Galló Béla
Galló Béla politológus

Mit üzen a vírus

Legfőképpen azt, hogy van is globalizáció, meg nincs is. A vírus globális, a védekezés ellene lokális.

Amikor igazán nagy a baj, a glóbusz nemzeti tagoltsága „hirtelen” látható lesz, a nemzetek feletti intézmények úgynevezett cselekvési kompetenciája pedig akadozni kezd. Kiderül, amit a tisztábban látók persze eddig is tudtak: New Yorkban, Genfben, Brüsszelben se pontos képük, se tervük sincsen arról, mi van, és mi a teendő a szemhatárukon túli sok-sok „Messzifalván”. Az elvont íróasztal teóriák ilyenkor gyorsan hitelüket vesztik, a valóság súlya kellemetlenül nehezedik rájuk. Bármiféle „világkormány-vízió” haszontalanságának fölismeréséhez sosem voltunk még közelebb, mint éppen ezekben a hónapokban.  


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A pénzünket akarják, nem demokráciát!

Kibújt a szög a zsákból. Amit eddig mindenki tudott, azt a szocdem német pénzügyminiszter most kimondta: az uniós eladósodás “annyira jó ötlet”, hogy az EU a jövőben is vegyen fel hitelt. Párttársa, Michael Roth külügyi államtitkár rögtön be is támadta Lengyel- és Magyarországot, nehogy azok megakadályozzák a nagy adósságorgiát.

Az Elbától keletre mindig is szkeptikusak voltunk mindenfajta unióval szemben. Azok ugyanis jönnek-mennek, ám a nemzetek maradnak. Most éppen egy Európai Unió tagjai vagyunk, amelynek kaffkai berlini és brüsszeli központja előre akar menekülni és az euró megmentésével akarja Európa nemzetközi gazdasági súlyát növelni.

Hogy miért? A Brexit után és Trump elnök remélhető újraválasztása után Nagy-Britannia valószínűleg csatlakozni fog az USA-Kanada-Mexikó Kereskedelmi Megállapodáshoz, a NAFTA utódjához, amely így vitathatatlanul a három közül legerősebb világgazdasági pólus lesz. Minimum a hollandok és lengyelek élénken figyelik majd, hogy a britek jól döntöttek-e.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

A szuverenitás álma

1886-ban a birodalmi gyűlésben Bismarck kancellár a következőt találta mondani: „Korunk nagy kérdéseit nem szónoklatokkal és többségi határozatokkal fogják eldönteni, hanem vassal és vérrel.” Ő csak tudta, hiszen a német császárság alapítása is a franciák megalázó veresége fölötti diadalban történt.

Bismarck emlékezetes kijelentését, melynek igazságát valószínűleg senki sem vitatja, aki csak kicsit is ismeri a történelmet, napjaink fehéroroszországi eseményei kapcsán érdemes felidézni. Amint azt a napi sajtót figyelő közönség tudhatja, a távoli vadregényes országban választások történtek és – ahogyan az már lenni szokott – az ellenzék azonnal csalást kiáltott. Nincs ebben semmi különös, honi ellenzékünk is minden választás után, amiket nem ő nyert meg, hasonló vádakkal állt elő. A fehérorosz ellenzék azonban most nem elégedett meg a verbális tiltakozással, az utcára vonult és ott fejezte/fejezi ki elégedetlenségét.

A diktátor, Lukasenko pedig – diktátoroktól szintén nem meglepő módon – erőszakkal oszlatja fel e tüntetéseket, sokakat letartóztatnak, közülük jó párat meg is vernek, a szokásoknak megfelelően. Ehhez egyébként nem is kell annyira diktátornak lenni, hisz nem oly régen a demokrácia és a szabadság európai fellegvárában, Franciaországban, Macron elnök hasonló eszközökkel küzdött az ún. „sárga mellényes” tüntetők ellen. Csak hát, mint tudjuk, óriási különbség van a demokratikus és a diktatórikus gumibot között, különösen azok számára, akinek hátán csattan.

Ami az eseményeknek különös sármot kölcsönöz, az a haladó erők messze hangzó sikolya az eseményekkel kapcsolatban. Az európai baloldal láthatóan szükségét érzi, hogy véleményt nyilvánítson, mi több, beavatkozzon az eseményekbe. Legalább olyan vitézül kívánnak beavatkozni, mint amilyen vitézül hallgattak az említett Franciaországi események kapcsán. Az – úgyszintén szokott módon – egyáltalán nem zavarja őket, hogy fogalmuk sincs, mi is történik Fehéroroszországban, milyen politikai, gazdasági előzményei vannak az ottani történéseknek; ahogyan mondani szokás: ki kicsoda és miért.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Német uniós elnökség: jöhet a finálé?

“Mi tartja össze az EU-t?” — kérdezi cikkében egy német közgazdász. “A bankóprés” — válaszolják kollégái, és azt számolgatják, hogy az exponenciális görbe mikor fordul át és kezd szabadesésbe. Módszerük a maja világvége-naptáraknál valamelyest pontosabb, és jól mutatja a német uniós elnökség előtt álló feladat nagyságát.

A járvány első hulláma elmúlt, és vele kimúlt egy igazságosabb világ reménye is. Az amerikai birodalom ellenőrzése fölötti harcban elnökválasztási kampányban a Wall Street, Hollywood és a Szilícium-völgy milliárdosai most éppen a feketéket ámítják azzal, hogy bábjuk a demokrata jelölt majd elhozza az igazságos társadalmat.

Pedig a szegények problémáira a tartós megoldást a jobboldal kínálja, a járvány előtt Magyarországon és az USA-ban is szárnyalt a gazdaság, soha nem látott szintre csökkent a munkanélküliség, soha ennyi fekete, spanyolajkú, vagy cigány nem dolgozott, mint idén év elején. Erről kell most a figyelmet elterelni.

Biden megválasztásával Berlinben és Brüsszelben fellélegeznének, azt remélve, hogy a dolgok visszatértek “rendes” kerékvágásukba, és Trump csak egy baleset volt.

A német uniós elnökség pont azt a politikát szeretné Európában keresztül boxolni, amire a britek és az amerikaiak 2016-ban már nemet mondtak. Csak sajnos kevesen emlékeznek már erre, hiszen az aktuális válság fontosabb, mint a tapasztalat.

Meddig bírja?