Galló Béla
Galló Béla politológus

Visszajött, ami el se ment

A Joe Bident mozgató érdekcsoportok most úgy szakítanak Donald Trump külpolitikájával, hogy ugyanazt a szlogent írják cégérükre: „America first”.

Trump a birodalmi szerepvállalás nemzeti moderálását ígérte, mondván, a birodalmi kiadások nem mehetnek a társadalom rovására, Bidenék éppen az ellenkezőjét hirdetik. Oké, Amerika az első, vagyis az USA a vezető szuperhatalom - s mindegy, miként biztosítja ezt. Akárhogyan. Bármi áron. 

Visszajött tehát, ami el se ment. A világon (Transzatlantiában főleg) megint Amerika a főnök.

Szerepe érvényesítésében Kína és Oroszország persze „némi” problémát jelent Amerikának. A világpolitika meghatározó ábráját még mindig ez a háromszög jelenti, noha kétségtelenül változtak a csúcsok közti erőviszonyok. A kínaiak, ha gazdasági potenciáljuk mellé katonai erejük is felzárkózik (ne legyen kétségünk, hogy így lesz, némely területen már így is van), tartósan világhatalmi társbérlők lehetnek, míg az oroszok helyzete éppen fordított. Katonai potenciáljuk ugyan a szovjet bukás ellenére mindmáig számottevő, „csupán” a gazdasági erejüket kellene szinkronba hozni evvel. Csakhogy ez jóval nehezebb ügy: a szovjet korszakban ezt jócskán megtapasztalhatták.  


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A megaláztatás kora

A megaláztatás százada - így nevezik a kínaiak az első ópiumháborúval (1839) kezdődő, több mint száz éven át tartó időszakot, amikor a nyugati hatalmak leigázták, földbe döngölték és félgyarmati státuszba taszították a Kínai Birodalmat.

Februárban az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Joseph Borell Moszkvába utazott, hogy Szergej Lavrov külügyminiszterrel tárgyaljon. A közös sajtótájékoztatón Lavrov lesöpörte a brüsszeli politikust, aki még akkor is kukán hallgatott, amikor az orosz külügyminiszter megbízhatatlan partnernek nevezte az Európai Uniót. Borell akkor is csak hebegett-habogott, amikor Lavrov mintegy mellékesen bejelentette, hogy Oroszország kiutasít három uniós nagykövetet. Az egész Uniót lejárató moszkvai látogatás után több mint ötven európai parlamenti képviselő követelte nyílt levélben Borell leváltását. A megszégyenült külügyi főképviselő hazatérve hosszasan magyarázkodott gyenge szereplése miatt, és csak Ursula von der Leyen bizottsági elnök kiállása tartotta meg pozíciójában.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Keményen az asztalra

Milyen az, amikor az EU keményen az asztalra csap? Ki rezzen össze erre?

Most majd megtudhatjuk, hiszen Charles Michel, az Európai Tanács elnöke vasárnap azt nyilatkozta egy francia rádiónak, hogy Brüsszel „be fogja tartatni” a koronavírus elleni oltóanyagot gyártó cégekkel jogilag vállalt kötelezettségeiket.

A szerződések szállítási és egyéb kulcsfontosságú részletei titkosak ugyan, aggodalomra még sincs semmi ok: ki merne olyat feltételezni, hogy Brüsszelben valamit elmulasztottak, netán elrontottak? Tudjuk, mekkora, s milyen kifinomult probléma- és jogérzékenységgel rendelkezik a hozzáértő uniós bürokrácia, rendületlenül bízunk tehát Michel úrban. Pacta sunt servanda. Legyen ő csak kemény, akár a kád széle. 

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. 


Galló Béla
Galló Béla politológus

A Twitterek évszázada jön

Legyünk realisták, induljunk ki a legrosszabb forgatókönyvből. Ha mégsem ez következne be, szívesen osztozunk a tévedés boldogságában.

A Covid-19 egyidejű, horizontális tapasztalattá sűrítette emberi civilizációnk törékenységét. A vírus egyben metafora is: ijesztő konkrétságában általánosan mutat rá jelenlegi világunk fenntarthatatlanságára. Sokáig sok mindent elvisel az ember, kivéve a huzamosan fejtetőre állított mindennapokat, a megfoghatatlan, mindenütt létező fenyegetést. Mélyebben hat ez a halmozódó ökológiai problémáknál, erősebben, mint a fokozódó szociális igazságtalanságok, ideig-óráig ezeket ugyanis el lehet odázni, netán hozzájuk lehet szokni – a közvetlen hatósugarú járvány(ok)hoz azonban aligha.   

A vírus közös „élménye” még a 20. század ideológiai és hatalmi kereteibe szerveződve éri az emberiséget. De most bizonyára valami más következik, igazából most kezdődik el a 21. század, mert a história, jól tudjuk, sohasem naptár-konform.