A totalitárius ikrek természetesen a náci és a kommunista eszmeiségre vonatkoztak, egyértelmű utalással: a két eszme, illetve a két rezsim egy tőről született, és felépítésében is hasonlatos volt. Furet tudta, hogy mit beszélt, hiszen 1956-ban hagyta ott a Francia Kommunista Pártot, majd megírta a kommunizmust leleplező hatalmas esszéjét. Jó barátságot ápolt a nemrég elhunyt Ernst Nolte német történésszel, aki a másik oldalról közelítve, „A fasizmus korszaka” című könyvében bizonyította be a fasizmus különböző arcainak rokonságát a marxista alapú totális mozgalmakéval.

(Kép forrása: itt.) 

Az intézményes, pozitivista politikaelméletben talán nem, de azon kívül talán már közhely, hogy a politika kulcsa a határhelyzetek megértése. Ha nagyon akarjuk, Platóntól Hobbesig – és tovább – el tudjuk képzelni úgy a nagy emberek nagy könyveit, mint határhelyzetek tárgyalását.

Jóllehet, nem túl korszellem-konform, de van egy személyes kedvenc merénylőm: Claus Schenk von Stauffenberg. Ő irányította az 1944. július 20-án végrehajtott, végül kudarcot vallott merényletet és puccskísérletet Adolf Hitler ellen. De vajon milyen alapon lehet tisztelni egy merénylőt? Ezen az alapon lehet egy trónörökös gyilkosának, vagy egy RAF-tagnak is szobrot emelni? Hiszen minden merénylő, terrorista azt állítja magáról, hogy a szabadságért küzd.