A forint nehéz születése előrevetíti az euró sorsának beteljesülését, a fedezet nélküli pénznyomtatást. A nyugat-európai magazinok és könyvesboltok tele vannak az euró összeomlásáról és az azt követő — például aranyalapú — pénzügyi rendszer lehetséges módjairól szóló írásokkal.
Abban minden szerző egyetért, hogy a fiat-pénzrendszer elérte teljesítőképessége határát. Ebben a pénzt papírra nyomtatják és annak az aranyérmével — vagy válság idején a kockacukorral, cigarettával vagy nejlon-harisnyával — ellentétben semmilyen saját értéke nincsen. A papírpénz fedezete az a hit, hogy a mögötte álló nemzetgazdaság annyi árut és szolgáltatást ad érte, amennyit a piac reálisnak tart. Eddig a történelem minden fiat-pénzrendszere összeomlott. A kérdés csupán az, hogy mikor?
Már az euró 1999-es bevezetésétől kezdve felmerült: a közös pénz közös költségvetési politika nélkül nemhogy stabilizálná, de sok ország esetében inkább ingataggá teszi a gazdasági helyzetet. A 2008-tól kezdődő pénzügyi válság erre rá is mutatott. Magyarország számára például könnyebb volt forinttal kezelni a helyzetet.
A következő lépés tehát a még szorosabb unió lenne. Németország szép csendben saját (megmaradt) haderejébe építette be néhány másik ország maradék ütőképes(nek tűnő) egységeit. Ez persze nem gazdasági lépés, de „az egyre szorosabb unió” kritériumának fű alatt megfelel.
Annyi már látszik, hogy Európa és az EU jövője, valamint az euró is kampánytéma lesz. A magyar euró mellett népszavazási kezdeményezés és aláírásgyűjtés is indult már. Érthető, hogy a balliberális pártok és pártocskák a népszerűtlen és elutasított kötelező betelepítési kvóta ellensúlyozására keresnek egy “pozitív” üzenetet, ami – szerintük legalábbis – az integráció elmélyítése mellett szól.
Szlovák 100 eurós érme 2013-ból, Miksa magyar királlyá koronozásának 450. évfordulójára
Az ellenzék 2010 és 2014 között a demokráciát “féltette”, ami nem jött be. 2014 után új lemezt tettek fel, és a “korrupció, oktatás, egészségügy” hármasával kampányoltak. A nokiás dobozok, tandíj és kórházi napidíj pártjai és politikusai ezzel sem jutottak tovább, így most a négy láb jó, két láb rossz “Brüsszel jó, Moszkva rossz” üzenettel házalnak. Teszik ezt annak ellenére, hogy a magyarok (köztük a Fidesz-szavazók) 80 százaléka támogatja hazánk uniós tagságát, és a kilépés kérdése inkább a nyugati, vagy déli tagországokban aktuális.
Eddig főként a Westalgia jobboldali populista változata látszott sikeresnek (Cameron, Marine Le Pen, AfD, FPÖ). Ezek a pártok a kelet-európai vendégmunkások számának csökkentésével, vagy a nemzeti valuta bevezetésével az euró (valójában a globalizáció és a keleti EU-bővítés) előtti életszínvonalhoz való közeledést ígérik. A jobboldali populisták a turbókapitalizmus status quo-ját, annak downsizingra és (adó-)optimalizációra épülő lényegét érintetlenül hagynák, csak többet osztanának vissza szavazóiknak.
