2020 globális mércével mérve kétségtelenül Kína éve volt. Civilizációs túlélésben – globálisan régóta ebben téblábolunk! – eleve jók a kínaiak. Több ezredéves kultúrájukban nagy hagyománya van, miként lehet a bajból erényt, előnyt kovácsolni. A mongolok, a mandzsuk és a britek sokat tudnának mesélni erről.

Kora tavasszal Vuhan városából jött a baj. Csak hát Vuhan a maga tizenkét milliócskájával a másfél milliárdnyi Kínában annyi csupán, mint nekünk egy falu. Szinte parányi. Következésképp, ha csak egy falu van bajban, attól az ország még zakatolhat. 

Zakatolt is.

Nem tudom így van-e (még tart a történelem…), de tény, hogy ez a 716,3 milliárd dollárnyi volumen csak tovább mélyíti a szakadékot az USA és a világ többi államának „védelmi” potenciálja között.  

Elégedett lehet a katonai és a fegyver-lobbi. Márpedig ez a folyamatos belpolitikai nehézségekkel küszködő elnöknek kifejezetten jól jöhet, ám hogy mégsem csupán Trump ügyes húzásáról van szó, jól jelzi a politikai elit egészének reakciója. A republikánusok és a demokraták egyaránt jelentős többséggel támogatták a javaslatot, példás bizonyítékát adva, hogy ha a birodalom katonai ereje a tét, nincs helye holmi belpolitikai huzavonának. Ilyenkor csak az a fontos, amit választási kampánya során Trump mindvégig hangsúlyozott : America First.

(Kínai katonák masíroznak a Tienanmen téren.)

Az Európát sújtó migrációs krízis évek óta a kontinens belpolitikáját alakító egyik legfontosabb tényező. A 2015 tavaszán-nyarára kibontakozó illegális bevándorlási hullám mára jelentősen átrajzolta Európa politikai térképét. Az elmúlt években gyakorlatilag nem volt olyan választás az Unió tagállamaiban, ami ne ment volna gyökeresen szembe az elmúlt évtizedek tapasztalatival és a szakértők sziklaszilárd jóslataival.

(Kép forrása: itt.)