Kovács István
Kovács István stratégiai igazgató, Alapjogokért Központ

Dogma

Lassan tényleg abszurd drámára hajaz mindaz, ami az Unióban zajlik éppen. Sokszor teljesen olyan, mintha az EU vezetői direkt az ellenkezőjét tennék annak, ami célravezető lehetne. Hol van ebben a logika?

Vitathatatlan, hogy jelenleg az EU fennállásának legnagyobb vállságát éljük. Pontosabban inkább válságait, hiszen a probléma éppen abból adódik, hogy az Unió szinte minden területen egyszerre küzd olyan problémákkal, amelyek önmagukban is megingathatnák a közösséget. Néhány példa az említés szintjén: brexit; háború a szomszédban; repedések  szakadékok az eurózónában (Görögország, olasz államadósság, francia gazdaság stagnálása); migrációs válság stb. A sort nyilván lehetne még folytatni, de a lényeg így is egyértelmű: alapvető reformokra lenne szükség. El kellene végre dönteni, hogy milyen irányba induljon el az Unió, mert hogy a mostani keretek fenntarthatatlanok, az biztos. Ilyen döntés azonban nem születhet meg a mindenkori német kancellár nélkül. "Minden németek anyját" jelenleg viszont a kormányalakítás köti le, nincs ideje (és felhatalmazása sem igazán), hogy az EU-val foglalkozzon.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Mag-Európa helyett jön a brüsszeli Szovjetunió?

Juncker bizottsági elnök után az Európai Parlament jobboldali elnöke, Antonio Tajani is kukába dobta Emmanuel Macron mag-Európára vonatkozó terveit. A franciák által vezetett, adósságban úszó déliek nem ilyen lovat akarnak, már megint a brüsszeli bürokraták és a németek által vezetett északi országok járnának jól.

Mint előtte számos nagy terv, Macron francia elnök terve is jól mutatott a papíron. A szeptemberi német választásig kellett volna Európa-szerte vitázni az eurózóna új parlamentjéről, pénzügyminiszteréről és ezekhez kapcsolódóan a közös költségvetésről. A német választás után felálló régi-új berlini kormány Párizzsal véglegesítette volna a terveket, majd az Elysée-szerződés aláírásának 55. évfordulóján, 2018. január 22-én kellett volna a reformot elindítani.

Az időterv azért is fontos, mert jövő tavasszal választ Olaszország új parlamentet, és a három legnépszerűbb olasz párt mindegyike ki akar lépni az eurózónából, vagy legalább kacérkodik egy, az euróhoz képest párhuzamos belső valuta bevezetésének ötletével.

Macron és Juncker. Két malomban őrölnek.


Az új veszedelemről

Egy állam szuverenitására ma már nem csak más államok vagy nemzetközi szervezetek, de eszmék és éppenséggel az azok bűvkörében élő „nem kormányzati szervezetek” is veszélyt jelentenek.

Frappáns felvetéssel állt elő a Lengyelország ellen jogállamiság-eljárást kezdeményező, majd a migránsok kötelező szétosztását megszavazó Európai Parlament ülésének előestéjén Nigel Farage. A brit politika „fenegyereke” – rendkívül tehetséges szónok, aki a Brexit „elérésével” értelmetlenné tette egyébként pártja létét – EP-s kollégáinak írt levelében kezdeményezte, hogy azok valljanak színt a Soros-féle alapítványi hálózathoz való viszonyukról, és hogy a kapcsolati háló felderítésére a parlament állítson fel egy különbizottságot.

Bár a használt tónus és az őszinteség az eurokrácia brüsszeli madárnyelvéhez szokott füleknek talán túl keresetlen, a UKIP-es politikus nyilván releváns témát vetett fel, méghozzá igenis megfelelő nyelvezettel. Farage ugyanis nem is annyira Sorosról, mint inkább a nyílt társadalom eszméjéről elnevezett alapítványi hálózatról beszélt. És bár napjainkban Soros György neve fémjelzi ezt a kripliséggel vegyes ellen-utópiára emlékeztető ideológiát, – ahogy az angol mondja – „van egy pontja” Farage-nak. Ugyanis nemzetközi spekulánsok ide vagy oda, Soros Györgynél sokkal veszélyesebb a nyílt társadalom eszmerendszere maga. Soros pályafutása ugyanis a biológia törvényszerűségei okán egyszer véget fog érni, a nyílt társadalom eszméje azonban itt marad közöttünk. És azon szervezeti infrastruktúra és hálózat is, mely osztja e szellemiséget: mint amilyenek a különböző,  a demokráciát, médiaszabadságot, jogállamiságot méricskélő szervezetek (tudják, a „nagy tekintélyű” Human Rights Watch, Human Rights First, Freedom House), és honi „jogvédő kistestvéreik”, az Amnesty, a Helsinki vagy a TASZ.


Van Soros-terv: a nyílt társadalom

Következzék „A nemzeti szuverenitásba vetett hit a fejlődés útjában áll” című Soros-örökzöld.

Részben a korábbi, részben a jelenleg is futó nemzeti konzultáció örvén újra megindult a vita: létezik-e „Soros-terv”? Az MSZP határozottan állítja, hogy nem, az LMP adatigényléssel akarja azt kikérni, a Jobbik feljelentést tett az ügyben.

Azonban minderről teljesen felesleges vitázni: az igazság ugyanis az, hogy „tervét” Soros György már évtizedek óta hirdeti, hosszú könyvekben, esszékben és előadásokon részletesen vázolta azt. A Soros-tervet úgy hívják: nemzetközi nyílt társadalom. Soros filozófiájának ugyanis az az alapja, hogy a „mi” és az „ők” megkülönböztetésén alapuló nemzeti, nemzetállami struktúrák elavultak, gátolják a nagybetűs Fejlődést, ezért azokat fokozatosan fel kell számolni, hogy létrejöhessen az általa csak „Nyílt Társadalom Szövetségnek” nevezett új világrend.