A Covid-19 egyidejű, horizontális tapasztalattá sűrítette emberi civilizációnk törékenységét. A vírus egyben metafora is: ijesztő konkrétságában általánosan mutat rá jelenlegi világunk fenntarthatatlanságára. Sokáig sok mindent elvisel az ember, kivéve a huzamosan fejtetőre állított mindennapokat, a megfoghatatlan, mindenütt létező fenyegetést. Mélyebben hat ez a halmozódó ökológiai problémáknál, erősebben, mint a fokozódó szociális igazságtalanságok, ideig-óráig ezeket ugyanis el lehet odázni, netán hozzájuk lehet szokni – a közvetlen hatósugarú járvány(ok)hoz azonban aligha.
A vírus közös „élménye” még a 20. század ideológiai és hatalmi kereteibe szerveződve éri az emberiséget. De most bizonyára valami más következik, igazából most kezdődik el a 21. század, mert a história, jól tudjuk, sohasem naptár-konform.
Von der Leyen asszonyság ugyanis elmondta, hogy az egész Európai Unióban vasárnap kezdik meg az oltások beadását, és az oltás közös (vezényszóra) elkezdése az „egység megható pillanatait jelenti”. A magyar sajtó is átvette a hírt: „Újra Magyarország miatt töredezik az európai egység?” címmel. (Zárójel: ezért igazán kár volt a sajtóügyi aggodalom: „lett másik” véleményportál, ráadásul megmaradt „ugyanaz” is). Az már nem kapott helyet a címben, csak a tudósításban mintegy mellékesen, hogy Szlovákiában is elkezdték egy nappal előbb az oltásokat a nyitrai kórházban. Persze, hiszen nem Szlovákia a fekete bárány, hanem Magyarország!
A történettel azonban két alapvető hiba van. Az egyik, hogy ugyan a német híradásokban kifogásolták, hogy Magyarországon már szombaton beadták az első oltásokat, azonban azt elfelejtették említeni, hogy ezt Németországban is aznap kezdték el. Tehát Németországban sem várták meg a Brüsszelben kihirdetett, ünnepélyes vasárnapi oltáskezdést. Hanem amint ott volt az oltóanyag, nekiláttak beadni.
Ráadásul Németország a közös európai vakcina-beszerzésből járó mintegy 50 millió mellett további 30 millió adag oltóanyagra kötött szerződést a Pfizer/BioNTech vállalattal, úgymond bilaterális alapon.
Pedig az uniót elég sokan hasonlították már az egykori Szovjet Birodalomhoz. A legnagyobb vihart eddig Jeremy Hunt, Theresa May korábbi brit kormányfő külügyminisztere kavarta, de hasonlította már a Foreign Policy publicistája is a kettőt egymáshoz. Sőt, maga Soros György sem volt rest azzal példálózni egy évvel ezelőtt, hogy az Európai Unió úgy fest, mint a Szovjetunió 1991-ben, vagyis az összeomlás előtt áll.
A kérdés megválaszolására számos, vagy inkább számtalan cikk, tanulmány, könyv született, melyek egymással vitatkozva próbáltak magyarázatot adni a kérdésre. Most azonban született egy rövid, velős és mindenki számára érthető válasz. Pár nappal ezelőtt Manfred Weber, az EU-parlament néppárti frakcióvezetője a következőt üzente, a brexit-tárgyalások kapcsán a brit miniszterelnöknek: „Miniszterelnök úr, üdvözöljük a valóságban. A mai világban nincsen nemzeti szuverenitás. Még a nagy országok számára sem Európában. Egy globalizált világban élünk.” E kijelentésből, a valóságtartalmától többé-kevésbé függetlenül, csak úgy süt a bántó, birodalmi gőg, mindemellett pedig szánalmas is, hiszen egy nem létező birodalom dölyfe ez, egy olyan országgal szemben, amely hosszú időn keresztül valóban a világ legmeghatározóbb, valódi birodalma volt.
