Máthé Áron
Máthé Áron történész

December 1.

Hol rontottuk el? Hogy juthattunk oda, hogy Gyulafehérvárra Károlyiék intézkedése nyomán MÁV vonatok vitték a nagy nemzetgyűlésükre a magyar állammal szemben ellenséges román vezetőket és híveiket?

És hogy ortodox egyházi méltóságok, monarchiás román katonatisztek és értelmiségiek a népet képviselő falusiakkal összekapaszkodva hórát, a román körtáncot járhatták azután, hogy 1918. december 1-jén kimondták az „egyesülést”, vagyis az Óromániához való csatlakozást?

"Fogadás Románia nemzeti ünnepe tiszteletére Budapesten" - Medgyessy Péter kormányfő Adrian Năstase román miniszterelnökkel 2002. december 1-jén.

Az egyik lehetséges választ talán Grigore Moldován: A piaristák melegében című, 1926-os cikkében találhatjuk meg. „Szinte magamnak teszem fel a kérdést, miként volt lehetséges az, hogy a szamosújvári hét és a kolozsvári kilenc, összesen a magyar kultúra tizenhat esztendei hatása ellenére mint román író kezdettem meg pályafutásomat? Hol szereztem magamnak erre képességet, mit tartotta fenn bennem a nemzeti érzést, a román „én”-t, hogy a magyartól elsajátított tudományt fajom javára értékesítsem? … Amióta a piarista atyák Erdélyben vannak, évenként 8-10 szegény sorú román tanulót vettek fel rendházuk szolgálatába. … Voltaképpen csak arról akartam írni, hogy mi, románok nyelvünk használatában sem az osztályban, sem a játszótéren, sem künn az életben akadályozva nem voltunk. Otthon, kis szétszórt telepeinken csak románul beszéltünk. Mi román tanulók a piarista atyák melegében saját faji érdekeinket is szolgálhattuk, atavisztikus hajlamaink útjában akadályok elhárításával nem küzdöttünk, élhettünk ösztöneink szerint.

Mindezt vessük össze azzal, hogy abban a korban, amelyre Moldován visszaemlékezett (a 19.sz. második fele), az Egyesült Királyságban, Wales-ben még dívott a „welsh knot”. Amelyik tanuló megszólalt angol helyett welsh-, tehát kelta nyelven, megkapta a csomózott kötelet, majd tovább kellett adnia a következő megszólalónak. Akinél maradt, azt a tanár jól elverte a suli után. Ebben a korszakban Franciaországban törvényekkel szabályozták a „korcs” nyelvekkel szembeni fellépést, így a breton, a baszk vagy akár az okcitán nyelv esetében is. Az iskolában elterjedt gyakorlat volt a testi fenyítés az anyanyelven való megszólalásért. És akkor még nem is említettük az óromániai királyság moldvai részét, ahol a csángó gyerekek részére szándékosan óvodákat állítottak fel, hogy a magyarról leszoktassák őket.