Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

2022: A háborúk első éve

Az 1945 utáni békenemzedékek tagjai legfeljebb szüleik és nagyszüleik elmeséléseiből, filmekből és videójátékokból ismerik a háborút. Sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy a vén kontinensen olyan háború törjön ki, amely a délszláv háborúk szintjét messze meghaladja. Az orosz-ukrán konfliktusra egy sor legalább olyan súlyos konfliktus épül, amelyek idén élesedtek.

A háború a játékelmélet segítségével is mintázható. Legtöbbször a zéró-összegű játszmával írják le azokat a helyzeteket, amelyekben az egyik fél akár erőszakkal is fordítana vesztes pozícióján. Pláne, amikor aszimmetrikus erőviszonyok állnak fenn, és az egyik háborús fél atomhatalom, amellyel szemben a tankönyvek szerint nem lehet háborút nyerni, mivel ultima ratio-ként ott van a nukleáris elrettentés. Az atomháborútól azért még messze vagyunk, Moszkva az ötös skálán kettes szinten (állandó készenlét) tartja nukleáris csapatait. A hármas szint a rakéták üzemanyaggal való feltöltése lenne.

Ahogy a Covid-járvány, úgy az orosz-ukrán konfliktus is csak katalizátora olyan fejleményeknek, amelyek nélkülük is bekövetkeztek volna, legfeljebb lassabban. Ahogy a plázák elszívták a belvárosi boltok forgalmát, most az online kereskedelem ugyanígy tesz a plázák forgalmával. Az orosz-ukrán konfliktus is csak felgyorsít bizonyos folyamatokat, amelyek egyike-másika “háborúba”, például hideg-, vagy kereskedelmi háborúba fordul és velünk marad a következő években.

A világ kétharmada várakozó állásponton van.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Akarhat-e békét Washington?

Kinek érdeke az orosz-ukrán háború mielőbbi befejezése, s kinek nem? Ágbogas kérdéskör ez, most csupán egyetlen ágát szeretném „letörni”.

John Lewis Gaddis „The Long Peace: Inquiries into the History of the Cold War ” című alapművében száraz tárgyilagossággal írja le a transzatlanti viszony nyugat-európai genezisét. A kommunizmus feltartóztatásának tervével mindenki egyetértett (még a különállását óvó Franciaország is), ez felelt meg biztonsági érdekeiknek. A Vörös Hadsereg közel volt, Nyugat-Európa hadereje eltörpült a Szovjetunióé mellett, kellett számukra az USA szuperhatalmi védernyője. Még akkor is kellett, ha ez elsődlegesen az amerikai érdekszféra és befolyási övezet piaci lehetőségeinek kibővítését szolgálta. „… a nyugat-európaiak meggyőzték magukat arról, hogy nem sok hátrányuk származhat belőle, ha az amerikai befolyási övezetben élnek. Az európai ’harmadik erő’ gondolata lassanként háttérbe szorult, de nem a washingtoni politikusok fordultak el tőle, hanem maguk az európaiak mondtak le róla.” /Oxford University Press, New York, 1987, 67./

Gaddis műve egyebek közt azért is érdekes, mert ahogyan Michael Oakeshott politikai filozófus mondja: egy jó könyv a jelennel összefüggő közlések formájában szóljon hozzánk. És Gaddis könyve pontosan így szól. Most amikor az orosz-ukrán háború miatt Európa foga (nem csak a hidegtől) majd újra vacoghat, a transzatlanti viszony mintázata igencsak ismerős ábrákat mutat.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Nem egy Soros

Figyelemre méltó interjú olvasható a magyar származású Klaus von Dohnanyival az egyik hetilapban. A kilencvennégy esztendős egykori szociáldemokrata politikus, Willy Brandt és Helmut Schmidt közeli munkatársa lényeglátóan pontos szavakkal világítja meg, mi is Európa igazi dilemmája.

Legelébb is cáfolja azt a Brüsszelben manapság előszeretettel gerjesztett híresztelést, miszerint az alapító atyák eleve a föderatív Európai Egyesült Államokban gondolkodtak, merthogy olyan vonzónak találták az USA példáját. Akadt persze ilyen is, ám a politikusok inkább a nemzetállamok közösségét akarták, kiváltképp Charles de Gaulle, aki jó franciaként ódzkodott az amerikaiak (vagy bárkinek) az utánzásától. Még a sokszínű Franciaországot is nehéz központilag kormányozni, hát még a hihetetlenül színes szőttesű Európát. Konföderáció igen, föderáció nem, ez a történelmi-kulturális realitás, vélte de Gaulle, és jól vélekedett.

S ha már Amerika, Dohnanyi afelől sem hagy kétséget, hogy az USA és az EU érdekei nem mindig esnek egybe, mint például most sem. Az ukrán háború más biztonsági kockázatot jelent az Oroszországgal közvetlenül határos Európai Uniónak, mint Washingtonnak, ahol is ettől a háborútól "egy ablak sem törne be."  Hiba volt kiterjeszteni a NATO nyomulását az orosz érdekszférába, mert ezt Oroszország súlyos fenyegetésként, valódi veszélyként érzékelhette. Pedig Európa biztonságának záloga az együttműködés Moszkvával, "Oroszországgal egyenrangú félként kell bánni (...) az Amerikai Egyesült Államok olyan messze van, és annyira eltérő biztonsági érdekei vannak, hogy nem látná kárát annak sem, ha (...) az EU határán zajló háború továbbterjedne (...) az unió térségébe."


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Tusnád: Új megegyezés Washingtonnal

A világtörténelemben mindig volt egy vezető hatalom és egy kihívó. Most az USA és Kína párharcának vagyunk tanúi, a többi hatalomnak ehhez kell viszonyulnia. Az EU jelenlegi vezetése teljesen alárendelné a vén kontinenst a globalista amerikai érdeknek, Magyarország ebben is alternatívát jelent.

Az USA szerencsés ország. Kontinensnyi területét óceánok védik. Földjén szinte minden megtalálható, amire egy társadalomnak szüksége van, és bevándorló társadalma kellően vonzó ahhoz, hogy ne legyenek demográfiai problémái.

Amerika igazi szerencséjét a dollár hozta meg, ami sokáig (1971-ig) az aranyfedezetnek, majd a világkereskedelem, főleg az olaj zöldhasúban való elszámolásának köszönhette egyeduralmát. Amely ország kilógott a sorból, azt szankciókkal, “demokráciaexporttal”, vagy katonai beavatkozással sújtották, nem véletlenül tart fent az USA világszerte 750 támaszpontot 80 országban.