Az MNB elnöke cikkében vázolta az euró létrejöttének világgazdasági és geopolitikai okait.   Az eurónak van azonban egy belső dimenziója is, az ugyanis az “ever closer union”, a lopakodó birodalomépítés eszköze is egyben, amely valóban az északi országoknak kedvez. Az euró jövőjét innen érdemes vizsgálni, a politikai realitások— sajnos — felülírják a gazdasági logikát, vagy ahogy németül mondják: “Nicht sein kann, was nicht sein darf!” (Aminek nem szabad megtörténnie, az nem történhet meg!). Az eurónak tehát egyben kell maradnia, sőt újabb tagországokat léptetnének be.

A jelenlegi felállásban az adósságban úszó déli országok — a nekik nyújtott EKB és más hitelek “to big to fail” elve által — túszul ejtették az északi országokat, ráadásul a Eurogroup-ban többségük is van, így le tudják szavazni a “fukar” északiakat. A Brexit-népszavazás után Jean-Claude Juncker akkori bizottsági elnök a még nemzeti valutát használó tagországokat is beléptette volna az eurózónába, a “határeset, elfogadom” elv alapján. A dánok, svédek, csehek, lengyelek és magyarok azonban nem tolongtak. A szeptemberi cseh választásokon, illetve jövő áprilisban, az országgyűlési választáson lesz az euró bevezetése indirekt a szavazócédulán. Az északiaknak jól jönne ez a két velük szavazó ország.

The best of two worlds

Matolcsy György friss írása arra figyelmeztet, hogy az euró elhamarkodott bevezetése véget vetne a magyar gazdaság növekedésének és — ezt már mi tesszük hozzá — a hazai középosztály és kkv-szektor gyarapodásának. A 2004-ben csatlakozott országok vállalták ugyan az euró bevezetését, ám annak időpontját felkészültségük határozza meg. Talán nem véletlen, hogy a (Szlovákián kívüli) három visegrádi ország egyáltalán nem siet teljesíteni a maastrichti konvergencia kritériumokat, míg a náluk kevésbé fejlett Bulgária, Horvátország és Románia látványosan törekszik az euró bevezetésére.

A bevallottan “politikai bizottságot” (sic!) működtető Jean-Claude Jucker a Brexit-népszavazás után felvetette, hogy határeset, elfogadom minden eurózónán kívüli ország lépjen be az adósságunióba eurózónába, ám szavai nem változtattak az alaphelyzeten. Az euró előnyei (pl. az alacsony kamat) ugyanis már elmúltak, hátrányai pedig halmozottan jelentkeznek. Az euró bevezetése ezért nem politikai, hanem gazdasági és szuverenitási kérdés.

Halványul a fénye

A forint nehéz születése előrevetíti az euró sorsának beteljesülését, a fedezet nélküli pénznyomtatást. A nyugat-európai magazinok és könyvesboltok tele vannak az euró összeomlásáról és az azt követő — például aranyalapú — pénzügyi rendszer lehetséges módjairól szóló írásokkal.

Abban minden szerző egyetért, hogy a fiat-pénzrendszer elérte teljesítőképessége határát. Ebben a pénzt papírra nyomtatják és annak az aranyérmével — vagy válság idején a kockacukorral, cigarettával vagy nejlon-harisnyával — ellentétben semmilyen saját értéke nincsen. A papírpénz fedezete az a hit, hogy a mögötte álló nemzetgazdaság annyi árut és szolgáltatást ad érte, amennyit a piac reálisnak tart. Eddig a történelem minden fiat-pénzrendszere összeomlott. A kérdés csupán az, hogy mikor?

Már az euró 1999-es bevezetésétől kezdve felmerült: a közös pénz közös költségvetési politika nélkül nemhogy stabilizálná, de sok ország esetében inkább ingataggá teszi a gazdasági helyzetet. A 2008-tól kezdődő pénzügyi válság erre rá is mutatott. Magyarország számára például könnyebb volt forinttal kezelni a helyzetet.

A következő lépés tehát a még szorosabb unió lenne. Németország szép csendben saját (megmaradt) haderejébe építette be néhány másik ország maradék ütőképes(nek tűnő) egységeit. Ez persze nem gazdasági lépés, de „az egyre szorosabb unió” kritériumának fű alatt megfelel.