Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Elvek és valóság

Vad, fékezhetetlen erőszakba torkolló utcai megmozdulásokról szólnak a hírek a szomszédos Szerbiából is. Mintha az egész világon futótűzként terjedő utcai erőszak elérte volna a Balkánt is.

Szeretjük elfelejteni, de a Balkán – mint évszázadok óta mindig – ma is egy puskaporos hordó, ahol népek, népcsoportok, vallások nyelvek csapnak össze, hol „békésen”, tehát csak a szavak szintjén, hol pedig erőszakkal, sőt fegyverrel.

A legutóbbi szerbiai eseményekkel kapcsolatban erős déjà vu érzés vehet erőt a külső megfigyelőn. Láttunk már ilyet. Láttuk már, hogy az utcai megmozdulások felölelik a politikai paletta teljes skáláját, összefog a szélsőjobb és a szélsőbal; kibékíthetetlen ideológiai ellenfelek verik szoros egyetértésben a rendőröket és mindannyian a hatalom, a kormány távozását követelik, anélkül hogy bármi támpontot adnának a hogyan tovább kérdésére. A járványügyi korlátozások bevezetése, minden bizonnyal, ürügy csupán.

Az is jól látható, hogy a felforgatás azokban az országokban talál követőkre, melyek – születésüktől fogva – instabilak. Azokban, melyeknek határai, nemzeti összetétele vitatott, történelme – és itt most az állam történetére gondolok – rövid és különböző nagyhatalmi tárgyalások révén jöttek létre. Ezek az országok a nemzetté válás kínjaival néznek szembe ez pedig igencsak hosszú, a történelmi tapasztalatok alapján több százéves feladat. A rendezetlen problémák, a hamu alatt parázsként izzó etnikai, vallási, nyelvi feszültségek megágyaznak a külső beavatkozás sikerének. Lehet a zavarosban halászni. A kétes helyzet lehetővé teszi a beavatkozásokat olyan külső erők részéről, melyeknek egyébként semmi köze az adott országhoz, viszont nagy élvezettel rabolnák ki, miközben még abszurd társadalmi kísérleteik terepévé is tennék.

Erőszakos kormányellenes tüntetés a szerb fővárosban.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Globalizációs stressz-teszt

A koronavírus-krízis nem csak arra világított rá, hogy mennyire összekapcsolódott világunk gazdasági és társadalmi szempontból, hanem azt is megmutatta, hogy a globalizáció nem pont úgy működik, mint ahogy azt a globalisták elképzelték vagy szeretnék.

Nehéz lenne vitatkozni azokkal, akik szerint a globalizáció miatt vált világjárvánnyá a kínai koronavírus. Igazuk van, hiszen a globalizált világ soha nem látott szintre emelte az emberi interakciókat és mobilitást, így egy lokális fertőzésből könnyen vált – mindössze pár hét leforgása alatt –pandémia. Utólag mindez teljesen logikusnak, sőt, már-már előre láthatónak tűnik.

Azonban, bármennyire kényelmes is ez a megfejtés, a probléma valódi forrása nem maga a globalizáció, hanem annak félreértelmezése. A globalizált világot belengő hurráoptimizmusban nem maradt hely a kétkedésnek, a tartalékolásnak és a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülésnek. Az, hogy a nyugati államok többsége elmulasztotta fenntartani az ellátási láncok biztonságosságához szükséges tartalékokat, nem a globalizáció kudarca, hanem azoké a felelős politikai vezetőké, akik  feltétlen bizalmat vetettek a láthatatlan piac globális erőibe.

Miközben a liberális államok fenntartások nélkül alávetették gazdaságukat a globalizált világ diktálta hatékonysági és költségtakarékossági szempontoknak, a korona-krízis hirtelen rávilágított: még a globalizáció sem mentesíti a döntéshozókat a nemzetgazdasági szuverenitás megőrzésének követelményétől.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A globalizáció kényszerzubbonyában

Soros György nemrég megjelent könyvének eladatlan példányai tornyosulnak egy kihalt fővárosi könyvesbolt polcán. A könyv borítóján az agg milliárdos fotója felett a cím: A nyílt társadalom védelmében.

A könyv nem sokkal azelőtt jelent meg, hogy a nyugati világ államai sorra zárták le határaikat és vezettek be karantént. A nyitottság helyett a nyugat most bezárkózik, fizikailag és szimbolikusan is. Soros szervezetei is elhallgattak, csak álmukban csöngetnek egy kicsit. A mindenható elv a valóság próbáján elbukott.

Sokan temetik ezekben a napokban a globalizmust, a liberalizmust, a szuperkapitalizmust. Fő érvük, hogy a vírussal lebénított világkereskedelem, a gyorsan visszaépülő határok és a visszatérő állami protekcionizmus egy korszak végét jelzik. A tapintható félelem, a valóban rendkívüli intézkedések és a várható mély gazdasági recesszió rémképe első látásra elégségesnek is tűnik ezeknek a kijelentéseknek az alátámasztására. Ráadásul a konzervatívok, szuverenisták, tradicionalisták fő ellenségei (nevezzük őket az egyszerűség kedvéért liberálisnak vagy globalistának) látszólag elbizonytalanodtak a közelmúlt eseményeitől, ami pedig tovább erősíti a jobboldal győzelemérzetét.

Csábító gondolatnak tűnik, hogy a posztkoroniális világ a szuverenisták győzelmét fogja elhozni. De ez nem más, mint az ideológusok hurokcsapdája, azaz a vágy arra, hogy végre nekik is igazuk legyen. A vágyvezérelt, ideologikus elemzések jobban hasonlítanak a vajákosok kuruzslásához, mint egy valódi helyzetfelméréshez.

A vágyvezérelt elemzések persze örülnének a globalizmus megroppanásának, mint ahogyan oly sokan, politikai oldaltól függetlenül. A valóság azonban ennél árnyaltabb. Korántsem biztos, hogy a koronavírus és annak leküzdése elsöpri a globalizmus egyeduralmát.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Utána

Mint mindennek, így ennek a járványnak is vége lesz egyszer. Hogy miképpen, és hogy mekkora veszteségekkel, azt csak utólag tudjuk majd megmondani. Vannak azonban olyan tanulságok, melyeket már most, itt, nálunk, tulajdonképpen az elején is levonhatunk.

A kérdések adottak: miképpen kéne, lehetne jobban felkészülni hasonló problémák kezelésére, illetve hogyan lett hirtelen, nagyon gyors lefolyással világjárvány a koronavírus? A tanulságok közül legtöbben a politikai, államszervezési tapasztalatokra gondolnak, mint olyanokra, melyek konzekvenciáit le kéne vonni, a későbbiekre nézvést is. Ezek nyilvánvalóan a politikai szereplők harcaiban kristályosodnak majd ki és törvényeket – köztük akár az alkotmányt is – érintő módosításokban fognak testet ölteni. Van azonban egy kérdés, melyet eddig nem nagyon vetett föl senki, ez pedig a nemzetközi, globális munkamegosztás kérdése.

Olvasom, sőt mediatizált korunkban látom is, hogy egy nagy repülőgép érkezett Kínából, mindenféle, a járvány kezeléséhez szükséges áruval. A szállítmány fontosságát mutatja, hogy maga a miniszterelnök és a kínai nagykövet fogadták a szállítmányt a repülőtéren. Ritkán szoktak air-cargo szállítmányokat miniszterelnökök fogadni. A nagy felhajtás nyilván annak szól, hogy ezek az áruk létfontosságúak és eddig – lehet ez után is – hiány volt belőlük.