Utóbbi olyan nemzetközi jogi kapcsolat két (vagy több) állam között, amelyben a protektor-állam védnökséget vállal a másik állam (vagy államok) felett. A védnök átveszi az irányítást az érintettek kül- és hadügyi szférájában, nem beszélve a gazdasági adminisztrációról, miközben azért a védencek néhány területen úgymond bizonyos fokú önállóságot élvezhetnek. Ehhez a gyakorlati csendőr pertuhoz a védnök masszív erőfölénye szükségeltetik, máskülönben a potens védenc(ek)nek még szuverén gondolatai támadhatnak, márpedig ebben a struktúrában a szuverenitás nem kívánatos, ahol ilyesmi üti fel a fejét, ott a protektorátus instabil.    

Magyarország környezetében két protektorátus van kiépülőben. A leendő - német (és Benelux) vezérlésű – föderatív Európai Egyesült Államok de facto ebbe a státusba süllyesztené a ma még többé-kevésbé szuverén tagállamokat, miközben az Amerikai Egyesült Államok az Európai Unióval tenné ugyanezt, illetve ne kerteljünk, már teszi is.

A masszív erőfölény – egyelőre - mindkét esetben biztosított.

Mert ami a botrányokat időről-időre lehetővé teszi, az a struktúra.

Szervezetszociológiai képződményként, a legtöbb intézményhez hasonlóan, az EU is alkalmas az üzemszerű  korrupcióra – története beszédesen bizonyítja ezt.

Folyamatosan testületi vetélkedést folytató három fő aktora közül (a Bíróságot most ne vegyük ide) legkevésbé az Európai Tanács gyanítható korrupcióval, legalábbis közvetlenül. Annak tagjai von Haus aus demokratikusan választott nemzeti politikusok, viszonylag átlátható, szabályozottan ellenőrizhető vagyongyarapodási mechanizmusokkal. Minél messzebbre tekintünk vissza az időben, a korrupció annál elképzelhetetlenebb. De Gaulle-ról, Mitterand-ról, Kohlról, Brandtról, Schmidtről blaszfémia lett volna akárcsak feltételezni is, hogy valahol a multi-cégek magasságában megkenhetik őket. Kései kollégáikról sem szívesen gondolunk ilyet, a Tanács mindmáig olyan intézmény, amelyben a politikusoknak nemzeti választóik figyelő tekintete előtt elvileg nemzetelvűen kell politizálniuk. Más kérdés, hogy a Tanács kormányfői közül ma már sokan – úgymond áttételesen – a globális cégérdekeket részesítik előnyben, ezt tekintik saját „nemzeti” politikájuk lényegének. Hogy aztán az efféle áttételesség korrupció-e, azt majd a választóik döntik el.

A belga rendőrség által 2022. december 14-én közreadott fotó a közel 1,5 millió euróról (több, mint 600 millió forint) amelyet a brüsszeli régióban folytatott házkutatások során az EP szocialista alelnökét érintő korrupciós ügyben foglaltak le.

Az a generáció, amely nem tanul a történelemből arra ítéltetik, hogy újból átélje azt! – A bölcsesség a történelem tanulmányozására sarkall bennünket, hiszen a felhalmozott tudás átadása nemzedékről nemzedékre átalakul és csorbul. A fiatal nemzedékek egyébként is rendre lázadnak az előző generáció ellen, és a (mindenkori) korszellem sem kedvez a hagyományoknak. Ezért is mondhatjuk joggal, hogy ma a konzervatív gondolkodás a forradalmi, mivel az a múltra építve, annak tapasztalatait felhasználva alakítja a jelent és építi a jövőt.

Mit hoz az új esztendő? 

Ahogy az amerikai-orosz proxi háború felgyorsítja a nemzetközi politika történéseit, úgy változik a hetven éve stabilnak hitt európai integrációs berendezkedés. Kelet-nyugat irányban a szuverenitás kérdése osztja meg a tagállamokat, míg észak-dél irányban a közös valuta. Arról mifelénk kevés szó esik, hogy az euró(adósság)zóna messze van a harmonikus valutaövezettől, az euró az északi országoknak kedvez, míg a déliek lassan már húsz éve stagnálnak és dezindusztrializálódnak. Egy megoldás az eurózóna kettévágása lenne egy északi és egy déli euróra, ahol az északi euró mai árfolyamon kb. 5-600 forint lenne, míg a déli euró 300-350.

Az integráció motorjának számító német-francia tengely pont az euró miatt akadozik. A németek (és az északiak) ugyanis a számukra “gyenge” eurón keresztül eddig exportvilágbajnokok voltak, aminek árát azzal fizették meg, hogy az Európai Központi Bankon és pl. a Next Generation EU (NGEU) 1 újjáépítési programon keresztül kedvező kamatra pumpáltak pénzt az államadósságuk piaci finanszírozására korlátozottan képes déli országokba. Angela Merkel az NGEU 1 programnál hagyta, hogy Olasz- és Spanyolország kapja a legtöbb pénzt, míg a klímaátállásban egyébként sokkal rosszabbul álló Németországnak kevesebb jutott. A francia elnök saját országának támogatásánál is visszafogott volt, azt remélve, hogy az NGEU 2, 3, 4 és 5 csomagoknál már vastagabban foghat a ceruzája.