Nem én mondom ezt, Ben Rhodes mondja, Obama elnök egykori tanácsadója. "Összefogással legyőzhetők az autokraták. Amerikában és Izraelben már sikerült, és jövőre Magyarország következhet. Az Obama-kormányzat hibázott, amikor nem ismerte fel időben, hogy a demokrácia ügyének védelmét nem lehet kizárólag Brüsszelre bízni."
Persze hogy nem lehet. Hogyan is lehetne? Washington nélkül nem megy, nem is ment soha.
Tiszta sor.
Brüsszel és Berlin a tagországokat két intézményen keresztül tartja sakkban: a központi bank (EKB) és az uniós bíróság (EUB) által. Mivel nem vagyunk az euró(adósság)zóna tagjai, marad(na) az uniós bíróság. Ha ennek hatalmát is sikerül most visszanyesni, a V4-országok idővel nettó befizetővé és meghatározó tényezővé válnak. Pont ezt akarják elkerülni.
Az Euroszojuz a Hidegháború szülötte, az akkori amerikai befolyási övezetbe tartozó országok alapították. Nagyjából azonos fejlettségű országok voltak a tagjai, amelyek alkuk sorozatán keresztül találták meg a számításukat. Ebben a szakaszban még a (szociális) piacgazdaság biztosította a gazdasági növekedést és a széles jólétet. Az egyes tagországok nemzeti érdeke összeegyeztethető volt a jól felfogott európai érdekkel, ezért szoktuk Helmut Kohl és François Mitterand példáját nosztalgiával emlegetni, akik ebbe a mátrixba integrálták a kisebb és közepes tagországok érdekét. Röviden az integrációt akkor még a win-win-helyzetek jellemezték.
Persze olvashatóak mindenféle elképzelések, pró és kontra arról, hogy úgy általában milyen lenne. A legfontosabb érv, megfelelően korunk szellemének, gazdasági jellegű. Azt mondja, hogy csak az egyesült Európa képes felvenni a gazdasági versenyt Kínával és Amerikával. Ez meglehetősen sánta érvelésnek tűnik, hiszen az európai egyesülés jelenleg is gazdasági értelemben a legerősebb, és nem nagyon látom át, hogy a birodalmi egyesülés mit tehet még hozzá a jelenlegi állapothoz.
Az egyesült unió képe kissé elmosódott és nagyjából annyi, hogy akkor majd minden jó lesz. Az ördög azonban – mint azt tudjuk – a részletekben rejlik. Jósolni természetesen nehéz dolog – mint Mark Twain mondta: különösen a jövőre vonatkozóan – ám most mégis kísérletet teszek rá, hogy legalább egy szempontból, elmélkedjek róla.
Ha létrejönne az európai birodalom és az továbbra is a parlamenti demokrácia talaján állna, akkor annak a legfőbb törvényhozó szerve nyilván az európai parlament lenne. Az a parlament, amely jelenleg – meglátásom szerint – egy nagy vidám bolondokházaként működik. Működésére a tétnélküliség nyomja bélyegét és többnyire jogainak, hatáskörének bővítésével van elfoglalva, anélkül, hogy pontosan tudni lehetne: mire használná ezeket a megnövelt jogköröket. Ez a hisztériás és többnyire kisszerű antipátián alapuló működés aztán rányomja bélyegét az egészre.
Demokrácia monitorozás, jogállamiság. Ezek nem George Orwell híres regényének fordulatai, hanem a brüsszeli bürokraták agyszüleményei. Egész Európa a “jogállamiságról” beszél, holott a szó, ami jobban leírja a helyzetet, az adósságunió. Pontosabban az Európai Egyesült Adósállamok Felbonthatatlan Uniója.
Miről is van szó? Miről terelik el a figyelmet? Elsőként nézzük az idősíkot: az EU és az eurózóna egyben tartásához szükség van Francia- és Olaszországra, ahol 2022 tavaszán, illetve legkésőbb 2023-ban lesznek választások. Marine Le Pen és Matteo Salvini egyaránt elszánt arra, hogy országaikat kivezessék az adósságot és kereskedelmi mérleghiányt okozó eurózónából. Ezt kell a német házi exportpiacnak számító EU egyben maradásában érdekelt Berlinnek és az uniót adminisztráló brüsszeli elitnek mindenáron megakadályozni. Kerül, amibe kerül.
Határ a csillagos ég.