Szóban forgó kortársaink tudják, mi lesz, ha elmúlik a baj, tudják, minek kell majd jönnie, s a leghatározottabban állítják, hogy semmi sem lehet olyan, mint azelőtt, minden átalakul majd a járvány után.

És ez persze igaz. De úgy igaz csupán, ahogyan Metternich tanácsolta: mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy minden a régi maradhasson.

Ami engem illet, nem hiszek abban, hogy a Covid-19 afféle világot átalakító, sőt világforradalom-pótló esemény volna. Glóbuszunk gazdasági és politikai struktúrái olyan roppant erősek, attól sem roskadnának össze, ha ősszel netán nyakunkba szakadna a vírus második fordulója. Lesznek persze változások, el- és feltűnhetnek aktorok, de bármilyen legyen is az új szereplőgárda, a struktúra marad.

Számomra, akinek most valami szívhez szólót kéne írnia a karácsonyi ünnepekről, egyre inkább valamiféle veszteségérzés kapcsolódik ehhez az ünnephez. Gondolom sokan vagyunk így. Nem csak az ad némi keserűséget az ünnephez, hogy családunk, gyerekeink szerte-szét szóródtak a nagyvilágban és az ünnepi együttlét – ha van egyáltalán – sokszor mintha idegenekkel tellene, akiket már nem is ismerünk, hanem azért is, mert észreveszem, hogy én sem tudom teljesen kivonni magam a fogyasztói-karácsony hatása alól. Beszerzés, beszerzés, beszerzés.

Sokan vélik úgy, hogy ez is csak egy ünnepnap a többi között, és elképedve olvasom, hogy a wellness szállodák telt házzal működnek, az emberek elutaznak, hogy önfeledt pancsolással és bulizással ünnepeljék a... nem tudják mit. Talán magukat, gondolom. Egyszerűen nem szeretnek otthon lenni. Unják. A görcsös unalom lengi be a világ „boldogabbik”, gazdag részét, mely unalmat csak a végtelen szórakozás oldja, úgy-ahogy.

Megint mások abban lelik örömüket, hogy gyalázzák az ünnepet obszcén szavakat kiáltozva, hogy felhívják magukra a figyelmet. A lelkükben fészkelő hiány, a semmi teszi ezt velük. Hippói Szent Ágoston – a ma ismert kereszténység atyja – azt tanította, hogy miután Isten a semmiből teremtette az embert, maradt a lelkükben egy kis rész ebből a semmiből és ez lett a gonosz magva. Érzik ők, hogy valamiképpen hiányosak, ezért kimaradnak, düh önti el őket és mások örömét is el akarják venni, ha már nekik nem jutott. Ugyanez a düh akadályozza meg, hogy felismerjék: először magukkal, a lelkükkel, kéne megbékélni, hogy másokkal is békességbe legyenek.

Molinó a december 21-i tüntetésen.

A palackozott hegyi levegőről szóló vicc néhány évvel ezelőtt valósággá vált, amikor egy kanadai startup a Sziklás-hegység friss levegőjének értékesítésébe kezdett Kína szmogban fuldokló fővárosában, Pekingben. Ami a 80-as évek végén egy vígjáték humoros jelenete volt, az mára sikeres üzleti modell lett.