Szabó Dávid
Szabó Dávid külpolitikai szakértő

Egyesült és operettállamok: a káosz éve

A káosz egyaránt melegágya a koronavírus pusztításának és a választási csalásnak.

Miközben az egyik Brüsszel és magyarországi szócsővei még mindig a jogállamisági univerzum önkényes tágításával terelnék össze az Európai Egyesült Államokat; a másik Brüsszel éppen összeomlik a rendezetlenség mint államszervezési modell halálos súlya alatt; a másik, az eredeti Egyesült Államok pedig eddig tőle elképzelhetetlen módon az operettállamiság jegyeit mutatja. Szomorú látlelettel fordul a nyugati megacivilizáció a 21. század sorsdöntő évtizedeire.

Az Amerikai Egyesült Államok pár nappal ezelőttig a világ legerősebb, legbefolyásosabb országa és legstabilabb (még ha bevallottan “üzleti”) demokráciája” volt. Sikerének titka az emberi méltóság keresztény értelmezésén alapuló személyes szabadság és boldoguláskeresés, valamint a stabilitást biztosító rendezettség termékeny kombinációja. Az USA most minden jel szerint képtelen volt úgy megszervezni a legfontosabb országos választást, hogy abban ne fordulhassanak elő tömeges, rendszerszintű visszaélési lehetőségek. A választásra jogosult helyi népességet meghaladó számú regisztrált szavazó, kallódó (majd a megfelelő helyen, a megfelelő időben előbukkanó) levélszavazatok, a kampányban és azóta is az esélyegyenlőséget semmibe vevő módon pártos sajtó, nyílt, kommunista stílusú cenzúrát alkalmazó, felelősségre nem vonható közösségi médiamonopólium - a 2020-as amerikai elnökválasztás lesújtó képet fest a nyugati civilizáció elmúlt 150 évének legdinamikusabb szereplőjéről. Az Alkotmányban még az elektori bonyolítással együtt is áttekinthető, gyerekeknek is könnyen elmagyarázható választási rendszer végzetét a rendezettség feladása, a káosz szabadon engedése hozta el: a választást a gyakorlatban lebonyolító tagállamok egyenként változó választási gyakorlatából fakadó káosz 2020-ra túllépett a “kis színes” kategórián, és súlyosan károsíthatja az amerikai demokráciába vetett bizalmat bel- és külföldön egyaránt. Ha (amikor?) Joe Biden nyeri az elnökválasztást, az USA történetében különleges lapokra kerülnek majd a Káosz Nagy Menetelésének hónapjai, melyek 2020 nyarának fosztogató-gyújtogató erőszakhullámától kezdve (mely ellen nem léptek fel kellő eréllyel a hatóságok) a káoszba fordult választásig és minimum az új elnök beiktatásáig tartanak.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Ki nyert és ki vesztett Brüsszelben?

Brüsszelben minden tagország nyert. Na jó, vannak, amelyek többet, és vannak, amelyek kevesebbet. A legtöbbet a nagyok nyerték.

Németországnak megmarad a házi piacának számító EU, így az USA-val és Kínával továbbra is egy súlycsoportban játszhat. A franciák megkapták az “uniós pénzügyminiszter” előszobájának számító transzferuniót. Az olaszok újabb ingyen pénzt kapnak, míg a fukar ötök nagyobb visszatérítésre számíthatnak. Az eurozónán kívüli országok kevesebb pénzt égetnek délen, és ami nekünk, magyaroknak a legfontosabb, időt nyerünk, ami alatt országunk tovább erősödik.

Sikerült!


Galló Béla
Galló Béla politológus

Tájkép, denevérrel

Nyugaton hamarosan olyan belpolitikai hadd el hadd kezdődhet, amelyhez képest minden eddigi csata szalon römi lesz.

Az amerikaiak, olaszok, britek, franciák, spanyolok – tehát a „nagyok” – olyan nyugati káoszt produkálhatnak, amit Moszkvából, Delhiből – de főleg Pekingből! – öröm lehet majd nézni. Kérdés, vajon a németek kiizzadhatnak-e valamiféle – viszonylagos – stabilitást, ami aztán jótékonyan hathat, ha nem is a Nyugat, legalább Európa egészére. Talán, de ez korántsem biztos.

Egyelőre csupán a riasztó előjeleket lehet regisztrálni.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Mit hoz 2020? 

A 2019-es év értékelését Kiszelly Zoltán már elvégezte helyettem, nekem maradt a kockázatosabb feladat, a jóslás.

Korábban akár tíz-húsz éves prognózisokat is bátran készítettek az elemzők, ma viszont egy évre is nehéz előre látni. A világ turbulenssé vált, egyre bizonytalanabb megmondani, mi várható, akár csak a következő 12 hónapban. Ennek ellenére, részben az intellektuális játék kedvéért, kísérletet teszek arra, hogy előrejelzést adjak a nyugati világ 2020-as évéről, vállalva annak kockázatát, hogy mellélövök.

1. Ha olimpiai év van, márpedig 2020 az lesz, akkor elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban. Az egyik oldalon ott van Donald Trump, aki még júniusban bejelentette, hogy újraindul az elnökségért. Trump elnöknek egyelőre két főbb kihívója akadt a republikánus előválasztáson Joe Walsh, volt illinois-i képviselő és Bill Weld, korábbi massachusetts-i kormányzó személyében. A decemberi közvélemény-kutatások szerint Trumpnak nem sok félnivalója van, a republikánus szavazók túlnyomó többsége ugyanis őt támogatja: felmérésenként változik, hogy Trump elnököt a republikánus szavazók 91, vagy „csak” 83 százaléka támogatja, szemben a pár százalékponton álló kihívóival. 

A másik oldalon pedig ott kígyózik a demokrata elnökjelölt-aspiránsok hosszú sora, amely a korábbi 29-ről mostanra 15 főre mérséklődött. Nincs könnyű dolga a demokrata szavazóknak a Trump-fóbiás jelöltek közti választásban, akiket kampányígéreteik alapján csak az különböztet meg egymástól, hogy hol helyezkednek el a szocialista-kommunista skálán: csak kicsit komcsik, vagy úgy igazán. Például, a demokrata szavazók körében jelenleg a második helyen álló Bernie Sanders elnökválasztási programja az elkövetkező tíz évben az amerikai választópolgárok 97 billió dollárjába kerülne, miközben az állami kiadások a GDP 70 százalékára növekednének, az amerikai munkavállalók kb. 50 százaléka állami alkalmazottá válna, és az éves költségvetési hiány a GDP 30 százalékára ugrana. A demokraták Szent Grálja, az impeachment eljárás mindeddig alkalmatlan politikai fegyvernek bizonyult, így a 2020-as elnökválasztás esélyese Donald Trump.

2. Németország jó ideje olyan, mintha néhány hibernált NDK-s vezető irányítaná. A lassan 15 éve kormányzó kancellár asszony nyilvános rendezvényeken már csak üldögél, hogy elkerülje a kínos és a nyilvánosság számára fel nem tárt eredetű remegést, az utóbbi időben ugyanis az is kérdéses, hogy feljut-e egyáltalán a szónoki emelvényre. A Merkel-éra olyan, mint a hosszúra nyúlt szentbeszéd: a mise már véget ért, csak a tiszteletes még nem hagyta abba.

A válságjelek egyre szaporodnak a németeknél: gazdaságuk földbe állt, mint a gerely, miközben vagyonokat ölnek a migránsok eltartásába. A CDU és az SPD támogatottsági görbéje monoton csökkenő függvényre emlékeztet, Macron elnök pedig egyre gyakrabban és egyre merészebben szúr oda az ősi rivális németeknek. Ám egyelőre Németország csak némán áll, mint Bud Spencer a bunyó első két percében, miközben székeket törnek szét a hátán. Érzésem szerint nem sokáig. Németország változni fog. 2020-ban meglátjuk, milyen irányú lesz ez a változás.

3. Boris Johnson, a liberális média által lesajnált brit miniszterelnök (akinek már októberben illett volna megbuknia) briliáns taktikai húzással egy, a Brexitről szóló második népszavazássá változtatta az előre hozott parlamenti választásokat. Az angol választási rendszer sajátosságai és a brit Munkáspárt elképesztő bénázása az elmúlt 30 év legnagyobb győzelmét hozta Boris Johnson pártjának és a Brexit ügyének. A britek 2020-ban, négy évvel az elszabotált népszavazás után végre kilépnek az Unióból és – a liberális médiahiszti és siránkozás ellenére – nem fognak összeomlani. A kilépés meglepően simán fog megtörténni. Ne feledjük, ez Churchill országa, vállaltak már nyílt konfliktust Napóleonnal és Hitlerrel, a brüsszeli bürokraták sem jelenthetnek számukra problémát.

("Mindig bölcs dolog előre nézni; de nehéz messzebbre tekinteni, mint ameddig ellátunk." /Winston Churchill)