Nem dülöngéltek, álltak mint a cövek, előkapták a szolgálatit, talán még vezényszó is hangzott; az egészből sütött a feszes, hogy ne mondjam, poroszos rendezettség.

Így kell ezt, ilyen példásan, mintaszerűen, jól megadva a dolog pedagógiai súlyát. Hadd lássák ezek a „fasiszta” keletiek, hogyan kell valamit konkrétan s egyszersmind szimbolikusan levizelni.

Pedig nem is mi kalapáltuk el őket, hanem Milos Zemanék. (Mi lett volna, ha a kudarc Prágában éri őket? Bele se merek gondolni.)

Mark Rutte holland kormányfő és kollégái nekünk címzett újkoloniális kirohanásai funkcionálisan ugyanezt a felsőbbrendűséget tükrözik. Csoda-e, ha a "jópofa" holland szurkoló bármire fölhatalmazva érzi magát nálunk, amikor saját buzgó vezetőjétől azt hallja, Magyarországot térdre kell kényszeríteni?

Ja, vagy úgy! Nosza, mi már, íme, el is kezdtük! Tartson velünk, miniszterelnök úr...

Túlzás volna ez a párhuzam?

Miért volna az?

A politikában, kül-és belföldön egyaránt egyetlen dolog állandó: a változás. Idejében felismerni, hogy a Halálcsillag éppen célpontot vált: élet és halál kérdése az elszánt, de maroknyi lázadó számára. A változásnak szerencsére vannak elejtett jelei és előreküldött hírnökei. A jelekre figyelve, azokat dekódolva egérutat lehet nyerni, megelőző csapást mérni, esetleg minden erőt a pajzsokra összpontosítani. Amikor a hírnökök jönnek az üzenettel, már bizony késő.

Az európai uniós politika egyetlen birodalma ma Németország. A szofisztikált ám kíméletlen birodalmi gépezet ugyan nem gyorsnaszád, de ha érdekei megváltoznak, egészen biztosan fordulni fog. Ha minden alkalommal megvárnánk, hogy a Sebastian Kurz nevű osztrák csodagyerek-küldönc hozza el nekünk Berlin ultimátumát, nem sok időnk maradna a manőverezésre. Szerencsére azonban a birodalom ragaszkodása az egyszer bevált ejtőernyős offenzívához ma már korántsem működik olyan hatékonyan, mint egykor a Maginot-vonalnál. A mai német ejtőernyősök ugyanis, mint Martin Selmayr vagy Donald Tusk, elnehezedtek, esetlenné váltak, nagy puffanással és porfelhővel érnek földet.

Donald Tusk vezetékneve annyit tesz magyarul: agyar. A lengyel politikus hazájában egykor gyakran viccelődtek vele, hogy a volt miniszterelnök neve kiválóan illik a politikájára: kíméletlen harcos, aki a cél érdekében bárkit felöklel. Még olyan is volt, hogy Orbán Viktorral emlegették egy lapon. Tusknak azonban, úgy tűnik, csak a harcos természete maradt meg, agresszív energiájának viszont már mások adnak irányt a saját érdekeiknek megfelelően.

A lengyel kormány szerint a lengyel alkotmánybíróságnak kell esetenként eldöntenie, hogy egy kérdés az uniós, vagy a nemzeti jog hatálya alá tartozik-e. Előbbiben az uniós bíróság, utóbbiban a lengyel alkotmánybíróság illetékes. Ez a kérdésfelvetés azért számít Brüsszelben “eretneknek”, mivel az EU Bírósága a lopakodó föderalizáció egyik fő eszköze. Hogy miért? A migráció példája jól mutatja.

Az újkori népvándorlás eddigi tetőzésénél, 2015 elején egy önkéntes kvótáról beszéltek, amelynek keretében Magyarországnak áprilisban 309 migránst kellett volna átvennie. Ezt követően szeptemberben a belügy- és igazságügyminiszterek tanácsa többségi szavazással úgy döntött, hogy egy 120 ezres kontingens részként Magyarországnak immáron 1294 migránst kell átvennie, így lett egy “önkéntes” kvótából kötelező kvóta, illetve a 309-ből 1294 migráns, akiket két év alatt osztottak volna szét. Magyarország az unió bíróságához fordult, ám ott az alapjában tagállami hatáskörbe tartozó bevándorlás területét érintő kérdésnél jóváhagyták a többségi szavazás eredményét. Arra is emlékszünk, ahogy az luxemburgi testület a Sargentini-jelentés szavazásánál is jóváhagyta a kreatív számlálást, amikoris a kétharmad biztosításához a tartózkodást nem számították a leadott szavazatok közé.

Az unió vezetői már hazafelé tartva a repülőgépen elővehettek valami menedzser-kézikönyvet és felcsapták a "10 dolog, amit semmiképpen se tegyél, ha nem akarsz nevetségessé válni" fejezetnél, és pontról pontra kipróbálták az összes tiltott dolgot. Elindult a brüsszeli Jackass (Don't try this at home!).

Először is megpróbálták bagatellizálni a kínos leégést. A bizottsági elnök és a Tanács elnöke is úgy nyilatkozott, hogy nem akartak botrányt kirobbantani, ezért nem tették szóvá Erdogan ülőhelyes provokációját. A Bizottság hangsúlyozta, hogy “ültetési kérdésekről” nem egyeztettek a török féllel, a Tanács elnöki stábja pedig megerősítette, hogy minden a protokollnak megfelelően zajlott, nincs itt semmi látnivaló, mindenki haladjon tovább.