(Az írás első része itt olvasható.)

A hübrisz görög szó és többnyire a felfuvalkodott, gőgös emberekre használják, akik nincsenek tisztában saját valós jelentőségükkel, súlyukkal ezért aztán olyan cselekedetekre ragadtatják magukat, melyek visszaütnek rájuk. Mielőtt rátérnénk a gyurgyákiáda elemzésére még egyszer szögezzük le: a hübrisz meglétét és munkáját a szerző abból, a sehol sem bizonyított feltételezéséből vezeti le, hogy Orbán Viktor a hatalom megszállottja és emiatt válik önmaga hübriszének áldozatává.

Itt tetten érhetjük az ősi toposzt, melyben a gaz diktátor elbízva magát önsorsrontóvá válik. Gyurgyák – aki hisz a romantikus irodalmi feldolgozásokban – hiszi, hogy Orbánt is elöntötte már a hübrisz, ami majd az irodalmi szabályok szerint, a vesztét okozza. Ám azt is tudnunk kell, hogy „a gonoszság megbűnhődik”, mint befejezés, pusztán irodalom. A valóságban egyáltalán nem bizonyosan következik be. Hitler például öngyilkos lett, hogy elkerülje a felelősségre vonást, Sztálin ugyanakkor népe rajongó tiszteletétől övezve, ágyban, párnák között hunyt el. A történelem nem ismeri az igazságosságot, azt csak a túlolvasott értelmiségiek képzelik bele.

Hübrisz 1

Itt azt olvashatjuk – a haladás híveinek véleményével tökéletesen egyező módon – hogy hazánk kicsi ország. Mondhatnók nyamvadt. És mint ilyennek, a feltételezett diktátora is hasonlóan kicsi és nyamvadt. Kis ország, kis diktátor. Mármost Orbán ambíciói – szerinte – éppen ezért túlzottak „És csillapíthatatlan nagyravágyására nem fog-e rámenni – mint annyiszor történelmünk során – az ország?” Hogy jól értsük, a miniszterelnök nem azért keveredett konfliktusba Európa uraival, mert a magyarság eminens érdekeit képviselte, – mely érdekek természetesen ütköznek más érdekekkel – hanem mert csillapíthatatlanul nagyravágyó. Hogy miért az? Csak. Mert Gyurgyák mondja és ő ezt (is) tudja. Amúgy, hogy miképpen menne rá az ország, azt nem tudom; tán hadat üzenünk valakinek.

Az utóbbi napokban aztán a szemem elé került – mit került: tolták – több cikke is. Különösen az utóbbi a „A magyar elit elcecíliásodása és más rendszertünetek” című gondolkodtatott el, mert benne, mint cseppben tenger, tükröződik az ellenzék teljes világa, illetve az a retorikai módszertan, amivel világukat el akarják hitetni velünk.

Mindenek előtt néhány szó a szerzőről. Gyurgyák a Fidesz alapítói közé tartozik, maga írja, hogy egy időben Orbán Viktort a barátai között tartotta számon. Együtt dolgoztak a Századvégnél, ahonnan kivált a mai Ozirisz kiadó, melynek Gyurgyák a vezetője és a tulajdonosa is. A dorogi bányász fiából milliomos vállalkozó lett, nem kis mértékben a kormány által a kiadónak juttatott milliárdoknak köszönhetően. (Ez később még fontos lesz) Mára teljes fordulatot hajtott végre és magát immár a „konzervatív” csoportba sorolja, bármit jelentsen is ez. Megnyilvánulásai, interjúi viszont azt sugallják, hogy gyakorlatilag teljes nézetazonosság áll fenn közte és a haladó ellenzék között. Nagy respektussal is rendelkezik arrafelé, hiszen a ritkaságok értékesek, márpedig a jobboldali táborban – néhány széllelbélelt skriblertől eltekintve – ritka az átálló. A szóban forgó művel kapcsoltban is kizárólag ájult laudációkat olvashattunk a haladó sajtóban. Ennyit a szerzőről, és most lássuk a művet magát.