Korántsem szokatlan műfaj ez, banális hatalomtechnika inkább, mindig az adott helyzet szüli. Amikor annak idején a jobb sorsra érdemes Spinoza házban a ballib média fölszentelte a „bal” összefogását az antiszemitákkal, tudni lehetett, hogy a kormányzó „fasiszták” (ideértve az „áruló zsidókat” is) olyan erősek, hogy az ellenzékieknek külön-külön esélyük sincs a leváltásukra. Hol az a béka? – néztek egymásra a nemrég még egymást aprító, érdekelt apróságok a Spinozában. – Ide vele, nosza, nyeljük le mielőbb, de persze kölcsönösen!
Szerencs, az elvileg billegő körzet, gyakorlatilag most (is) a fideszes jelölt felé billent. Egy másik ellenzéki politikus (momentumos) szerint azért, mert az ellenzéki jobbikos jelölt úgymond megosztó figura volt: nemrég még bőszen „rasszizált”, hogy a cigányozást-zsidózást eme szép műszóval illessük. Ehhez képest az ellenzéki politikusok mégis szorosan odaálltak mögé, még Karácsony Gergely is lement Szerencsre, hogy Budapest is a „judapestező” kandidátust támogassa. (Arról nem szól a fáma, vajon lent is Unicumot ivott-e, netán most azért már valami erősebbet?) Híresen mérsékelt személyes vonzerejükben bizakodva az ellenzéki „nagypolitikusok” talán azt remélték, példájuk ragadós, az emberek fegyelmezetten követik majd őket.
De nem követték.
A Lega (Salvini), a Forza Italia (Berlusconi/Tajani) és a Fratelli d’Italia (Meloni) szövetsége a 14. csillagot megszerezve immár az olasz tartományok kétharmadában kormányoz a római koalíciós pártokkal szemben. Mégis araszolásnak kell neveznünk azt, ami szabad szemmel is előretörésnek látszik, hiszen az establishment-baloldali Demokrata Párt és az anti-establishment posztmodern Ötcsillag Mozgalom a látványos lakossági bizalomvesztés ellenére eltökéltek hatalmuk megtartása mellett, amihez minden jogi és politikai támogatást megkapnak a római, a brüsszeli, berlini, párizsi elittől. A Salvini-Meloni szövetségnek pedig marad a “Találkozunk 2023-ban!” elköszönés, előtte egy évvel pedig egy elnökválasztáson vigasztalódhatnak.
De hogy jön ide Bajnai Gordon és kormánya?
Amikor 1917-ben a mérsékelten szocialista Kerenszkij oktondi módon a háború folytatása mellett döntött, Lenin rögtön észrevette a kínálkozó dupla lehetőséget. Béke-propagandát indított erőteljesen, miközben hajszálpontosan tudta, hogy a folytatás minden egyes pillanata a bolsevikok kezére játszik. A főleg parasztkatonákból álló elcsigázott orosz seregek pokolba kívánták már a háborút, ő pedig jó érzékkel kiadta azokat a jelszavakat – " Béke, földosztás, szovjetek" – amelyekkel mindkét lehetőséget kiaknázhatta. Utóbbiról a muzsikok ugyan nemigen tudták, mi fán terem, de az első kettő telibe talált. Hamarosan jött is '17 októbere: a jövőt ily módon a Kerenszkij és Lenin közötti tálentum-különbség billentette el, mint tudjuk, az utóbbi javára.
Mutatis mutandis, Index-ügyben itt és most szintén két dongó zümmög a levegőben.
Az egyik az ellenzéki pártok közötti csípési sorrend mielőbbi eldöntése, aminek eminens mozzanata, ki milyen felületet birtokol az internetes médiában. Ha az Index eddig inkább a Momentumhoz húzott, innentől – tessék jól figyelni – a DK-hoz húz majd. Persze a közös gyűlöletplatform meglesz, hogyne lenne, ez lévén ma a liberális minimum, ám léteznek emellett pluszpontok is. Ki gyűlöli a legsárgábban Orbánt, ki mondja rá a legszaftosabbakat, ki lenne erre a g....-re a legveszélyesebb? Stb.
Szóval szép és nemes küzdelmek egész sora van még hátra addig, amíg el nem dől, ki is az első lúd az ellenzéki brancsban. (Az MSZP régóta a hátsó sorokban gágog már, miközben hatvan pluszos törzsközönsége szíve szerint inkább a hasonszőrű DK-hoz idomulna a juventokrata, ámde mérsékelt politikai okosságú Momentum helyett.)