Nálunk persze kifejlett kultusza van az „árulásnak”. Januárban volt Görgei Artúr születésének 200. évfordulója, ő azzal „árulta el” az éppen női ruhában menekülő Kossuth Lajost, hogy nem akart már – fölöslegesen – feláldozni Világosnál több tízezer fiatal magyar életet. (Negatív mítosza állítólag ahhoz kellett, meg ne sérüljön nemzeti önbecsülésünk, hiszen az szóba se jöhetett, hogy a szabadságharc katonai sikérét eleve kizárta az akkori „európai súlyegyen”.)

Két politikus is kedvtelve figyelheti ádáz küzdelmüket. Főleg Orbán Viktor, aki Tusványoson joggal jelenthette ki, hogy ami az úgynevezett demokratikus ellenzéket illeti, attól jóízűen aludhat, e tekintetben köszöni szépen, jól van.

Nézzünk szét az idestova tíznél is több balliberális párt és pártocska világában!

(Baloldi összefogás 2014.)

A baloldal olyan, mint a Bourbonok! Semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek. A 2018-as választásra készülve mintha 1:1 az összefogás 2013-as menetrendjét porolnák le. Az MSZP a választókerületekben, a liberális médiapártok országos szinten tartanának előválasztást. A DK eddig űzte maga előtt a többi pártot, ám Gyurcsányék most két szék között könnyen a pad alá eshetnek.

Gyurcsány izgése most elsősorban az MSZP ellen irányul, szeretné azt sugallni, hogy pártja sokkal alkalmasabb a demokratikus ellenzék irányítására, mint a szocik vezetése. Lám, sejthette ezt Martin Schulz is, merthogy az Európai Parlament minap hazánkban járt szocialista elnöke nemcsak Tóbiásékkal, hanem állítólag vele is találkozott, ami némi nagyvonalúsággal akár így is magyarázható. Ráadásul a DK és az MSZP között bizonyos szemszögből nincs is akkora különbség, már csak azért sem, mert mindketten Orbán távozását akarják, üzeni a szocialisták szimpatizánsainak Gyurcsány, tudván tudva, közöttük is lehetnek ám az ő nyomulására fogékonyak.