Galló Béla
Galló Béla politológus

Akarhat-e békét Washington?

Kinek érdeke az orosz-ukrán háború mielőbbi befejezése, s kinek nem? Ágbogas kérdéskör ez, most csupán egyetlen ágát szeretném „letörni”.

John Lewis Gaddis „The Long Peace: Inquiries into the History of the Cold War ” című alapművében száraz tárgyilagossággal írja le a transzatlanti viszony nyugat-európai genezisét. A kommunizmus feltartóztatásának tervével mindenki egyetértett (még a különállását óvó Franciaország is), ez felelt meg biztonsági érdekeiknek. A Vörös Hadsereg közel volt, Nyugat-Európa hadereje eltörpült a Szovjetunióé mellett, kellett számukra az USA szuperhatalmi védernyője. Még akkor is kellett, ha ez elsődlegesen az amerikai érdekszféra és befolyási övezet piaci lehetőségeinek kibővítését szolgálta. „… a nyugat-európaiak meggyőzték magukat arról, hogy nem sok hátrányuk származhat belőle, ha az amerikai befolyási övezetben élnek. Az európai ’harmadik erő’ gondolata lassanként háttérbe szorult, de nem a washingtoni politikusok fordultak el tőle, hanem maguk az európaiak mondtak le róla.” /Oxford University Press, New York, 1987, 67./

Gaddis műve egyebek közt azért is érdekes, mert ahogyan Michael Oakeshott politikai filozófus mondja: egy jó könyv a jelennel összefüggő közlések formájában szóljon hozzánk. És Gaddis könyve pontosan így szól. Most amikor az orosz-ukrán háború miatt Európa foga (nem csak a hidegtől) majd újra vacoghat, a transzatlanti viszony mintázata igencsak ismerős ábrákat mutat.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Nem egy Soros

Figyelemre méltó interjú olvasható a magyar származású Klaus von Dohnanyival az egyik hetilapban. A kilencvennégy esztendős egykori szociáldemokrata politikus, Willy Brandt és Helmut Schmidt közeli munkatársa lényeglátóan pontos szavakkal világítja meg, mi is Európa igazi dilemmája.

Legelébb is cáfolja azt a Brüsszelben manapság előszeretettel gerjesztett híresztelést, miszerint az alapító atyák eleve a föderatív Európai Egyesült Államokban gondolkodtak, merthogy olyan vonzónak találták az USA példáját. Akadt persze ilyen is, ám a politikusok inkább a nemzetállamok közösségét akarták, kiváltképp Charles de Gaulle, aki jó franciaként ódzkodott az amerikaiak (vagy bárkinek) az utánzásától. Még a sokszínű Franciaországot is nehéz központilag kormányozni, hát még a hihetetlenül színes szőttesű Európát. Konföderáció igen, föderáció nem, ez a történelmi-kulturális realitás, vélte de Gaulle, és jól vélekedett.

S ha már Amerika, Dohnanyi afelől sem hagy kétséget, hogy az USA és az EU érdekei nem mindig esnek egybe, mint például most sem. Az ukrán háború más biztonsági kockázatot jelent az Oroszországgal közvetlenül határos Európai Uniónak, mint Washingtonnak, ahol is ettől a háborútól "egy ablak sem törne be."  Hiba volt kiterjeszteni a NATO nyomulását az orosz érdekszférába, mert ezt Oroszország súlyos fenyegetésként, valódi veszélyként érzékelhette. Pedig Európa biztonságának záloga az együttműködés Moszkvával, "Oroszországgal egyenrangú félként kell bánni (...) az Amerikai Egyesült Államok olyan messze van, és annyira eltérő biztonsági érdekei vannak, hogy nem látná kárát annak sem, ha (...) az EU határán zajló háború továbbterjedne (...) az unió térségébe."


Galló Béla
Galló Béla politológus

Legalább őszinte

A küszöbön álló világrecessziónak három oka van. A talányos eredetű pandémia, az USA és Oroszország szubjektív geopolitikai játszmája Ukrajnában, valamint a kapitalizmusnak ama általánosan objektív "szokása", hogy időről időre kevesek javára újraolajozza magát, s ilyenkor szeret világromboló, recessziós üzemmódba kapcsolni.

E három ok együttesen most jóval masszívabb válságot produkálhat, mint másfél évtizede a kaszinókapitalizmus miatt belobbanó pénzügyi krízis. Abból mellesleg szintén a "kaszinózó" pénzügyi elitek jöttek ki legjobban, persze nem önerőből, hanem állami segédlettel. Gigászi mentőcsomagjukat a regnáló vezető nyugati kormányok a károsultak kontójára kaparták nekik össze: történetesen a demokrata Obama és a harmadik utas szociáldemokrata Schröder,  a " baloldal" nagy-nagy dicsőségére.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Elefántok talpa alatt

Mindenki nyitott az őszinte párbeszédre, mindenkinek vannak mögöttes céljai, amiket verbálisan illik elrejtenie. Beethoven „Örömódája” csodálatos himnusz, ám nem szokta volt moderálni a politikusok cselekvési ingerét.

Putyin elnök miután őszinte nyitottságát kifejezte, parancsot adott az ukrajnai „különleges katonai hadműveletekre.” Nyelvi finomságokra sokat adó korunkban így hívják ma a háborút, amit az erre illetékesek mindig a biztonság és a béke nevében eszközölnek, ahogyan az már lenni szokott.

Ezzel a paranccsal a szovjet bukás óta eltelt több mint harminc évet két – közvetlen szomszédságunkban zajló – háború keretezi: az egykori délszláv és ez a mai orosz-ukrán. Két regionális háború, két merőben más világhatalmi környezet.