Hogyan lehet az orosz vezetékes energiától való függőségünket csökkenteni? Lépésről lépésre. Úgy, hogy közben ne lőjük lábon magunkat és gondoskodjunk kellő alternatíváról. A magyar kormány – minden ellenkező híresztelés és propaganda ellenére – pont ezt tette az elmúlt tizenkét évben. Nagy lépést tettünk a gázszállítás diverzifikálása felé, miközben több uniós ország nem igyekezett ennyire. Ahogy Tarzan is csak akkor engedi el az egyik liánt, amikor a másikat már fogja, úgy az orosz vezetékes energiáról is csak akkor érdemes leválnunk, ha már van megfelelő mennyiségű és áru alternatíva.

Mosás helyett szellőztetés? 

Brüsszelben nem így gondolkodnak, és mivel a papír mindent elbír, olyan tervekkel állnak elő, amelyek segítségével a racionális tempónál gyorsabban csökkenthető az EU orosz energiaimportja. Mintha ez egy race to the bottom versenyszám lenne, amelyben egyetlen cél létezik, az orosz energiaimport nullára csökkentése. Azt, hogy közben az ukránok a területükön áthaladó gázszállítás fenntartását kérik az ebből eredő tranzitdíjak miatt, háttérbe szorul.

Frans Timmermans szociáldemokrata politikus, uniós bizottsági alelnök, a klímapolitika felelőse, azt találta mondani a minap, hogy a klímapolitikával minden rendben van, az unió egyáltalán nem ludas az energiaárak emelkedésében, a kiút pedig a megújuló energiaforrások arányának növelésében kínálkozik. Állításának első fele több mint vitatható, de most hagyjuk ezt, mert ennél is érdekesebb a második. Oké, növelni kell a kívánatos arányt, de ki állná a zöld cech-et? Ki viselné az aránymódosítás elkerülhetetlen szociális terheit?

Timmermans úr kapásból azt mondja erre, hogy a szociális megfontolások nem írhatják felül az ökológiai szempontokat. Szocdem politikus szájából pár évtizede ez még furának tűnt volna, ma már nem az. A szavazóknak jó lesz tehát tartósan észben tartaniuk, hogy szociális érdekeiket a dolgok jelenlegi állása szerint odafent Brüsszelben nem tartják megfontolandónak. Árat emelnének mind az áram, mind az üzemanyag esetében, hiszen védeni kell a klímát.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke.

Vitathatatlan, hogy jelenleg az EU fennállásának legnagyobb vállságát éljük. Pontosabban inkább válságait, hiszen a probléma éppen abból adódik, hogy az Unió szinte minden területen egyszerre küzd olyan problémákkal, amelyek önmagukban is megingathatnák a közösséget. Néhány példa az említés szintjén: brexit; háború a szomszédban; repedések  szakadékok az eurózónában (Görögország, olasz államadósság, francia gazdaság stagnálása); migrációs válság stb. A sort nyilván lehetne még folytatni, de a lényeg így is egyértelmű: alapvető reformokra lenne szükség. El kellene végre dönteni, hogy milyen irányba induljon el az Unió, mert hogy a mostani keretek fenntarthatatlanok, az biztos. Ilyen döntés azonban nem születhet meg a mindenkori német kancellár nélkül. "Minden németek anyját" jelenleg viszont a kormányalakítás köti le, nincs ideje (és felhatalmazása sem igazán), hogy az EU-val foglalkozzon.

„Szinte zavarba ejtő, hogy reagálni kell rá, annyira röhejes” – ezekkel a szavakkal jellemezte Frans Timmermans a magyar kormány Soros-plakátjait. Az Európai Bizottság alelnöke szerint nincs összefüggés Soros György migrációs terve és a brüsszeli kényszerbetelepítési kvóta között, az esetleges hasonlóság és egyezés kizárólag a véletlen műve.

Juncker híres csókjaiból Timmermansnak is jutott.