Ahogyan Edward Gibbon írja a „A római birodalom hanyatlásának és bukásának története” című munkájában, a történelem „... valójában alig több az emberi faj bűneinek, tébolyának és balszerencséjének lajstrománál.” Most azonban egy valódi, soha nem volt próbálkozásnak vagyunk tanúi, mi több, elszenvedői. Ez pedig nem más, mint kísérlet egy birodalom pusztán jogi-bürokratikus úton történő létrehozása.

Birodalmak eleddig kizárólag erőszakos úton jöttek létre. Egy ország megerősödvén más országokat, népeket hajtott uralma alá, rájuk erőltetve jogrendjét és – ami a fő – adóit is. Nyilván nem volt mindig szükség háborúra ehhez. Az ijedősebbeknek elégséges volt a fenyegetés, vagy a zsarolás is. A recept készen áll, a történelem gondoskodott róla. Machiavelli – akit főként azok szoktak fennhangon szidni, akik a legtöbbet tanulták tőle – tipizálja és le is írja a lehetséges recepteket, teheti hiszen, mint írja: „...mert az emberiség többnyire már kitaposott úton halad, s cselekedeteit az utánzás vágya vezérli, bár úgysem lehet teljesen a mások példáját követni, sem a virtust, melyet szem előtt tartasz, mindenben utolérni; az óvatos ember mindig a nagy emberek járta utat követi...”

Az Európai Egyesült Államok hívei most letérni látszanak a kitaposott útról és bár a cél – egy birodalom létrehozása az uralkodók érdekeinek minél korlátlanabb és szélesebb körű érvényesítése végett – ismert, a módszer új. Alapját pedig az képezi, hogy Európa népei, engedelmeskedve a liberális politikai divatnak, elfogadtak mindenféle szerződéseket, melyek elvont, homályos ún. „emberi jogokra” vonatkoztak. A pontos tartalom nélküli fogalmaknak pedig megvan az az áldott tulajdonsága, hogy mindenki másképpen magyarázhatja őket, tetszése, vagy érdekei szerint. Éppen ezért, miután már elfogadták őket, igény támadt egységes értelmezés iránt. Erre a feladatra aztán azonnal jelentkezett is a jogászi kaszt. Az európai birodalom építésének alapköve az Európai Bíróság joghatóságának elismerése volt.

S ellentmondást nem tűrően rögvest ki is jelölik az „objektív” történelmi pozíciókat.

Szerintük a nemzetek Európája opció (nevét meghazudtolva) eleve Európa-ellenes, szemben az Európai Egyesült Államokkal, amely az egyetlen „életképes” koncepció. Sőt, míg az előbbi kifejezetten reakciós elképzelés, addig a föderális Európa maga a várva várt haladás, a testet öltött Örömóda.

De vajon miért eleve reakciós az egyik, és miért volna magától értetődően haladár a másik?

Erre persze nem sok gondolatot pazarolnak, hiszen válaszuk, akár a pofon, roppant egyszerű.

Csak.

Mi most mégse görnyedjünk hétrét e frappáns érv súlya alatt, olvassunk inkább nyilvánosan.

2017 - Ahogyan a karikaturisták látják.

El lehet-e választani egy politikai aktor és házastársa magánszemélyét és pénzét azok üzleti, vagy politikusi énjétől? Ez a vita foglalkoztatja most leginkább a politika iránt érdeklődő Amerikát, ahol Hillary Clinton elnökjelölti ambíciójának bejelentése után élénk oknyomozás indult. A New Yorkerben is arról értekeznek, hogy a Bill Clintonnak beszédenként kifizetett / alapítványainak alkalmanként juttatott akár több százezer dolláros tiszteletdíjjal és adománnyal vajon nem a következő esélyes amerikai elnök(asszony) jóindulatát akarják-e külföldi multik, vagy kormányzatok megvásárolni? Utóbbi az USA-ban is tiltott pártfinanszírozásnak számít, mint ahogyan Magyarországon is.

Ezek fényében is pikáns, hogy Brüsszel pont az Altust bízta meg konzorciumvezetőként a 28 tagország 2014-2020 közötti uniós fejlesztési projektjeinek elemzésével. Bár az Altus vezetője szerint ők nem a magyar kormányt ellenőrzik, hanem tapasztalatokat gyűjtenek és szakértenek, Csepreghy Nándor helyettes államtitkár szerint az Altus emberei máris kutakodtak a budapesti minisztériumokban. Szerinte azért is furcsa az Altus-konzorcium megbízása, mert ezt a munkát eddig Brüsszel saját apparátusával végezte el.