A járvány alatt alig vártuk, hogy ismét a “régi” életünket élhessük. Magyarország kormánya is ezt akarta, ezért döntött a védőfelszerelések uniós beszerzése körüli káosz után úgy, hogy saját kézbe veszi a védekezést. Azóta már itthon is gyártanak maszkot, fertőtlenítőszert, védőruhát, Favipiravirt és ha minden jól megy, nemsokára már oltóanyagot is. A keleti vakcinák beszerzésével tempósan haladt az oltás, így Magyarország másfél hónappal korábban nyitott, mint a többi tagország.

A magyar kormány ráadásul a járványintézkedéseket és a nyitás lépéseit is széles társadalmi vitára, nemzeti konzultációra bocsátotta, így azokat a társadalom jobban elfogadta. Talán ezért sem voltak nálunk olyan tüntetések, mint Németországban, Ausztriában, Hollandiában, vagy aktuálisan Franciaországban.

A kormány járványkezelése azért is sikeres, mivel a munkaalapú társadalom jegyében a hangsúly a munkahelyek biztosításán maradt. Ezt erősítik az új beruházások, pl. az elektromos autók (alkatrészeinek) gyártásánál, a fegyveriparban, vagy a belföldi turizmusban. Magyarországon tehát minden adott ahhoz, hogy egy 4. hullámot kezelhető szinten tartsunk.

Milyen legyen az új életünk? 

A nyugati világban más a helyzet. Már itt is többször utaltunk arra, hogy a világ fura urai a járványintézkedéseket amolyan “főpróbának” tartják, és azokat — immáron a szigorított klímacélok elérése érdekében — rendszeresen megismételnék. Nyugaton a vírus mint főellenség helyét átveszi a CO2-kibocsátás, így emiatt kéne a külföldre utazásról, rendszeres húsevésről, benzines/dízeles autóról lemondani, vagy az ingázás elkerülésére (ahol lehet) a home office-ra és schooling-ra áttérni.

A nyugati világot uraló 1% képviselői le is írják, hogy a járvány “esély” a társadalmak átépítésére. Klaus Schwab tavaly nyáron megjelent könyvében (Covid-19: The Great Reset) a helyzetleírásnál beismeri, hogy a globalizáció csak a felső 1% vagyonát növelte, míg a munkások és a középosztály helyzete jó esetben is stagnál. Az oktatási rendszer már nem garantálja a társadalmi mobilitást, ráadásul az immáron “ökológiai” átállás árát is a középosztályra és a munkásokra hárítanák. A tőkejövedelmekhez képest a bérek csak mérsékelten emelkedtek, miközben a globalizáció miatt nyugaton nőtt a munkanélküliség, és a munkahely elvesztésétől való félelem.

A Nagy Újraindítás, a Green New Deal és a Nagy Újjáépítés tervezői ebből nem azt a következtetést vonják le, hogy a járvány előtti mintákhoz kéne visszatérni, hanem azt, hogy a nyugati társadalmak a járványkezelés miatt “nyitottabbak” a nagy változásokra, amit a klímavédelem örve alatt kell eladni nekik. Frans Timmermans már meg is üzente az európaiaknak, hogy nem kell olyan sokat fapados járatokkal utazni. Mások a vörös hús helyett a vegyi laboratóriumokban kikísérletezett spórák és rovarok előnyeit ecsetelik.

A kis- és közepes cégeket is visszanyesnék. Schwab könyvében egy szakértő úgy becsüli, hogy Angliában és Franciaországban az éttermek és vendéglátóhelyek akár 75 százaléka is csődbe mehet a járványintézkedések és a társadalmi távolságtartás szabályai következményeként. A tulajdonosokból alkalmazottak lesznek. Maradnak a multicégek, spekulánsok és nagybankok, amelyek átveszik a járvány és az ökológiai átállás miatt csődbement cégek piacát.

Magyarország más úton jár. Sokadszor mutat olyan példát, ami nyugaton is vonzó lenne, ezért támadják ilyen elkeseredetten. A patrióta magyar gazdaságpolitika a hazai cégek és a középosztály megerősítését szolgálja, ám ennek folytatásához nemcsak finomhangolásra van szükség, hanem arra is, hogy ezek a tények a magyar társadalomban tudatosuljanak és kellő támogatást kapjanak. Ezt a célt szolgálja a nemzeti konzultáció, ezért bíztatok mindenkit arra, hogy éljen a lehetőséggel és mondja el véleményét!

(Kép forrása: MTVA/Nagy Zoltán)

A német könyveladási sikerlistát az 1920-as évek társadalmi és gazdasági válságáról szóló könyvek vezetik. A weimari években játszódó Babylon Berlin neo-noir krimisorozat immáron magyarul is látható harmadik évadjának egyik zárójelenete is az 1929-es tőzsdekrach. Vajon jól érzik a katasztrófa prófétái, hogy a történelem ismétli önmagát?

Kényes egyensúly.

A hasonlóság kézenfekvő. Akkor a spanyolnátha, most a Covid-járvány. Európa már akkor is hanyatló szakaszában volt, most is. Akkor az USA volt emelkedő pályán, most Kína. Akkor a mozik és magazinok diktálták a korízlést és -szellemet, ma az előfizetéses csatornák. A Nagy Háború és a spanyolnátha után ugyanolyan zabolázatlanul tobzódott az életkedv, mint most az egyes leállási hullámok között. Akkor is a nagyvárosok voltak a mondén és kozmopolita élet központjai, most is. A sort folytathatnánk.

Száz év alatt a tudomány és a technika persze sokat fejlődött. A folyamatok sokkal gyorsabban zajalak le. Kérdés, hogy mi, emberek mit tanultunk elődeink példájából? A globalista elit úgy tűnik, semmit sem tanult, és újult erővel lát neki az általuk “igazságosnak” és “fenntarthatónak” gondolt világ megteremtésének.

A migránsok világnapján, december 18-án cikk jelent meg német médiában, amely elismeri, hogy a német uniós elnökség által beterjesztett Dublin-reform elbukott. Részint a járvány miatt, részint a tagállamok továbbra is eltérő érdeke miatt.

Ez a szeptember végi javaslat alaphelyzetben önkéntes kvótákkal telepítené át az unió peremén feltorlódott migránsokat a felvételre hajlandó országokba. Ennek volt próbája az a 2019 szeptemberében hat hónapra elfogadott máltai mechanizmus, amely a Földközi-tengeren érkező migránsokat Francia-, Olasz- és Németország, valamint Málta között osztotta szét.

A német javaslat szerint növekvő migrációs nyomás esetén ajánlott, erős nyomás esetén kötelező kvóták lépnének életbe. A szöveg utal arra, hogy egyes tagországok a külső határok védelmével is hozzájárulhatnak a migrációs nyomás csökkentéséhez, ám az nem világos, hogy a kötelező kvóta erős migrációs nyomás esetén rájuk is érvényes-e? Azt már láttuk 2015-ben, hogy az “önkéntes” kvótákból többségi szavazással milyen gyorsan lesz kötelező kvóta. Az EU Bírósága pedig jellemzően a bevándorlást támogató határozatokat hoz.

A kvóta új nevet kap.

A kérdés megválaszolására számos, vagy inkább számtalan cikk, tanulmány, könyv született, melyek egymással vitatkozva próbáltak magyarázatot adni a kérdésre. Most azonban született egy rövid, velős és mindenki számára érthető válasz. Pár nappal ezelőtt Manfred Weber, az EU-parlament néppárti frakcióvezetője a következőt üzente, a brexit-tárgyalások kapcsán a brit miniszterelnöknek: „Miniszterelnök úr, üdvözöljük a valóságban. A mai világban nincsen nemzeti szuverenitás. Még a nagy országok számára sem Európában. Egy globalizált világban élünk.” E kijelentésből, a valóságtartalmától többé-kevésbé függetlenül, csak úgy süt a bántó, birodalmi gőg, mindemellett pedig szánalmas is, hiszen egy nem létező birodalom dölyfe ez, egy olyan országgal szemben, amely hosszú időn keresztül valóban a világ legmeghatározóbb, valódi birodalma volt.