Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Jön az új Bretton-Woods?

Henry Kissinger szerint a járvány után az emberiség ott fog tartani, ahol 1944-ben. Akkor született meg egy új, arany- és dolláralapú pénzrendszer. Most mi várható?

A járvány nem okozója, hanem katalizátora sok folyamatnak. A kereskedelemben a plázák helyét átveszi az online áruház, a munka világában a jelenléti munkát (ahol lehet) kiváltja a távmunka, a külföldi utazás helyett felértékelődik a belföldi nyaralás, míg az exponenciális gazdasági növekedésbe vetett hitet felváltja az egészség (élet) » klíma megőrzésének elsőbbsége.

A már korábban induló, a járvány alatt felgyorsuló folyamatok közé tartozik a nagy jegybankok kötvényvásárlási programja is, amely gigantikus adósságheggyé nőtte ki magát. Arról már többször írtunk, hogy ez olyan, mint a drog: ha valaki egyszer elkezdi, egyre nagyobb adagok kellenek a várt hatás eléréséhez. Az ördögi kört az is fűti, hogy a világgazdaság nagy pólusai nem maradhatnak le a többiektől, hiszen ha a FED 2, 4 vagy 6 ezermilliárd dollárt pumpál az amerikai gazdaságba, akkor az EKB-nak is “lépést kell tartania”.

Az elmúlt évtizedben a jegybankok által “teremtett” pénz a kereskedelmi bankok révén főként a tőzsdén és az ingatlanpiacon fújt óriási lufikat. Az arányokat jól érzékelteti az S&P 500 részvények árfolyam-nyereség aránya (Price-earnings Ratio, P/E), ami a történelmi 44-es értéken áll, miközben az elmúlt 150 évben a mediánszám 16 volt. A P/E azt mutatja, hogy egy cég éves nyereségéhez képest mennyit kell egy részvényért fizetni, vagyis most az elérhető egy dollár nyereségért a befektetők 44 dollárt fizetnek. Teszik ezt annak reményében, hogy az árfolyamok a csillagos égig tovább emelkednek.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Mit üzen a vírus

Legfőképpen azt, hogy van is globalizáció, meg nincs is. A vírus globális, a védekezés ellene lokális.

Amikor igazán nagy a baj, a glóbusz nemzeti tagoltsága „hirtelen” látható lesz, a nemzetek feletti intézmények úgynevezett cselekvési kompetenciája pedig akadozni kezd. Kiderül, amit a tisztábban látók persze eddig is tudtak: New Yorkban, Genfben, Brüsszelben se pontos képük, se tervük sincsen arról, mi van, és mi a teendő a szemhatárukon túli sok-sok „Messzifalván”. Az elvont íróasztal teóriák ilyenkor gyorsan hitelüket vesztik, a valóság súlya kellemetlenül nehezedik rájuk. Bármiféle „világkormány-vízió” haszontalanságának fölismeréséhez sosem voltunk még közelebb, mint éppen ezekben a hónapokban.  


Galló Béla
Galló Béla politológus

A Twitterek évszázada jön

Legyünk realisták, induljunk ki a legrosszabb forgatókönyvből. Ha mégsem ez következne be, szívesen osztozunk a tévedés boldogságában.

A Covid-19 egyidejű, horizontális tapasztalattá sűrítette emberi civilizációnk törékenységét. A vírus egyben metafora is: ijesztő konkrétságában általánosan mutat rá jelenlegi világunk fenntarthatatlanságára. Sokáig sok mindent elvisel az ember, kivéve a huzamosan fejtetőre állított mindennapokat, a megfoghatatlan, mindenütt létező fenyegetést. Mélyebben hat ez a halmozódó ökológiai problémáknál, erősebben, mint a fokozódó szociális igazságtalanságok, ideig-óráig ezeket ugyanis el lehet odázni, netán hozzájuk lehet szokni – a közvetlen hatósugarú járvány(ok)hoz azonban aligha.   

A vírus közös „élménye” még a 20. század ideológiai és hatalmi kereteibe szerveződve éri az emberiséget. De most bizonyára valami más következik, igazából most kezdődik el a 21. század, mert a história, jól tudjuk, sohasem naptár-konform.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Elvek és valóság

Vad, fékezhetetlen erőszakba torkolló utcai megmozdulásokról szólnak a hírek a szomszédos Szerbiából is. Mintha az egész világon futótűzként terjedő utcai erőszak elérte volna a Balkánt is.

Szeretjük elfelejteni, de a Balkán – mint évszázadok óta mindig – ma is egy puskaporos hordó, ahol népek, népcsoportok, vallások nyelvek csapnak össze, hol „békésen”, tehát csak a szavak szintjén, hol pedig erőszakkal, sőt fegyverrel.

A legutóbbi szerbiai eseményekkel kapcsolatban erős déjà vu érzés vehet erőt a külső megfigyelőn. Láttunk már ilyet. Láttuk már, hogy az utcai megmozdulások felölelik a politikai paletta teljes skáláját, összefog a szélsőjobb és a szélsőbal; kibékíthetetlen ideológiai ellenfelek verik szoros egyetértésben a rendőröket és mindannyian a hatalom, a kormány távozását követelik, anélkül hogy bármi támpontot adnának a hogyan tovább kérdésére. A járványügyi korlátozások bevezetése, minden bizonnyal, ürügy csupán.

Az is jól látható, hogy a felforgatás azokban az országokban talál követőkre, melyek – születésüktől fogva – instabilak. Azokban, melyeknek határai, nemzeti összetétele vitatott, történelme – és itt most az állam történetére gondolok – rövid és különböző nagyhatalmi tárgyalások révén jöttek létre. Ezek az országok a nemzetté válás kínjaival néznek szembe ez pedig igencsak hosszú, a történelmi tapasztalatok alapján több százéves feladat. A rendezetlen problémák, a hamu alatt parázsként izzó etnikai, vallási, nyelvi feszültségek megágyaznak a külső beavatkozás sikerének. Lehet a zavarosban halászni. A kétes helyzet lehetővé teszi a beavatkozásokat olyan külső erők részéről, melyeknek egyébként semmi köze az adott országhoz, viszont nagy élvezettel rabolnák ki, miközben még abszurd társadalmi kísérleteik terepévé is tennék.

Erőszakos kormányellenes tüntetés a szerb fővárosban.