Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Gondolatok a Demográfiai Csúcs után

Demográfiai összeomlás vár a nyugati világra. A válság korát régen elhagytuk, hiszen a nyugati, európai ember kultúrája már teljesen átalakult. Nincs ebben titok: mert erőszakkal átszabták. A családalapítás, a gyermeknemzés, a gyermek felnevelése már egyre kevésbé része a nyugati civilizációs fundamentumoknak. Az ember kiszorult a saját szellemi és fizikális tereiből, helyét pedig átveszik az automatizmusok: a mesterséges intelligencia és a gondolat, a gondolkodás, az intuíció, a sorsszerűség hiányát megjelenítő algoritmus.

Létezik egy legenda, egyfajta távoli előképe mindannak, ami most történik velünk. Amikor Aquinói Szent Tamás meglátta az Albertus Magnus által épített embermást, az emberi hangon megszólaló, embernek látszó androidot, dühében és félelmében a földdel tette egyenlővé mesterének munkáját. Könnyen azonosulhatunk az érzéseivel, hiszen az emberi szellem és az emberi szabadság, a szabad akarat nem pótolható a gépek programozott rabszolgaságával. Ma nagyon azonos eredetű átalakulás zajlik körülöttünk még akkor is, ha nincs módunk Szent Tamáshoz hasonló módon reagálni rá.

A demográfia kérdése sokkal több puszta szociológiai-szakpolitikai problémánál. Valójában egy civilizáció életerejéről vitatkozunk. Mi, nyugatiak, a viszonylagos jólétben hajlamosak vagyunk azt gondolni és úgy érezni, hogy a kellő fogyasztói komfort megszerzéséhez szükséges pénz minden emberi szükséget kitölt. Végzetes tévedés. A cukormázon keresztül látva a harmadik világ helyzetét ugyanis felismerhetjük, hogy az igénynélküliség az európai mércével beláthatatlan embertömeggel párosítva hatalmas energiákat összpontosíthat. Olyan mértékűeket, amelyeket jóléti-fogyasztói demokráciáink tartópillérei nem viselhetnek el, ha egyszer ez az erő rájuk szabadul. Láthatjuk mindezt az összes befogadó ország általános gazdasági és társadalmi helyzetén. A következő években pedig ennek a döntésnek a rezsijét akarják minden európai uniós tagállammal megfizettetni.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A felelősségről

Friss hír, hogy ismét letartóztatták Sztojka Ivánt, a Cozma-gyilkosság egyik elkövetőjét.

Ezúttal – úgy tűnik – kurvafuttatásban találják gyanúsnak. Bizonyára egy egész ország emlékszik rá és társaira, ők 2009. február 8-án hajnalban, miután verekedést provokáltak egy szórakozóhelyen, falkástól vetették magukat a Veszprém kézilabdázójára és leszúrták. Az elhúzódó és zavaros eljárásban aztán Sztojka 13 évet kapott, majd „jó magaviseletéért” 4 év 5 hónappal hamarabb szabadult. Története – bennem legalábbis – felvet egy érdekes kérdést, méghozzá a bírói felelősségét.

A bírói döntés, mely szabadon bocsátását lehetővé tette, nyilvánvalóan hibás volt. A döntés mentségére persze lehet mondani, hogy könnyű utólag okosnak lenni, ki láthatta előre, hogy Sztojka újra bűnözni fog. Erre a kérdésre igen egyszerű választ lehet adni: mindenki, aki csak egy kicsit is képes a józan eszét használni.

Mert hát, ki hiszi el – akinek csak egy csepp valóságismerete van –, hogy Sztojka és bűntársai, akik drága autókkal drága szórakozóhelyekre jártak balhézni, valójában nem valami törvényen kívüli dologból éltek/élnek ilyen nagy lábon? Ki hiszi el, hogy bodzatermesztéssel jutottak ennyi pénzhez? Ki hiszi el, hogy szabadulása után segédmunkásként fog valahol dolgozni? Hát, úgy látszik, a bíróság.


Balra van az iskola?

Demjén Rózsi klasszikussá vált számában arról énekel, milyen nehéz a kis Peti iskolatáskája: tanulás helyett a dalban lévő kislányt követi, ám hamar kiderül, bizony ő is a suliba tart... Peti dilemmájában is ott van: olyan nincs, hogy bármi okból ellógjuk a kötelességünket.

Mert az iskola nemcsak a mindennapok rendjét, ritmusát jelenti gyerekeink számára, de a tanulás mellett közösséget teremt és életre szóló tudás- és élményanyag forrása. A tankötelezettségre, az iskolák házirendjére, szabályaira pedig mindig úgy érdemes tekintenünk, mint amelyek a gyerekek érdekeit szolgálják, lehetőséget adva a testi-lelki-szellemi fejlődésükre. Épp ezért tiszteletük feltétlen, és felette áll minden pillanatnyi érdeknek. Az iskolák rendjét közéleti percemberek aktuálpolitikai céljaiból feldúlni pedig tilos – még akkor is, ha választási évbe fordult a naptár.