Az MNB elnöke cikkében vázolta az euró létrejöttének világgazdasági és geopolitikai okait.   Az eurónak van azonban egy belső dimenziója is, az ugyanis az “ever closer union”, a lopakodó birodalomépítés eszköze is egyben, amely valóban az északi országoknak kedvez. Az euró jövőjét innen érdemes vizsgálni, a politikai realitások— sajnos — felülírják a gazdasági logikát, vagy ahogy németül mondják: “Nicht sein kann, was nicht sein darf!” (Aminek nem szabad megtörténnie, az nem történhet meg!). Az eurónak tehát egyben kell maradnia, sőt újabb tagországokat léptetnének be.

A jelenlegi felállásban az adósságban úszó déli országok — a nekik nyújtott EKB és más hitelek “to big to fail” elve által — túszul ejtették az északi országokat, ráadásul a Eurogroup-ban többségük is van, így le tudják szavazni a “fukar” északiakat. A Brexit-népszavazás után Jean-Claude Juncker akkori bizottsági elnök a még nemzeti valutát használó tagországokat is beléptette volna az eurózónába, a “határeset, elfogadom” elv alapján. A dánok, svédek, csehek, lengyelek és magyarok azonban nem tolongtak. A szeptemberi cseh választásokon, illetve jövő áprilisban, az országgyűlési választáson lesz az euró bevezetése indirekt a szavazócédulán. Az északiaknak jól jönne ez a két velük szavazó ország.

The best of two worlds

A forint nehéz születése előrevetíti az euró sorsának beteljesülését, a fedezet nélküli pénznyomtatást. A nyugat-európai magazinok és könyvesboltok tele vannak az euró összeomlásáról és az azt követő — például aranyalapú — pénzügyi rendszer lehetséges módjairól szóló írásokkal.

Abban minden szerző egyetért, hogy a fiat-pénzrendszer elérte teljesítőképessége határát. Ebben a pénzt papírra nyomtatják és annak az aranyérmével — vagy válság idején a kockacukorral, cigarettával vagy nejlon-harisnyával — ellentétben semmilyen saját értéke nincsen. A papírpénz fedezete az a hit, hogy a mögötte álló nemzetgazdaság annyi árut és szolgáltatást ad érte, amennyit a piac reálisnak tart. Eddig a történelem minden fiat-pénzrendszere összeomlott. A kérdés csupán az, hogy mikor?

Mint előtte számos nagy terv, Macron francia elnök terve is jól mutatott a papíron. A szeptemberi német választásig kellett volna Európa-szerte vitázni az eurózóna új parlamentjéről, pénzügyminiszteréről és ezekhez kapcsolódóan a közös költségvetésről. A német választás után felálló régi-új berlini kormány Párizzsal véglegesítette volna a terveket, majd az Elysée-szerződés aláírásának 55. évfordulóján, 2018. január 22-én kellett volna a reformot elindítani.

Az időterv azért is fontos, mert jövő tavasszal választ Olaszország új parlamentet, és a három legnépszerűbb olasz párt mindegyike ki akar lépni az eurózónából, vagy legalább kacérkodik egy, az euróhoz képest párhuzamos belső valuta bevezetésének ötletével.

Macron és Juncker. Két malomban őrölnek.

Annyi már látszik, hogy Európa és az EU jövője, valamint az euró is kampánytéma lesz. A magyar euró mellett népszavazási kezdeményezés és aláírásgyűjtés is indult már. Érthető, hogy a balliberális pártok és pártocskák a népszerűtlen és elutasított kötelező betelepítési kvóta ellensúlyozására keresnek egy “pozitív” üzenetet, ami – szerintük legalábbis – az integráció elmélyítése mellett szól.

Szlovák 100 eurós érme 2013-ból, Miksa magyar királlyá koronozásának 450. évfordulójára

Az ellenzék 2010 és 2014 között a demokráciát “féltette”, ami nem jött be. 2014 után új lemezt tettek fel, és a “korrupció, oktatás, egészségügy” hármasával kampányoltak. A nokiás dobozok, tandíj és kórházi napidíj pártjai és politikusai ezzel sem jutottak tovább, így most a négy láb jó, két láb rossz “Brüsszel jó, Moszkva rossz” üzenettel házalnak. Teszik ezt annak ellenére, hogy a magyarok (köztük a Fidesz-szavazók) 80 százaléka támogatja hazánk uniós tagságát, és a kilépés kérdése inkább a nyugati, vagy déli tagországokban aktuális.