Skizofrénia: olyan kóros mentális állapot, amelyet a mentális folyamatok összeomlása, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása, rossz érzelmi alkalmazkodás, érzékcsalódások és téveszmék jellemeznek.

A tünetek persze már korábban is jelentkeztek a baloldali politikusoknál: zavart beszéd, üldözési mánia, furcsa, indokolatlan motorikus mozgások, mint például ajtónak rohanás vagy földön fetrengés. Az elmúlt hónapokban, vélhetően a magas hivatallal járó stressz hatására a betegség egyik jellegzetes tünete kezd elhatalmasodni a fővárosi vezetőknél, mégpedig a gondolatok és cselekedetek inkonzisztenciája. Kezdjük azzal, hogy magukat ellenzéki politikusnak nevezik, holott a fővárosban nagyon is ők vannak hatalmon. Általában jellemző rájuk, hogy úgy viselkednek, mintha még mindig Tarlós István lenne a főpolgármester és az ő feladatuk a protestálás lenne.

De vannak súlyosabb tünetek is: azok, akik tíz évig kórházak építését és a stadionberuházás leállítását követelték, most a stadionépítést támogatják, a kórházat nem. Vagy itt van a magát biciklisnek és zöldnek beállító főpolgármester, akinek vezetésével Budapest épp most készül kiszállni a világ második legnagyobb  kerékpárversenyének, a Giro D'Italianak a megrendezéséből.

Úgy mesélik, Ariszteidész és Themisztoklész politikai ellenfelek voltak Athénben, a perzsa háborúk idején. És nem csak ellenfelek, hanem ellenségek is, hiszen személyesen gyűlölték egymást. Egyszer azonban mégis együtt küldték őket követként egy másik városállamba. Ariszteidész, utazás közben, mikor elérték Athén határát, azt mondta ellenségének, Themisztoklésznak: „Szeretnéd, ha gyűlöletünket hazánk határain letennénk? És aztán, ha úgy ítéled meg, hogy szükséges, amikor visszatérünk, felvesszük és folytatjuk.” Így is cselekedtek. És valóban, miután visszatértek, folytatták is, egészen Kr. e 483-ig, mikor is, Themisztoklész javaslatára, Ariszteidészt cserépszavazással száműzték.

Az EU parlamentbe kiküldött, ellenzéki képviselők, láthatóan, nem így gondolkodnak. Nemhogy a határon hagyták volna a gyűlöletüket, hanem magukkal vitték, mi több, nyíltan ki is mutatták, szinte büszkék voltak rá. A kormánypártiak viselkedtek úgy, mint Ariszteidész, mikor megszavazták Gyurcsányné alelnöki kinevezését.

Az EP-voksolás eredménye, az uniós vezetői pozíciók újraosztása ezúttal jóval fontosabb lesz a szokásosnál. Kis híján csaknem két évtized telt el a XXI. századból: 2019 májusa már egyértelműen a harmadik évezred társadalmi-politikai arculatát rajzolja ki majd az Európai Uniónak.    

Bár a potenciális népvándorlás (fedőnevén: migráció, vagy még erősebb csúsztatással: menekültügy) csak egy a sok európai probléma közül, mégis ez uralja a kampányt. Nemcsak azért, mert ez szó szerint testközelből érinti az európaiakat, hanem azért is, mert áttételesen számos más elemet (európai jövő, szuverenitás versus föderáció) hordoz. Az EU jelenlegi neoliberális vezérkara ellentmondást nem tűrően, mindegy mi az ára alapon köteleződött el a népvándorlás egyoldalúan pozitív értelmezése mellett, miközben az európai társadalmak folyamatosan mondanak ellent ennek az egyoldalúságnak. Olyan pártok tűntek fel és erősödnek ezen a bázison, amelyek alternatív értelmezéseket, jövőképeket testesítenek meg. Utóbbi szereplőket bélyegzik populistáknak, „idegengyűlölőknek”, tévelyedettebb elmével „nácinak”, „fasisztának” (a kettő nem ugyanaz).

A nyelvcsere kedvelt eszköze az elnyomó rendszereknek, hiszen ezen keresztül lehet leginkább átalakítani az emberek gondolatait. Ennek a jelenségnek a hátterét írja le a Sapir–Whorf-hipotézis, amely kimondja, hogy az anyanyelv nem csupán a gondolataink formába öntésére szolgáló eszköz, hanem azt is alapvetően meghatározza, hogy milyenné válik a gondolkodásunk. És ezt ismerte fel Orwell is az 1984 c. regényében, aki a már a közhellyé kopott, de találó „újbeszél” kifejezéssel írta le, miként fosztja meg az elnyomó hatalom a nyelvet kifejezőképességétől, differenciáló képességétől, majd pedig az értelmétől. Regényében a Párt válik a nyelv kizárólagos alakítójává. Nos, ha valaki, hát Orwell lakva ismerte a kommunistákat, szóval tudta, miről beszél.