Királyuk Juan Carlos taktikai húzásait azóta is klasszikus példaként emlegeti a tranzitológiai szakirodalom. Csakúgy, mint a Moncloa-paktumot, amit a lecsengő francóista és a zendülő demokratikus erők az ország békéjének biztosítása végett hosszú távra kötöttek. Mindez olyan példaszerű volt, hogy a nyugati tanácsadók később folyvást ezt a spanyol leckét rótták ki a diktatúrákból kiláboló keleti országokra is, mondván, tessék tüzetesen tanulmányozni a hispán átmenetet, aztán kopírozni.

(Mellesleg: felületes lecke-kirovás volt… Arrafelé az átmenet még csak nem is érintette a tulajdonviszonyokat, errefelé viszont gyökeresen átalakította, egyéb eltérésekről már nem is szólva.)

Ami mostanság történik Spanyolországban, könnyen lehet, hogy megint példa lesz: csak éppen elrettentő példa.

Őseink Tündérkertje, Erdély – a patetikus megfogalmazás valahol mégiscsak megérinti az embert, amikor átlépi a Királyhágót. Az 1918-ban elveszített területek közül a magyar nemzeti identitás szempontjából a legnagyobb, már-már misztikus jelentőséggel Erdély bír. Erdély a magyar kulturális teljesítmény egyik ősforrása volt, és az a mai napig is.