Őrültség, de van benne rendszer! – tartja a mondás. Aki azt hiszi, hogy Brüsszel a koronavírus-járvány előtti életszínvonalhoz akar visszatérni, nagyot téved. A Davosi Világgazdasági Fórum által szorgalmazott Great Reset, illetve az Európai Bizottság elnöke által programszintre emelt Green New Deal lényege pont abban áll, hogy a koronavírus-járvány előttihez képest nagyságrendekkel csökkenteni kell a nyugati világ erőforrás-felhasználását. Itt is érvényes Winston Churchill örökérvényű mondása, miszerint “Ne pazarold el a lehetőséget, amit egy jó válság a kezedbe ad!”

A baloldal választási programját és ígéreteit elemző sorozatunk előző részében azt mutattuk be, hogy miért veszélyes mindannyiunk életére a fegyverek és katonák Ukrajnába küldése, ami háborúba sodorná hazánkat. A mostani írás azt mutatja be, hogy Márki-Zay Péter (MZP) és baloldali politikustársai orosz gáz- és olajcsapok elzárására irányuló követelései miként veszélyeztetik a magyarok pénztárcáját.

A nyilatkozatok egy irányba mutatnak és sokadszorra a globalista alapállásból indulnak ki: ha mindenki úgy élne, mint mi, európaiak, akkor évente “két Földre” lenne szükség. A klímaváltozás elleni küzdelem jegyében tehát azt szeretnék, ha a multicégek laboratóriumában előállított mesterséges élelmiszereket kevesebb vörös húst, tejet és tojást ennénk, kevesebbet autóznánk és repülnénk, és egyáltalán, fogyasztói magatartásunkat alapjában átgondolnánk. A koronavírus-járvány után azonban pont azt láttuk világszerte, hogy a leállásból felszabaduló emberek lehetőségük szerint újra habzsolták az életet és “bepótolták” mindazt, amiről a leállás alatt le kellett mondaniuk.

A baloldal programja elég általánosra sikerült, ami aligha meglepő, hiszen Karácsony Gergely is azt mondta tavaly egy német lapnak, hogy „a menedékkérők jogainak biztosítása erkölcsi kötelességünk”, de ezt egyetlen plakátra sem írják ki, mert „ezzel nem lehet választást nyerni”. Ezért továbbra is a vezető ellenzéki politikusok kijelentései adnak fogódzót. Ahogy azt már megszokhattuk, Márki-Zay Péter (MZP) és politikustársai szavait sokadszorra próbálják relativizálni, ám mindig kiderül, az eredeti mondatok az érvényesek. Mint a világpiaci energiaárak esetében is.

A 177 oldalas koalíciós szerződésből a legtöbben az Európa- és külpolitikai részre figyeltek fel, amely immáron kimondva is egy német Európát céloz meg. Az NSZK szövetségi berendezkedését akarják a vén kontinensre erőltetni, ami persze az ahhoz már illeszkedő német cégeknek jelent (még nagyobb) versenyelőnyt.

Az Európai Egyesült Államok koalíciós szerződésbe emelt követelése az internacionalista baloldali, és a “kaviár-frakciónak” is nevezett jobboldali szocdemek közös nevezője: Előbbiek – a globalizáció nyerteseinek számító, jómódú nagyvárosi eliteket képviselő zöldekkel kiegészülve – saját buborékuk életérzésének “értékeinek” kiterjesztését és kőbe vésését várják. Utóbbiak pedig azoknak a német nagyvállalatoknak az ötszáz milliós házi piacát látják, amelyek jól fizető felügyelőbizottságaiban ülnek.