A szavak újak, a tartalom a régi. Amazok internacionalisták voltak, emezek már “globalisták”. Egy dolog azonban nem változott: ellenségeiket Amerikától Németországon át Budapestig ismét “fasisztának” bélyegzik.
Az uralkodó nyugati társadalommodell elérte teljesítőképessége határát, és elitje még mindig keresi Dani Rodrik globális trilemmájára a választ. A képlet arról szól, hogy három kívánatos célból egyszerre csak kettő érvényesülhet, és melyik legyen az, amelyet hátra sorolnak?
E három kívánatos cél a globalizáció, a demokrácia és a nemzetállami keret, vagy más olvasatban széles társadalmi rétegek jóléte. A küldetéstudattól fűtött, magukat hol “progresszívnek”, hol “haladónak” mondó mozgalmárok társadalmunkat átalakító programon dolgoznak. Ők a globalizációt, a nemzetek feletti nyílt társadalmat propagálják, ám ezzel az a fő probléma, hogy a globalizációnak egyre kevesebb nyertese van.
Valamit eltoltak.
A forgatókönyv a magyar közönség előtt nem ismeretlen. A Soros György-féle világ egyfajta kísérleti laboratóriumként használva Magyarországot lassan tíz éve teszteli hazánkban a gyerekkatonák politikai küzdelmekben történő bevethetőségét. Még 2011-ben küldték hadba Karsay Dorottyát (Nem tetszik a rendszer), aztán 2016-ban Kövesdi Veronika következett (Igazmondó Alapítvány), legújabb áldozatuk pedig Nagy Blanka volt (hasonló „karriert” futott be Rékasi Zsigmond és Kálló Dániel is). Ugyanezt az előadást csodálhattuk meg az ENSZ klímacsúcsán, ahol a főtitkár, António Guterres biztosította a színpadot, a mainstream média pedig tett róla, hogy a darabról a világon mindenhol értesüljenek.
Greta igazából nem is főszereplője az előadásnak, ő csak egy színpadi kellék, akit pont úgy fognak eldobni néhány hónap, de legfeljebb néhány év múlva, ahogy tették ezt az előtte járók sorával. Kit érdekel már a szegény, elnyomott tibetiek szenvedése vagy az arab tavasz során hirtelen öntudatra ébredő észak-afrikai arabok szabadságvágya? Lassan már a szír menekültgyerekeket is elfelejtik. És ki aggódik még a CEU (ami amúgy köszöni szépen, jól van), a rabszolgatörvény vagy a hajléktalanok miatt?
A tabudöntögető kötet ékes bizonyítéka annak, hogy a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatójaként és a Kommentár folyóirat főszerkesztőjeként dolgozó Békés Márton nem fél hangot adni markáns véleményének, legyen szó liberális demokráciáról, nyílt társadalomról, globalizációról, kultúrharcról, vagy éppen a posztmodern hadviselésről.
Békés Márton könyve kimondatlanul is nyugati bestseller szerzők százaival vitatkozik, olyanokkal, mint Youval Harari, akinek a magyar nyelven is megjelent trilógiája a materialisták új Bibliája. Harari több száz kínzóan unalmas oldalon keresztül arról igyekszik meggyőzi olvasóját, hogy az emberi lélek nem létezik, és a történelem determinált. Vagy például a kanadai Steven Pinkerrel, aki az Az erőszak alkonya című könyvében a pozitivista történetírás legkíméletlenebb módszereivel próbálja elhitetni velünk, hogy az emberi történelmet végig kísérő erőszak hamarosan örökre eltűnik a föld színéről.
A liberalizmus néha olyan váratlan helyekről támad ránk, mint délnyugat-németországi Hümmel-erdő: a beszélő nevű, semmiből feltűnt német erdész, Peter Wohlleben, A fák titkos életének bestseller szerzője, akinek könyvét milliók vásárolták meg Európa-szerte, és aki azt állítja, hogy a fák beszélgetnek egymással, sőt barátkoznak, segítik egymás növekedését, és figyelmeztetik egymást, ha közeledik a favágó. A Fordul a szél vitába száll Archie Brownnal is, aki Az erős vezető mítoszában azt fejtegeti, hogy valójában csak az intézmények számítanak, az erős vezető pedig csak egy szemvényvesztő, egy illuzionista, aki elhiteti másokkal, hogy tőle forog a Föld. És vitatkozik Az ember nélküli hadsereg című könyvvel is, amelyben Paul Scharre lefesti azt a remek világot, ahol nem kell emberi életeket áldoznunk, mert a drónok végzik el helyettünk a piszkos munkát. Vagy ott van például Steven D. Levitt és Stephen J. Dubner SuperFreakonomics című munkája, amelyből megtudjuk, hogy a világ megismerhető függvényekből és statisztikai adatokból. Békés Márton könyvében kimondva-kimondatlanul vitatkozik Jeffrey Sachs A szegénység végében megfogalmazott ígéretével is, amely szerint létezik egy megoldás, ami mindörökre felszámolja a szegénységet a földgolyón. A Fordul a szél nem fogadja el a nemzetek nélküli világról szóló víziót sem, amely mellett többek között James A. Robinson tör lándzsát a Why Nations Fail című munkájában.
Itt áll előttünk a globalizáció teljes szellemi fegyverzetében. A mindenmentes élelmiszerek mintájára készítik elő a mindenmentes világot: erőszak és konfliktus nélkül, amelyben nincsenek nemzetek, nincsenek betegségek sem pedig szegénység, nincsenek kiemelkedő egyének, nincsenek titkok és nincsenek kérdések.
Megmosolyogtató, ahogy sok nagy tekintélyű pundit sorra felsül a jóslataival, mint valami törzsi varázsló, aki jó ideje nem tud esőt fakasztani. A leglátványosabb melléfogás két évvel ezelőtt a Newsweek amerikai hetilapé volt, amelyik annyira biztosra vette Hillary Clinton győzelmét, hogy Madam President címmel 125 ezer példányban nyomtatták ki a Clinton-győzelmet ünneplő különszámukat. Aztán visszavonták. De a bulivonatról azóta sem tudnak leszállni. Menetrendszerűen harangozzák be az újabb és újabb világvégét, valahányszor nem a liberális ízlésnek megfelelő választási eredmény születik egy európai választáson, hogy aztán újra és újra hangot adjanak a néppel szembeni elégedetlenségüknek.
