az aktust. Az pedig már-már tűrhetetlen biológiai „igazságtalanság”, hogy a nők hiába is akarnák, nemigen képesek a férfiakat nemileg megerőszakolni. E veleszületett „férfielőnyre” a patriarchális társadalmakban egyéb társadalmi előnyök rakódnak, legelébb is az, hogy a különféle hatalmi pozíciókat meghatározó mértékben férfiak birtokolják. Akaratuk a szexualitásban mindenképp nagyobb eséllyel érvényesíthető a nőinél, a hatalmi pozíció ugyanis eszköz lehet a másik szexuális leigázására.