Máthé Áron
Máthé Áron történész

Ne hagyjátok a templomot!

A párizsi Notre Dame katedrálist elpusztító tűzvész sokkolta a tengerentúli és az európai közvéleményt.

„Ágyad fejéhez itt jön egy fáklya, itt meg egy balta, fejed levágja. Kipp-kopp-kopp-kopp, az utolsó ember halott.” (Narancs és citrom - angol altatódal a templomokról)

A mottóban egy olyan gyermekmondóka utolsó sorát idéztük fel, amely a londoni templomokat veszi sorra, majd egy fenyegető fordulattal készteti a gyerekeket az elalvásra. A magyar olvasók – én is – ezt a mondókát általában az 1984 című Orwell-regényből ismerik. Mi azonban a helyzet az európai templomokkal?

A párizsi Notre Dame katedrálist elpusztító tűzvész sokkolta a tengerentúli és az európai közvéleményt. Sőt, úgy tűnik, magukat a franciákat is sokkolta. Persze a „közvélemény” egy részét a virtuális katasztrófa-turizmus rendítette meg, amit az itthoni haladó és liberális sajtótermékek „durva” címszóval adtak el. Alighanem az Azonnali.hu vitte el a pálmát a következő Facebook-bejegyzéssel: „A képek legalább szépek, de ez azért túl nagy ár értük”.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A nép nélküli populista

A sárga mellényes tüntetők nem hasonlítanak senkihez. A Franciaországból érkező hírek minden eddiginél világosabban a XXI. század hírei. Egyik oldalon a megfoghatatlan, a múlt század politikai kínálatából kiábrándult ezer fejű hidra, a nép, a másik oldalon pedig a régi szemetet új köntösben megjeleníteni akaró elit, amelynek jószerivel immár semmi társadalmi hitele sincs.

„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” írta annak idején Batsányi János, s ha költő volnék, én se fogalmaznék ma másképp.

Párizs (pontosabban Franciaország) jól jelzi, hogy a nép kezében milyen politikaformáló erővé tárgyiasulhat az a kommunikációs-technológiai forradalom, amely – ha jól használják – már-már kezelhetetlenné teszi a mindenkori hatalomnak ellenszegülő tömeget. Szerveződni máskor is szerveződtek már így megmozdulások, de ez most más. Itt nincs központ, nincs „Szmolnij”, ahonnét a politikai ukázok jönnek, a tiltakozás gócai (egyelőre?) nem kapcsolódnak össze, ám „elszigeteltségükben” is roppant virulensek és hatékonyak. Az elit uralkodó osztaga ettől aztán kissé szédeleg is, nem leli hol keresse, hogyan azonosítsa be tárgyalópartnereit. Nem tudja, kit, mivel és miként manipuláljon, illetve, ha elvileg tudja is, gyakorlatilag túl sok fronton kellene egyszerre tárgyalnia és csapdákat felállítania. S ez, úgy fest, meghaladja a képességeit.

Macron bajban van.

Nagy bajban.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A francia beteg

Egy neves francia HR-es (Francois Bert) szerint Emmanuel Macron „toxikusan” nárcisztikus személyiség. Olyan ember, aki nem viseli el a szembesítést a valósággal.

Meg se fordul a fejében, hogy a dolgok másképp is lehetnek, mint ahogyan ő a világot sajátosan elképzeli. Épp ezért főleg afféle személyeket tűr csak meg maga körül, akik úgymond „szerelmesek” a Főnök zsenialitásába. Akik készpénznek veszik egyedülálló képzeteit.

Macron először arról álmodott, hogy ő vezeti majd az egész világot. (Szép szándékát Trump persze igen korán és igen keményen keresztbe verte, s magától értetődően „überolta”. Nehogy már a francia kakas kukorékoljon az amerikai elefántnak…) Macron később beérte azzal, hogy legalább a tévelygő Európát irányíthatja. Kisvártatva azonban kénytelen-kelletlen bele kellett ütköznie, hogy a franciák döntő többsége is határozottan elutasítja.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A lokalitás szabadsága

Nyugat-Európában járva-kelve jól teszi az ember, ha már most a jövő tavaszi európai választásra gondol. Persze ne csak a képernyőt vagy az újságokat keresse; ha tényleg kíváncsi, szimatoljon bele a helyi levegőbe, hiszen ellentétben a közhiedelemmel, a valóság még mindig ezeken az életes helyeken, nem pedig a virtuális világban formálódik. Amit ez utóbbiban láthatsz, bámulhatsz, az csupán egy manipulált – bár szinte mindent elnyelni, elfedni akaró - lenyomat.

Jövő tavasszal az uralkodó neoliberális ideológia sugallatai szerint magas részvétel várható az európai parlamenti voksoláson. Hála az úgymond „újfasiszta” fenyegetésnek, a haladás erői (amin mostanság a multinacionális tőke érdekeinek behódoló és azokkal összefonódó balliberális főáram értendő) összekapják majd magukat, s útját állják a „fasizálódás” tendenciájának. ! No pasarán! – imígyen cseng ma a Wall Street-től Brüsszelen keresztül a londoni Labour Party irodákig hatoló jelszó. Fura egy „népfront” ez. Szegény Dolores Ibbáruri, a legendás antikapitalista, fészkelődhet is a sírjában. (Kínjában.)

Nem tudni, ki és miként tör, avagy nem tör át, de hogy Délnyugat-Franciaországban nyomát se látni az „újfasizmusnak”, az biztos. Pedig e Provance-tól és a Cote d’ Azúrtól balra eső, nagyjából Bordeauxtól a Pireneusokig húzódó, mellbevágóan rusztikusnak megmaradt vidék mindig másként gondolkodott. Mindig szembeszegült az éppen aktuális főárammal, kezdve az albigensektől (katharoktól) a Nagy Francia Forradalmat opponáló Vendée-n át egészen a mai napig.