(Kép forrása: itt.) 

Az amerikai ballib média persze azonnal ítéletet hirdetett, és Clintont hozta ki győztesnek. Ezen nem lepődtem meg. Ha valami meglepő, akkor inkább az, hogy valószínűleg el is hiszik, amit mondanak. Elfogultságukkal inkább csak magukat tévesztik meg, a választók egy jó része torkig van a balos médiagépezettel és azt sem hiszik el neki, ami történetesen igaz. Önmagában az a tény, hogy Trump az elnökjelölti vitáig eljutott, miközben az országos média túlnyomó része elkeseredetten próbálta hol szélhámosnak, hol orosz ügynöknek, hol bohócnak, hol veszélyes felforgatónak beállítani, jelzi, hogy az amerikai választók jelentős része teljesen immunis arra, hogy mit mondanak a „meghatározó” médiumok. Nagyjából úgy, ahogy a brit választók 52%-a is magasról tett arra, amit a mértékadó sajtó szajkózott nekik a brexit előtt.

(Obama elnök a fehér házi tudósítóknak rendezett gálavacsorán.)

Korai még mérleget vonni teljesítményéről, de az biztos, hogy már maga a bőrszíne is történelmi „tett”. Ha valaki a hatvanas, vagy akár a hetvenes években – amikor még a fajgyűlölet amerikai tombolásáról, a négerellenességről szóló, véres atrocitásokról is gyakran beszámoló tengerentúli hírek mindennaposak voltak –, azt mondja, hogy az USÁ-nak valaha is fekete elnöke lesz, alighanem kinevetik. És a harmadik évezred első évtizedében: lett.