Máthé Áron
Máthé Áron történész

Egy ünneplő ország

1956 kapcsán a kádári hazugsággyárnak volt ideje elültetni a tüskéket. Hiszen „meglincseltek” embereket! Voltak bűnözők is a fegyveresek között! Antiszemiták voltak! Vagy: ugyan, hiszen ez is egy szocialista forradalom volt! És a legsunyibb, legsötétebb hazugság: nem értek el semmit.

„Budapest azzal, hogy önmagát fölszabadította, megszabadította Európát a Szovjetuniótól való félelemtől.” (Indro Montanelli)

1956 kapcsán a kádári hazugsággyárnak volt ideje elültetni a tüskéket. Hiszen „meglincseltek” embereket! Voltak bűnözők is a fegyveresek között! Antiszemiták voltak! Vagy: ugyan, hiszen ez is egy szocialista forradalom volt! És a legsunyibb, legsötétebb hazugság: nem értek el semmit.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

A mi szabadságharcunk

Mi, magyarok hajlamosak vagyunk lekicsinyelni saját eredményeinket. Ebben egyébként nem különbözünk a többi közép-európai néptől – igazából valamennyien kicsit irigykedve tekintünk a másikra.

Mindenki talál a másikban valamit, aminek odahaza a hiányát érzi, s így valamennyien azt hisszük, hogy a másik valamiért „bezzeg” hozzánk képest az adott ügyben. Ez nem biztos, hogy baj, hiszen ezek a „bezzegek” adják ki egész Közép-Európát. Az persze más kérdés, hogy ezek a „bezzegek” igazak vagy sem.

Egyvalamiben azonban egészen biztosan igaza lehet a többieknek, ha ránk irigykednek: ez pedig az 1956-os forradalom csodálatos eseménysorozata. Egy pillanatra fénybe borította a sötétségbe borult európai világot. Ez a pillanat azonban elég volt ahhoz is, hogy leleplezze a kommunizmus embertelen és istentelen, kietlen és könyörtelen mivoltát. Az egyik ’56-os fiatal forradalmár így élte meg ezt a csodát: „A szabadság érzete…hogy vörös zászlót lehet égetni. És ujjongtunk, és vadidegen emberek összeborultunk, és zokogtak egymás nyakában. És akkor éreztem azt, hogy én most a csodának vagyok a [része], történelmet élek át.” (Baranyi László színművész).


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Csak a nemzet!

Látható, hogy milyen szörnyű ellenállásra képes egy nép, még ha kell, puszta kézzel is, ha a szabadság és a függetlenség kivívása a célja. (Joszip Broz Tito, 1956)

Tito marsall, Jugoszlávia teljhatalmú kommunista diktátora 1956. november 11-én egy pártgyűlésen krokodilkönnyeket hullajtott a magyar szabadságharc eltiprása felett. Ügyes húzás volt, hiszen tíz nappal előbb a Hruscsov vezette szovjet küldöttséggel személyesen fogadta Brioni szigetén, és megállapodott velük a megtorlás forgatókönyvében. Tulajdonképpen Kádárt is neki köszönhetjük: a viharos repülő- és hajóúttól összetört szovjet pártvezetőket már ülni is alig bírtak, miközben a jugoszláv kommunisták a megtorlás forgatókönyvéhez módosításokat fűztek. Még a jugoszláv követségre menekülni kívánó (3 nappal vagyunk a november 4-i invázió előtt!) Nagy Imre-csoport sorsáról is megegyezés született. Ehhez képest nem sokkal később Pulában elvtársai előtt Tito marsall így beszélt: „Ha ez megmenti a szocializmust Magyarországon, akármennyire is a beavatkozás ellen vagyunk, elmondhatjuk, hogy a szovjet intervenció szükséges volt. (…) Látható, hogy milyen szörnyű ellenállásra képes egy nép, még ha kell, puszta kézzel is, ha a szabadság és a függetlenség kivívása a célja.”.

De végül is mi történt 1956-ban?


Máthé Áron
Máthé Áron történész

A Függetlenség Napja

Március 15-e és utána a szabadságharc talán a legmaradandóbb közös nemzeti élménye marad a magyaroknak. Leginkább azért, mert az új vezetők a nemzetet bevonva, a nemzet érdekében, és a nemzeti mozgósítást a legsikeresebben végrehajtva irányították a küzdelmet.

A síkra magyarok!

Fegyvert ragadjatok.

Hazánkat újra meg kell váltani.

Borítsák szerteszét

A pártütőknek véres csontjai.

(Vörösmarty Mihály: Harci dal)

A reformkorban kibontakozó, az önrendelkezés helyreállítását célzó politikai küzdelmet a forradalom mintegy megkoronázta. Az akkor már két és fél évtizede zajló politikai építőmunka minőségét fémjelzi, hogy a forradalom vértelenül zajlott le. “A mi forradalmunk Pesten, március 15-én nem vérontás volt, hanem egy szép ünnep, a szabadság ünnepe: ezerek meg ezerek csoportoztak össze Isten ege alá, ezerek meg ezerek emelték égre kezeiket, s egy szívvel, szájjal mondták Petőfi Sándor után az eskü szavait.” – írta Arany János.