Az, hogy 13 évvel hivatalból való távozása után még mindig Gyurcsány Ferenc a magyar politikát meghatározó egyik politikus, komoly teljesítmény. Persze kevéssé a politikai karrierjét negyven éve, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) funkcionáriusaként kezdő volt miniszterelnök (pozitív), mint sokkal inkább baloldali és ellenzéki politikustársai (negatív) teljesítménye. Sokan és sokszor elmondták már, hogy az ellenzéki pártok Gyurcsány Ferencet “sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják”. Most, a negyedik kétharmad hajnalán ismét ez a helyzet.

Csehül állnak. 

Úgy fest, az érintettek a negyedik gigagombóc után gyorsan kinevezték a bűnbakot: naná, hogy a saját miniszterelnök-jelöltjüket.

Kiről persze ma se tudni még, hogy jobbos balos, illetve balos jobbos volt-e, avagy csupán alanyi jogon mutatkozott-e olyan minden képzeletet felülmúlóan zavarosnak, mint amilyennek mutatkozott. (Pardon, nem zavarosnak, sokkszínűnek.)

Ki tudja?

Persze ma már ez nem is igazán érdekes: van-e érdektelenebb egy tegnapi, úgymond fontos politikai személynél?

A kormánypártiak előtt?

Aligha.

Mi abban a titkolnivaló tény, ha egy "baloldali" exminiszterelnök Londonban a mai "baloldali" miniszterelnök-jelölttel súg-búg össze?

Nagyjából semmi.

Ha mondjuk hét, az már majdnem egy kis busz. Hét felé oszlik a benzinköltség, ráadásul ennyi kolléga már komoly agykapacitás, ennyi okos ember ilyen hosszú úton alaposan, kíváncsi fülek nélkül vesézheti ki a cég legbensőbb ügyeit. 

De ne legyünk elvontak, töltsük meg az ötletet konkrét, közhasznú tartalommal.

Induljon az Összefogás-fuvar, Bajnai Gordon ichthiológiai (haltudományi) hasonlatát elorozva, a cápajárat.

Az ötletgazda Márki-Zay ülhetne a kormány mögé, mellé az anyósülésre Gyurcsány, a többi öt kolléga meg érdemeik szerint elosztva, a hátsó sorokba’.

Hátul Jakab úrnak juthatna a legkevésbé szűk tér, köztudott, hogy ő mindig csomaggal utazik, ötkilós krumplis cekker, s hozzá külön kis pakkban még: fél kiló kenyér, pár szál újhagyma, és zsírpapírba burkolva, uszkve, harminc deka parizer.