A valóság azonban az, hogy az EP és az Országgyűlés működése között ma több a különbség, mint a hasonlóság. És ez a jövőben sem lesz másként, sőt: az elkövetkező ciklusban éppen a különbségek felerősödését fogjuk tapasztalni.

Az utóbbi hetekben a hazai sajtó is sokat foglalkozik a formálódó európai parlamenti képviselőcsoportokkal. A hírportálok részletesen beszámolnak arról, hogy a nemzeti pártok melyik EP frakcióhoz csatlakoznak, milyen új frakciókat hoznak létre, és így tovább. Fontos látnunk azonban, hogy az európai parlamenti képviselőcsoportok nem úgy működnek, mint a nemzeti parlamentek frakciói, nem úgy, mint ahogy azt a magyar Országgyűlésben megszokhattuk.

Az Európai Parlament frakciói sokkal diffúzabbak, kevésbé jellemző rájuk a frakciófegyelem. A most kezdődő ciklusban éppen ez a széttartó, diffúz jelleg fog megerősödni. Az elmúlt ciklusokban is volt arra példa, hogy egy képviselőcsoport tagpártjai különbözőképp szavaztak egy-egy ügyben, ebben az új ciklusban azonban már úgy kell tekintenünk az Európai Parlament működésére, mint egy ad-hoc szövetségkötések mentén formálódó zsibvásárra, ahol a szereplők aktuális érdekeik szerint kötnek folyamatosan átrendeződő koalíciókat.  

A politikai elemzőknek az is feladata, hogy másoknál korábban ismerjék fel a politikai kampányok lényegét. Például a 16 éves Greta Thunberg mozgalma mögötti összefüggéseket. A dolog ott vált gyanússá, amikor azt a mainstream sajtó és politika elkezdte hájpolni. Arra bátorították a gyerekeket, hogy iskola helyett péntekenként csak nyugodtan menjenek tüntetgetni.

Greta ráadásul kampányát az EP-választás előtt magasabb fokozatba kapcsolta és — reméljük CO2 szegény módon — körbeturnézta Európát. A klímaváltozás jelensége alkalmas olyan metatémának, amely kiüti az újkori népvándorlás 2015-ös tetőzése óta a kutatásokban a legfontosabb problémák között említett migrációt (és az azzal kéz a kézben járó terrorizmust). Talán pont erre a célra használják.

Gondoljunk csak bele, milyen eredmény született volna a bevándorlás által sújtott nyugat-európai országokban, ha a klímaváltozás mint metatéma nem szorította volna ki a migrációt a szalagcímekből.

Greta Thunberg és mentora, Luisa-Marie Nueberg

Közben persze szépen dúdol is nekik, esélyt ajánlva, hogy a szocialisták hasznosabb – értsd: élelmesebb - része nála találjon menedékre. Aki nem, az vessen magára, arra földet rá.

Régi folyamat ez, a végét azonban már a kezdet kezdetén lehetett (volna) látni. Csakhogy igen kevesen látták előre, ahogy mondani szokás, egy kézen meg lehet számolni őket. (Dokument jeszty: annak idején magam is sokszor és sokat írtam erről.)

Gyurcsány, mint a későkádári nómenklatúra reprezentatív újtőkés figurája eleve el akarta foglalni s a maga képére kívánta gyúrni a pártot. Végül ez (teljesen) nem sikerült neki, ám volt egy B-terve is. Amikor az MSZP-ből jókora darabot kiharapva, megalapította a Demokratikus Koalíciót, fél szemmel már akkor is a maradékra sandított. Nem sejthette persze, hogy a szocialisták exponenciális sebességgel száguldanak lefelé a lejtőn, a felkészült Mesterházytól, Botkán át ilyen hamar eljutnak szegény Tóth Bertalan „elnöki” pozíciójáig.

„Most a technológia újra közelebb hozta egymáshoz a népeket. És a kontinensek is közelebb kerültek az új technológiáknak köszönhetően. Az európaiak egyre inkább felismerik, hogy a különbségeink igazából családi viták, ha azokhoz a hatalmas problémákhoz mérjük, amelyeket az egyes kontinenseknek meg kell oldani. Meg vagyok győződve róla, hogy ötven év múlva nem fogunk nemzeti keretekben gondolkozni, hanem egész földrészek keretei között. És arról is, hogy egészen más, valószínűleg sokkal nagyobb problémák fogják Európát aggasztani.

Ahogyan egy családtagnak sincs joga megzavarni mindenki más békéjét, úgy egy önálló nemzetnek sincs joga ellenállni a nagyobb rendnek. Mi nem szándékoztunk ezt a berendezkedést vagy újjászervezést erővel, hatalommal előmozdítani. Azok a népek, akik csatlakoztak ehhez a berendezkedéshez, vagy akik csatlakozni fognak, azoknak el kell dönteniük: teljes szívből és odaadóan vesznek ebben részt, vagy pedig ellenállnak ennek. Ez nem fog változtatni a tényeken.

A realitás szól belőlem, nem kívánok az érzelmekre hatni. Nem számít, hogy ez Önöknek tetszik, vagy nem. Akár megtapsolják akár nem, a tények ugyanazok maradnak. Azt hiszem, hogy amikor valaki nem tud változtatni a helyzeten, és el kell fogadnia bizonyos hátrányokat, bolond lenne, ha nem fogadná el az előnyöket is egyúttal. Önöknek el kellett fogadniuk egy sor politikai változást. Tudom, hogy nem voltak kellemesek. Nálam senki nem tudja jobban. Tudom, hogy fel kellett adniuk dolgokat, amelyeket a múltban élveztek, és azt is tudom, hogy senki nem alkalmazkodik egy nap leforgása alatt az új helyzethez. Mégis, ha el kell fogadniuk a hátrányokat, azt hiszem el kell fogadniuk az előnyöket is. Hadd mondjak egy példát. Tudják, hogy nemcsak politikai, de kulturális és gazdasági vonalon is komoly erőfeszítéseket teszünk. Tudják, hogy azt akarjuk, hogy a népek bekapcsolódjanak ezekbe az intézkedésekbe és az eredményeikből is részesüljenek. Korábban, a német filmek egy 86 milliós közönséget céloztak meg. A jövőben ez a közönség sokkal nagyobb lesz. Önök döntik el, hogy részt akarnak venni, vagy félrehúzódnak. Mi ezt nem akarjuk. Inkább azt akarjuk, hogy csatlakozzanak hozzánk! És a kulturális életüket sem akarjuk elnyomni. Ellenkezőleg, egy élő kulturális cserét akarunk. De ez csak a lojalitás alapján történhet meg. El kell fogadniuk a jelen helyzetet anélkül, hogy egy kiskaput hagynának maguknak, és anélkül, hogy arra gondolnának, hogyha a dolgok rosszra fordulnak, akkor van valamiféle kijáratuk.

Önök a védelmünket élvezik. Önök tudják, hogy a német nép élénken érdeklődik a kultúra iránt. Mi nem is tudnánk és nem is akarjuk ezt megváltoztatni. Mi nem diktátorok vagyunk, hanem a népakarat eszközei. Akár szeretjük egymást, akár nem, lényegtelen. Ami számít, az az, hogy az európaiak millióinak akarunk közös alapot és közös célokat adni.”